Szeptemberben bemutatja az Infinity a Q30-ast

Először látható fotókon a még álcázott Infinity Q30 és QX30

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán prémiummárka első kompaktjainak érkezése éppen két éve tudott. Mostanra szinte már kész is az első autó a frankfurti bemutatóra.


Az Infiniti két éve ősszel mutatta meg a Q30 koncepciót, ennyi idő alatt már kész a szériaváltozat és negyvennyolc hónap után bemutatkozhat a Frankfurti Autószalonon a Renault-Nissan szövetség japán prémiummárkájának első kompaktja.
Hirdetés
A cég maga tette közzé ezt az oldalnézeti képet a Q30-asról, ami a Renault-Nissan partnerének számító Mercedes-Benz segítségével jött létre. Úgy tudni, nem csak a Mercedes A-osztálytól és a GLA-tól átvett MFA építőkészletet hasznosítják, hanem a németek a motorjaikat is megosztják, sőt a 7G-Tronic automataváltó és a 4Matic összkerékhajtás is bekerülhet a Q30-asba. És ha már tényleg minden adott, akkor a Mercedes GLA-t idéző crossover kivitelt sem fogják kihagyni. A QX30 viszont csak 2016 elején léphet színre. A nem gyári, hanem igazi kémfotókon feltűnő emelt hasú kompakt ferdehátú, avagy crossover a fiatalabb vevőket célozza meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:29
    Permalink

    Remélem ebbe is beépítik a napsütésben láthatatlan teljesen kusza LCD középső kezelőfelületet mint a Q50-ne és akkor tökéletes választás lesz egy A osztályú Mercivel szemben .

Vélemény, hozzászólás?