Szedánként is bemutatkozott az új Audi A3

Lágyhibrid és hagyományos benzines, illetve dízel meghajtással érkezett az új Audi A3 szedán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elődjénél kissé nagyobb, takarékosabb, technológiailag sokkal fejlettebb lett az Audi A3 négyajtós változata. Retteghet a BMW 2 Gran Coupé és a Mercedes-Benz A-osztály limuzin?

Néhány hónappal az ötajtós A3 leleplezése után befutott a négyajtós változat is, ami az előbbitől nem meglepő módon nem sokban tér el a hátsó traktust leszámítva, az előző generációhoz képest viszont sokat fejlődött. Míg utóbbi még hazánkban, az Audi győri üzemében készült, az új egyelőre Németországban, az ingolstadti gyárban fog, 4 cm-rel hosszabb, 2 cm-rel szélesebb és 1 cm-rel magasabb lett, és bár a tengelytáv nem változott, az első utasok fejtere (a mélyebbre helyezett üléseknek köszönhetően) 2 cm-rel nagyobb lett, és a kartámaszokon is több a hely. A csomagtér 425 l-es térfogata változatlan. A külső stílus összességében elegáns, természetesen elölről szinte megkülönböztethetetlen az ötajtóstól, itt is egy hatalmas hűtőrács vár minket, az első fényszórók pedig akár mátrix LED-esek is lehetnek. Oldalt és hátul találjuk az újdonságokat, a küszöbök fölött futó karosszéria-vonal a meredekhátúval ellentétben nem a hátsó sárvédő előtt, hanem utána ível fölfelé, ezáltal is hangsúlyozva a jármű hosszát (ami 15 cm-rel nagyobb az ötajtósnál). A tetővonal már a B-oszloptól kezd lefelé ívelni, ezáltal kupés hatást kölcsönözve a szedánnak, bár ez is inkább a Q8-ashoz hasonló értelemben számít csak kupésnak, a BMW 2-es Gran Coupé és a Mercedes-Benz CLA tetővonala mind meredekebben lejt, az A-osztály Limuzinjához jobban hasonlít az A3 ebben az értelemben. A sportosságot viszont erősen képviseli az opcionális szénszálas szpojler a csomagtartó-fedőn.
Hirdetés
Az új stílussal áramvonalasabb is lett az autó, a 0,29-ről 0,25-re csökkent légellenállási együttható eléréséhez a hűtőrács zárható lamellái, az aerodinamikusabb visszapillantók és az aktív fékhűtés nagyban hozzájárultak. Finomították a felfüggesztéseket is, ami által valamivel precízebben irányítható az A3 szedán, felárért pedig sportfelfüggesztés és állítható vezetési üzemmódok is kérhetők (változó gázreakció és kormányzás), így mind a kényelmes, mind az üzemanyag-hatékony, mind a sportos utazás megvalósítható. Kütyük terén is fejlődött a kis Audi, alapáras a digitális műszerfal és a központi, enyhén sofőr felé fordított érintőképernyő navigációval, ami a kézírást is felismeri. Extraként elérhető a nagyobb digitális műszerfal a változtatható nézetekkel, valamint a head-up display. A legdrágább MMI infotainment rendszer 4G-s internetkapcsolattal rendelkezik és Wi-Fit szór a telefonoknak, amiket mellesleg vezeték nélkül is tud tölteni, illetve Android Autón és Apple CarPlayen keresztül csatlakozik is hozzájuk - az előbbi operációs rendszerrel rendelkező telefonok még a slusszkulcsot is tudják helyettesíteni. A navigáció figyelembe veszi a forgalmi viszonyokat, az üzletek nyitvatartási idejét, segít nekünk takarékosan vezetni azáltal, hogy jelzi, mikor érdemes levenni a lábunkat a gázról, a célállomáshoz érkezve pedig a telefonunkon folytatja az útmutatást, hogy gyalog is odataláljunk a parkolóból. A hagyományos mellett internetes rádiókat is fog, és más járművekkel is kommunikál, például megjegyzi és elküldi másoknak az út szélén talált szabad parkolóhelyeket. Természetesen számos vezetéssegítő és biztonsági rendszer is rendelkezésre áll, például a 360 fokos kamerák, a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, a ráfutásgátló vagy a távolságtartó tempomat. Májustól valószínűleg már rendelhető lesz az A3 szedán, először egy benzines és egy dízelmotorral. Mindkét erőforrás 150 lóerőt teljesít, a gyártó által megadott fogyasztási adatok 5 liter alattiak, a gázolajos pedig csak automata váltóval érhető el. A benzines esetében az automata váltó (hétsebességes) mellé 48 V-os lágyhibrid rendszer is jár, ami 0,4 literrel csökkenti a fogyasztást 100 km-en a motor lekapcsolásával gurulás és lassú gyorsítás közben. Később érkezik majd egy belépő szintű benzines is, ami Németországban 27.700 eurótól indul majd, a 150 lóerős 35 TFSi alapára 29.800 euró lesz (9,84 és 10,58 millió forintnak megfelelő összegek, bár itthon valószínűleg ettől valamivel drágábbak lesznek).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?