Százezreket spórolhat a Peugeot-val!

Milyen finanszírozással legolcsóbb a céges autó? (x)

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cégek immár a személyautók áfáját is visszaigényelhetik, a Peugeot pedig különösen kedvező ajánlatokkal várja vevőit.

Nehéz és rendszerint nem is mindig kellemes az adótörvények változásait követni, kivételek azonban akadnak: a 2012. január 1-jétől életbe lépett számos új szabályozás között olyan is található, ami a jelenleg nehéz helyzetben lévő autóvásárlókon keresztül segítheti a jelenleg szintén nehéz helyzetben lévő gépjárműpiacot is. Ilyen például az áfatörvényben történt módosítás, mely az idei évtől személygépjárművek esetén is lehetővé teszi a cégek számára az áfa visszaigénylését.
A 2012. január 1-jétől hatályos, módosított 2007. évi CXXVII. áfatörvény a céges használat arányában nyújt lehetőséget személygépjárművek bérbevétele esetén is a havidíjakban foglalt áfatartalom visszaigénylésére. A módosított adózási szabályokból eredően a számos előnnyel rendelkező nyíltvégű pénzügyi lízingtermékkel tehát jelentős spórolás érhető el. A Peugeot ajánlatát azoknak is érdemes szemügyre venniük, akik már döntöttek a márka mellett, csak a megfelelő finanszírozást keresik, és azoknak is, akik autót még nem néztek ki, ám a kedvező lízing rabul ejti őket.
Mi is a nyíltvégű pénzügyi lízing?
Nyíltvégű pénzügyi lízing esetén a lízingbeadó – ez esetben a Peugeot Finanszírozás – a kiválasztott autót (Peugeot személygépjárművet) megvásárolja, majd határozott időtartamra díjfizetés ellenében a lízingbevevőnek használatra, lízingbe adja. A lízingbevevő a futamidő során a lízingdíjak áfatartalmát a céges használat arányában igényelheti vissza. A futamidő végén a tulajdonszerzés nem automatikus. Három különböző lehetőség választható természetesen szabadon.
  1. Az autót vissza lehet adni, ez esetben a korábbi díjakon felül nem kell egyebet fizetni.
  2. A szerződésben meghatározott maradványérték megfizetésével megszerezhető a gépjármű tulajdonjoga, tehát a korábbi bérlő élhet tulajdonszerzési opciójával, vagy
  3. megjelölhet egy harmadik személyt, akinek felkínálhatja a tulajdonszerzés opcióját, aki ugyancsak maradványértéken vásárolhatja meg az autót.


A konstrukció előnye, hogy általa, a törvényben előírt módon a személygépjárművek áfája is visszaigényelhető, amire készpénzes vásárlás esetén nem lenne lehetőség. E konstrukcióban a beszerzési ár áfatartalma nem része a lízingtőkének, így alacsonyabb a finanszírozott, kamatokkal terhelt összeg, melynek eredményeként a futamidő alatt befizetendő kamat is kisebb, mint bármilyen egyéb konstrukció esetén. Könnyebbség továbbá az is, hogy komolyabb előtervezés és rizikóvállalás nélkül lehet a futamidő végén dönteni arról, hogy kell-e az autó az előre meghatározott maradványértéken, netán egy harmadik – a lízingbevevő által meghatározott – fél kapja azt meg, esetleg menjen vissza a lízingbeadóhoz.
Mihez vehető igénybe?
A Peugeot Finanszírozás nyíltvégű pénzügyi lízing konstrukciója új személygépjárművek esetén érvényes, 20% önerőtől igényelhető - csakis céges ügyfelek számára. A forintalapú finanszírozásban a minimális finanszírozott összeg 500 ezer forint, persze érdemesebb nagyobb összeget felvenni, a maximálisan igényelhető 60 hónapos futamidőben kellően el tudnak oszlani a díjak.
Hirdetés
Mit mutatnak a számok?
A Peugeot Hungária és a Peugeot Finanszírozás valóban kihagyhatatlan ajánlatot kínál: a nyíltvégű pénzügyi lízinget egy olyan rendkívül kedvező kamatozással kombinálja, amilyen már rég volt tapasztalható a piacon. Az akciós kamatozású nyíltvégű pénzügyi lízing jelenleg a 308, 508, 3008 és 5008-as modellekhez vehető igénybe. A Peugeot 508 esetén 2,5% ügyleti kamattól érhető el az ajánlat, míg a Peugeot 3008 esetén ez még alacsonyabb, akár 1,69% is lehet.
Mindez egy 6 600 000 Ft bruttó listaárú Peugeot 508 esetén a nyíltvégű pénzügyi lízing valamennyi előnyét számba véve és feltételezve azt, hogy az autó 100%-ban – dokumentáltan - üzleti célra kerül használatra, egy éves futamidőt követően a jármű bruttó maradványértékén történő megvásárlásával, minden kedvezménnyel 5 002 628 forint megfizetésével, azaz bruttó vételárának mintegy háromnegyedéért kaparintható meg.
Összességében tehát elmondható, hogy egy vonzó és valóban olcsó finanszírozási formáról beszélhetünk, melyet mindenképpen érdemes számításba venni, ha céges autóvásárláskor racionális döntést szeretnénk hozni.
A Peugeot 308, Peugeot 3008, Peugeot 5008 és Peugeot 508 modellekre vonatkozó ajánlatok megtekintéséhez kattintson ide![/url]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:22
    Permalink

    Az Áfát nem kell finanszírozni, mivel a lízing cég visszaigényli. Az autó nettó árát finanszírozzák. Rövid futamidővel, magas kezdő befizetéssel, alacsony kamattal, kis maradványértékkel, még 80% Áfa visszaigénylés mellett is olcsóbban jön ki az autó, mintha KP. vennéd.

  • 2017.10.31. at 01:22
    Permalink

    Hát ez tök jó, de az tutti, hogy egy ellenőrzéskor a nyakán liheg a NAV ha 100%-ban visszaigényli valaki az áfát és biztos hogy ha ebben nem akkor másban meglesz a hiba, ami többe fog kerülni mint a visszaigényelhető ÁFA, no meg vezetheti a menetlevelet derekasan 😉
    A másik pedig hogy a finanszírozni az ÁFÁt is kell úgyhogy valami nagyon félrement.

  • 2017.10.31. at 01:22
    Permalink

    Tisztelt Cikk Író.Kedves Olvasótársak!
    Talán ez lehetne a villanyautózás,és a hibridek ,elterjesztésének az első,logikus,és reális lépése!?!
    Nos,és éppen a Peugeot-nak,van hibridje,és elektromos kocsija is,tehát ki kellene terjeszteni a lehetőségeket! Ki tud,mer, ebben cselekedni???
    (Az ötletért,kérnék egy hétre egy tesztautót! Lehetőleg Hibridet,vagy elektromost!) 🙂
    Ha az Állam,a magánembereknek is ezt megengedné. Talán ezzel a konstrukcióval,fellendülhetne a környezettudatos,és amúgy is haldokló autópiac hazánkban,is végre.
    Mert ugye más országokban,már láttunk hasonlót,de legalábbis,támogatják,a környezettudatos,vevőket,vagy cégeket!
    Aki teheti,és tud,lépjen ez ügyben!
    Tisztelettel.
    P.

Vélemény, hozzászólás?