Szebb és jobb? Az biztos, hogy jobb – Itthon a friss EcoSport!

Ford EcoSport 1.0 EcoBoost és 1.5 TDCi hazai menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legtöbb részletében megváltozott, indiai gyártás helyett pedig Romániában készül. Különös jószág, éppen azért, mert nem várnánk tőle azt, amit nyújt. Szinte mindegy milyen motor van benne, csöndes.

A népszerű SUV-k között menetkomfortban az élen jár az EcoSport, 2300 alkatrészt cseréltek ki benne a frissítésre

Kétségtelenül a legdinamikusabban fejlődő szegmens a kompakt SUV-modelleké, bár a szabadidő-autósítás szinte minden kategóriában észrevehető. A Fordnál nagyjából minden méretben találunk emelt, körbeműanyagozott padkahódítót, és az EcoSportnál pont azért nem emlegetjük a Fiestát - az előző kisautóval közös a platform - mivel az újból hamarosan érkezik SUV-osított kivitel. Az EcoSport kicsit öszvérnek tűnik, és nem csak azért, ahogy kinéz, hanem mert kicsit kapkodásnak tűnt a 2014-es debütálásakor. Egy vízszintesen kettészelt, beletoldott Fiestának tűnik, és nagyjából az is, viszont tesztünkön már a frissítés előtti példány is rendkívül összeszedettnek tűnt.

A frissítés csak előnyére vált, hiszen már külsőre sem akkora tragédia a megjelenése, menetkomfortja pedig egyenesen hibátlan.

Valódi szabadidő-autónak szánják, az összkerékhajtással ez igaz is lehet rá majd, most csak az emelt hasmagassága miatt lehet ideálisabb rossz útra, mint egy Fiesta

Ford EcoSport, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4096 1765 1653 2864 334-1238

LED nappali menetfényes xenon fényszórók is kérhetőek hozzá, amiknek új a formája, az új hűtőrács pedig felkerült az ideális helyére, egyébként 7 centivel lett hosszabb az orra

Az EcoSport most készült el igazán, sokat javult a minőség.

Bár elsőre elég elszomorító volt, hogy ugyanazok a tesztautók érkeztek Magyarországra is, mint amiket a nemzetközin már kollégánk vezetett. A német rendszám ne zavarjon senkit, hazai utakon vezettük, rossz időben, csúszós úton, ami adott egy alaphangulatot, cserébe viszont folyamatos kellemes meglepetések értek. A nemzetközi flottáknak megvan az a hátrányuk, hogy preparáltak lehetnek, szerencsére volt egyetlen magyar autó is, ami azért igazolta, hogy összeszereltségre semmi különbség nincs. Az EcoSport picit máshogy mutat most, hét centivel lett hosszabb, ami egyenesen az orrplasztika eredménye, viszont nem lett látványosan hosszabb. A családi hűtőrács fölkerült a helyére, változtak a fényszórók, a morcos tekintet most egy kicsit ijesztő, de nem esetlen, mint előtte.

Magas és keskeny, nem jók az arányai, de a kilátás jó bentről, hátul a fejtér lehet szűk a magasabbaknak, főleg a tetőablakosban

Hirdetés

A dobozformájú hátsó traktus előnye, hogy elég nagy a hátsó szélvédő, a kilátás hibátlan, egyébként is magasan ülünk, idősek imádni fogják.

A csomagtér ajtaja továbbra is különlegesen balra nyílik, nem pedig fölfelé, a kilincs pedig trükkösen nem a króm kallantyú a lámpában, hanem azon belül egy mikrokapcsolóval pattan fel az ajtó. Elég furcsa, főleg, hogy egy teleszkóp még ki is tolja az ajtót, praktikumából így sokat veszít, hiszen párhuzamos parkolásnál nagy eséllyel nem tudjuk majd kinyitni, plusz a gyári tartozékként rendelhető vonóhorgos bringatartót is nehéz lesz meggyőzni arról, hogy kéne valami a csomagtérből. Egy előnye van, hogy a nyílás így rendkívül nagy, és az ajtóra szerelhető pótkerék nem vesz el a raktérből, ha megrendeljük.

Az utas előtti kapaszkodó valójában nem az, alatta a résben vagy polc, vagy CD lejátszó van, a kesztyűtartó rendkívül kicsi, az új kormány jó fogású, és a tempomat kapcsolója is rajta lehet

Ford EcoSport, 2017 - műszaki adatok (*automata váltóval)
1.0 EcoBoost 1.5 TDCi
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1499
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy automata/6 kézi/6 kézi/6
Teljesítmény [LE] 125 (6000) 140 (6000) 100 (3750)
Nyomaték [Nm] 170 (1400-4500) 180 (1500-5000) 215 (1750-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,7/11,6* 11,8 14,0
Végsebesség [km/h] 180 188 160
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,2/5,8* 5,2 4,1
CO2-kibocsátás [g/km] 119/134* 119 107
Saját tömeg [kg] 1280/1324* 1280 1288
Megengedett össztömeg [kg] 1730/1775* 1730 1735

A SYNC 3-as fejegység jól használható, a kijelző képe szép és közel is van, az ülések átlagosak, hosszabb távon is kényelmesek, magasságban állíthatóak

Az EcoSport kicsit technikailag is fejlődött, minimálisan, de változott a beltér is. A műszerfalat az új dizájn szerintire cserélték, így már rákerülhet a SYNC 3-at futtató infotainment rendszer, ami továbbra sem tud magyarul, cserébe elég stabilan fut, és az EcoSportban elég közel van a kormányhoz, így kényelmesen kezelhető. Van tempomat és sebességhatároló is az extralistán, de ami a legfontosabb, az a motorkínálat, ami nem túl széles, de nem is kell, hogy az legyen. Az EcoSportnál 2300 alkatrészt cseréltek le a frissítéssel, amibe beletartoznak a motorok is.

A többszörös Év Motorja díjnyertes ezres EcoBoost továbbra is csalódásmentes, sőt, valójában kiváló, arra, amire az EcoSportot használják majd a tulajdonosok.

A 125 és 140 lóerővel elérhető háromhengeres turbós benzines nem hiába nyer évről évre, igazán kifinomult technika, ráadásul jelen esetben egy olyan autóban, amiben nem feltétlenül számítanánk rá. Napjaink háromhengeresei sem járnak szebben, mint 15-20 évvel ezelőtt, az EcoBooston viszont még pörgetve sem vesszük észre, hogy csak háromhengeres. A 125 lóerő hatfokozatú bolygóműves automatával teljesen jól muzsikált, az új sportos ST-Line felszereltségben, 140 lóerősként sem volt rossz. Mégis hiába a jól hangzó számok, autópályatempónál már nincs sok lehetőségünk, csöppnyi emelkedőn 110 volt a maximum, 130-ról gyorsítani pedig nehezen képes.

Az 1.5 TDCi még elérhető, de jön helyette egy 25 lóerővel erősebb teljesen új dízel, viszont a 100 lóerős is kulturáltabb az elvártnál

Ford EcoSport, 2017 - motorválasztéka és árai (Ft)
Felszereltség 1.0 EcoBoost M6 (125) 1.0 EcoBoost A6 (125) 1.0 EcoBoost M6 (140) 1.5 TDCi M6
Trend 5 295 000 6 145 000 - 5 995 000
Business 5 815 000 6 465 000 - 6 315 000
Titanium 6 245 000 6 645 000 6 395 000 6 495 000
ST-Line 6 645 000 7 045 000 6 795 000 6 895 000
ST-Line Black Edition 6 785 000 7 185 000 6 935 000 7 035 000

A csomagtér ajtaja oldalra nyílik, ráadásul teleszkóp tolja ki. Nem túl praktikus, de így lehet rajta külső pótkerék

A hazai rendszámos autóban még az 1,5 literes TDCi dízelmotor dolgozott, ezt hamarosan leváltja az ugyanekkora, teljesen új fejlesztésű EcoBlue dízelmotor. Egyelőre viszont elérhető, és nem rossz választás. 100 lóerő csupán, de úgy 1500-as fordulattól szépen húz, legjobb tulajdonsága pedig az, hogy a hangszigetelésért felelős mérnökök pontosan jól tudták, hová kell még egy kis szigetelést tenni a motortérbe. Egészen meglepő, mennyire nem hallani a dízelmotorból semmit az utastérben. Van az a jellegzetes cicergése a Ford dízeleinek alacsony fordulaton gázadásra, azt is csak nagyon halkan hallani. Ez egyébként igaz az egész utastérre, csöndes, ami rendkívül komfortossá teszi az utazást. A magas test alá akár 18-as kerekeket is kérhetünk, bár a 16 és 17 colos felnikkel lesz igazán jó az összkép.

17-es felnikkel sem jönnek csúnya zajok a felfüggesztésből, és a rugózás is egészen komfortos.

Az EcoSport hamarosan elérhető lesz összkerékhajtással is, ami még jobban kitágíthatja az érdeklődési kört. Árazása már kevésbé kielégítő, mint amit az autó nyújt, hiszen bár futása kényelmes, motorjai hatékonyak és csöndesek, a fejtér még így is kicsit szűk, és a craiovai gyártással is maradtak olyan minőségbeli problémák, amik nem feltétlenül keltenek majd pozitív benyomást egy alapáron 5,295 millió forintos autónál. Mindent összevetve rengeteget javult, az EcoSport olyan értékeket mutat, amikre nem is számítanánk. Tökéletes közlekedési eszköz, kicsit csinosabb külsővel, modern kütyükkel, de ami a legfontosabb, jóval kevesebb zavaró tényezővel.

Futóműve terhelve is egész sokat rugózik, kényelmes és stabil, de legfőképpen csöndes, az utastérben sem a motortól sem a kerekektől nem hallani feltűnő zajt. Az EcoSport jobb autó lett, mint volt

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.15. at 09:20
    Permalink

    Mennyivel tud többet nyújtani, mint egy Fieste Active? Kicsivel nagyobb hasmagasság, még butább megjelenés?

    A hóval szerencsétek volt, legalább a háttér miatt valahogy kinéz az autó 🙂

  • 2018.02.15. at 09:25
    Permalink

    Az árazás: érdekes, hogy Trend felszereltségben az automata váltó felára 850e forint, míg Titanium vagy ST-Line szinten már csak 400e forint…

    Még ha adnak rá egymillió marketingkedvezményt (kétlem, hogy ekkora mértékű lenne a diszkont) és ford credit szerencsétlenkedést, egy Titaniumot nem viszel haza 5,5 alatt.

Vélemény, hozzászólás?