Szegény New York-i taxis négyezerszer csalt az útdíjjal

28 ezer dolláros büntetést kapott a taxis, aki a megspórolt útdíjat családjára költötte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mire lefülelték, a szabályszegő taxis háromezerszer hajtott át fizetős alagúton és ezerszer hídon. Esete rossz hír az alkalmi bliccelőknek is.


Rodolfo Sanchez 69 éves taxisofőr az esetét vizsgáló közlekedési hatóságnak azt mondta, hogy az útdíj ki nem fizetésével "megspórolt" pénzt a családjára akarta fordítani. New York forgalmában a taxik sárgája a leggyakoribb szín. A helyi rendszer szerint bizonyos útvonalak fizetősek, mint a Robert F. Kennedy híd, amin 1061 alkalommal hajtott át fizetés nélkül és a Queens-Midtown alagút is, amin 3071-szer. A New York-i taxisok persze nem centenként fizetnek, hanem az E-ZPass nevű elektronikus rendszeren keresztül. A Sanchez által használt E-ZPass lopását még 2011-ben jelentették. Mivel minden taxiban kötelező, ezért Sanchez ezt a bugázott eszközt tartotta autójában. A fizetőkapukhoz közeledve viszont nem ezt használta, hiszen pénz sem volt rajta, hanem az előtte átmenő autós után átsurrant.
Hirdetés


A sorompós módszert elmondása szerint más autósoktól látta, a saját "ötlete" az volt, hogy összekombinálja az elektronikus rendszerrel. Azzal viszont nem számolt, hogy a kredit nélküli E-ZPass áthaladását minden alkalommal regisztrálta a rendszer. Csak azért tudott ilyen sokáig visszaélni ezzel, mert a kulcsos autóként használt taxik műszakonként cserélődnek. A közlekedési hatóságnak minden egyes, a bliccelős áthajtásokkor készült videót ki kellett elemeznie és össze kellett vetni a taxitársaság nyilvántartásával, mire megtalálták. Nem járt jól, mert a bírság 28 ezer dollár, azaz 6,25 millió forint. De a többi bliccelő is retteghet. Nagy valószínűséggel változtatnak a rendszeren a több millió törvénykövető autós védelmében, de legalábbis meggyorsítják a fizetést elmulasztók kiszűrését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?