Szélsőséges motorok: BMW és Motochimp

Kétkerekű BMW a csúcsról és Motochimp minimáligényekre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW HP4 Race és a Motochimp remekül keretbe foglalja, hol tart ma a kétkerekűek ipara. Jövőre a HP4 Race-ből is készül egy kisebb sorozat.

A BMW Milánóban bemutatott HP4 Race szupermotorja egyelőre csak prototípusként létezik, de a márka illetékesei azt ígérik, hogy tényleg készül majd sorozatgyártásúként is – amennyiben annak tekinthető néhány kézzel összerakott példány. Kevés hozzá fogható kétkerekű létezik jelenleg, hiszen a HP4 Race abszolút a csúcsot képviseli a motorgyártásban, az utcai ragadozók között. Váza és felnijei egyaránt szénszál-erősítésű műanyagból készülnek a sorozatgyártású változaton is, ami alacsony tömeget biztosít a motornak. Ugyanakkor erőforrása kategóriája legerősebbjei közé tartozik majd, így garantáltan brutális menetteljesítmény várható a BMW csúcsragadozójától. Ha minden jól megy, 2017 második felében már meg is vásárolható.
Hirdetés
A BMW HP4 Race-hez képest igazi tömegtermék lehet az elektromos Motochimp. Alig több mint 1 méter hosszú és ugyanilyen magas, rozsdamentes acél váza pedig alumínium kiegészítőket hordoz, így könnyű is. Hátsó kerekét 350 wattos villanymotor hajtja, egy töltéssel legfeljebb 60 kilométeren át. Akkumulátora hagyományos konnektorról is 1 óra – például az ebédszünet – alatt teljesen feltölthető. 30-nál ugyan nem megy többet a Motochimp, de ez akár elég is lehet a városi forgatagban. A három színben készülő kétkerekű először Japánban kerül piacra, alig 570 ezer forint körüli áron, és később Európába is eljut.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?