Szemből Model 3 , hátulról kupé, mégis SUV

Tényleg így néz majd ki a Tesla Model Y?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag a lustaság fél egészség, de mi jót mondhatunk el a türelmetlenségről? Például azt, hogy kreatív látványterveket szül, ezúttal a kisebbik Tesla SUV-ról.

Elvileg a 2017 év végén érkező Model 3 alapjaira épül majd a Model X-nél kompaktabb Tesla SUV, a Model Y. Ezen túlmenően azonban egyelőre semmi egyéb nem tudható a villanyautókra specializálódott márka negyedik típusáról, hiszen még a harmadikat is szinte csak képekről ismerjük. A türelmetlen embert azonban hamarabb utolérik (a várva várt újdonság megjelenését ihlető ötletek), mint a sánta kutyát. Ilyen „áldozat” lehet Remco Meulendijk is, aki honlapján mindenkivel megosztotta, hogyan képzeli el a Model Y megjelenését. Az izgatott álmodozó ügyesen mosta egybe a Model 3 stílusát a Model X vonalaival, s lám, meg is született a képzeletbeli Model Y.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?