Szebb nem, csak frissebb lett a Subaru Legacy

Felfrissül a Subaru Legacy és Outback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Facelites Legacyt és Outbacket mutat be New Yorkban a Subaru, egyelőre csak az amerikai érdekeket szem előtt tartva.


A napokon belül nyitó New York-i Autószalonon mutatkozik be a Subaru Legacy és Outback frissített verziója új frontrésszel, utasterében átrajzolt műszerfallal, jobb minőségű kárpitokkal és modernizált audiorendszerrel, mely Bluetooth-kihangosítót, iPod- és USB-csatlakozót is kínál.
Hirdetés
A 2,5 literes, "odaát" belépőnek számító, 6 fokozatú manuális vagy CVT-váltóval társítható benzinmotor apró módosításokkal csöppet izmosodva 175 lóerős lett, nyomatékát 236 Nm-re emelték, míg a hathengeres, 3,6-os boxer maradt 260 lóerős. Rövidesen nyilván az európai változatról is megjelennek az első képek és információk, s azt is tudni fogjuk, hogy reszeltek-e a kétliteres boxerdízelen.
A későbbiekben állítólag ütközésmegelőző rendszerrel is szerelt Legacy szedán és kombi, valamint a szabadidő-autós, márkahűen-természetesen szintén állandó összkerékhajtású Outback felfüggesztését és kormányzását is áthangolták, a 2012-es modellek kulturáltabb vezethetőséget ígérnek csendesebb futás mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?