Szereld magad: ülésfűtés utólag

Termékteszt: Waeco ülésfűtés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Télen az egyik legfontosabb extra az ülésfűtés. Próbára tettünk egy utólag beépíthető készletet, mellyel akár a hátsó ülés is temperálható.


Ahol van tél, ott az egyik legfontosabb extra az ülésfűtés. Így van ez itthon is, különösen bőrüléshez feltétlenül ajánlott a beépített fűtőszál. Sok autóhoz azonban még ma is csak az első ülésekre rendelhető. Olyan típus pedig jelenlegi információnk szerint mindössze egy van a piacon, a Hyundai i40 személyében, melyhez bizonyos ellátmánytól alapáron jár a hátsó ülések fűtése is. A koreai középkategóriásról csendben megfeledkezve, még a legtöbb luxusautóhoz is, akár százezres tételként, extrának számít a hátsó ülésfűtés. Nélküle rendelni azonban ma egy bőrüléses autót, alighanem hiba, ugyanis télen hideg, fűtetlen bőrben nem kellemes utazni, így még kellemetlenebb, ha felárért sem kínálják a hátsó ülésfűtést - márpedig az autók zöme ilyen.

Amely autókban azonban gyakorta ülnek hátul, pláne ha az utasok az első helyekről tudják, hogy mekkora áldás az ülésfűtés, jogos igényként merül fel a hátsó fűtés. Nos, van megoldás, hiszen ahogyan az első ülésekbe is lehet utólagos fűtést szerelni, úgy a hátsókba is.
A kárpit alá építhető, a gyáriakhoz megszólalásig hasonló rendszerekből túlkínálat mondjuk nincs, aki az eredeti kárpitba, beépíthető kapcsolóval vezérelhető profi rendszert szeretne, az az autógyártóknak is szállító Waeco MagicComfort szettjét veheti meg. A Conrad Szaküzlet által két üléshez 26 900 forintért kínált szett árával töredéke a gyáriaknak, így különösen érdekes: vajon mit tud?
Mielőtt ez kiderülne, némi szerelésre is szükség van, ugyanis az ülő- és a hátlapba süllyeszthető flexibilis, vékony szivacsba épített fűtőpárnákat - az ülésbe rejtettség elve alapján be is kell építeni. A szerelési útmutató nagyon nagyvonalú, gyakorlatilag csak fotókkal mutatja a főbb lépéseket, de a részletek kitalálásához bizony magas fokú egyéni leleményességre is szükség van. Az amatőr szerelőket nem csak ez, a felsorolt eszközök sorában található forrasztópáka, multiméter, kábelpucoló vagy a fúró is elijesztheti. Aki nem szeretne ezekkel autójának esni, az jobban teszi, ha hivatásos beszerelő-műhelyt keres, de aki tapasztalt ezermester, az akár saját maga is nekivághat a feladatnak.
Hirdetés
Mi rögtön egy Lexus RX 400h-val gyakorlatoztunk, melyben elöl ugyan volt gyári fűtés, hátulról azonban hiányzott. Léteznek modellek, amelyeknél viszonylag egyszerűen, akár cipzárral bontható le az üléskárpit, de a Lexus nem ilyen, az ülés patentjei csaknem ördöglakatként feszítik a bőrt, illetve néhány zárógyűrűt is el kellett csípni a lefejtéshez. Teljesen persze nem kellett megnyúzni az üléseket, a háttámlának elegendő volt az alját kibontani és már fel is lehetett csúsztatni a fűtőbetétet.

Jóval több időt és energiát vitt el az ülőlap, itt ugyanis hamar kiderült, a közepén keresztben végigfutó varrás miatt csakis oldalról csúsztatható be a betét, melyet emiatt vágással meg is kellett felezni - természetesen ügyelve arra, hogy a kábelt ne szakítsuk meg. Nehezítette a feladatot, hogy az ülőlap első feléhez csak hátulról, egy szűk lyukon keresztül lehetett beférkőzni, így oda vékony hengerré csavarva lehetett betolni a fűtőbetétet. A legkomolyabb nehezítést azonban nem ez utóbbi jelentette, hanem a lap rögzítése, az arra gyárilag ragasztott ragasztófóliáról még viszonylag könnyedén jött le a borítólap, ám a megfelezett részhez adott kétoldalú ragasztóról nagyon nehezen csak foszlányokban lehetett lehúzni a borítást. Végül mindenesetre sikerült, ahogyan a betétet a gyári kárpit alatt gyűrődés-mentesen elhelyezni is. A kárpit visszapattintása nem volt különösebb kunszt, az elcsípett záró-gyűrűk gyorskötözővel helyettesíthetőknek bizonyultak, a bőr a minimális plusz töltet miatt talán szebben is feszült az ülésen, mint fűtőbetét nélkül, ám az kézzel tapintva, és ülőpróbával is észrevehetetlennek bizonyult.
Észrevehetetlennek bizony, ugyanis a munka további jelentős lépése, az elektromos hálózatba kötés még hátra volt, az ülés hajlatánál kivezetett tápkábelhez multiméterrel lehetett volna tápot keresni, de egyszerűbbnek bizonyult egy szivargyújtó-csatalakozóból, illetve annak vezetékéből áramot nyerni. Az oda vezető kábel ugyanis biztosan elegendően erős ahhoz, hogy elbírja az erősebb fokozatában 90 W teljesítményű ülésfűtést. Mivel mi a hátsó üléshez telepítettük a fűtést, ésszerű volt a csomagtéri dugaljból áramot venni, amihez azonban a raktér oldalsó és alsó kárpitját is meg kellett bontani, továbbá egy hosszabbító kábelt is be kellett vetni. A kötésekhez forrasztásra is szükség volt, így a művelet ezen része valóban túlmutatott a hétvégi bütykölésen. Elöl a fűtés reléit az ülés alatt kiválóan lehetett volna rögzíteni, itt azonban a csomagtér padlója alá kellett azokat rejteni - szintén a már jól ismert gyorskötözővel rögzítve, azaz zörgésmentessé téve.
Hiába volt meg a profi kábelezés, még egy lépés, a két intenzitást engedő, azaz háromállású kapcsoló elhelyezése hátra volt még, ehhez 2 cm-es lyukat kellett fúrni, esetünkben az ülés oldalsó műanyagburkolatába. Átmenetes fúrófejet használva a műanyaggal óvatosan kell bánni, abban ugyanis könnyedén megszaladhat a fej, ha a lyuk már megvan, a pontosan 2 cm-es lyukat kézi hajtással a legjobb kivájni. Befűzéskor jól jön, hogy a kábelek korrektül címkézettek, használat közben pedig, hogy a kapcsoló könnyen billenthető, megjelenésével sem gagyi.
Az ülésfűtés-szerelésnek először nekiugorva, autót azért már bőven látott szerelőpárosként, nekünk mintegy 5,5 óránk ment el a beépítéssel, ez némi rutinnal nyilván apasztható lenne, ahogyan kevesebb rutinnal, vagy akár egy még nehezebben szerelhető modellt kifogva több is lehetne. Az egyértelmű, hogy maga a szerelés csakis azoknak ajánlható, akik szívesen és nagy rutinnal szedik szét autójukat, nem kunszt számukra az áramkeresés és a forrasztás sem. Aki valamelyiktől is idegenkedik, jobban jár, ha nem maga ugrik neki.
Akárki is építse be, a Waeco MagicComfort ülésfűtés mindenképp megéri az árát, megjelenésben a gyári rendszerekkel egyenértékű, fűtése a legtöbb gyárinál ugyan kicsit haloványabb, de a csípősen hideg reggeleken azért mindenképp kellemes, és el kell ismerjük, találkoztunk már olyan gyárival is, ami csak ennyit tudott. Nagy általánosságban elmondható, ülésfűtésből a gyári a legjobb, ha azonban az kimaradt, az utólagos Waeco is bátran ajánlható.
Köszönjük a tesztkészüléket a Conrad Szaküzletnek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    Ha valakinek sok amennyibe az ülésfűtés kerül, akkor lehet használni egy ettől eltérő megoldást is. Igaz sokkal szerényebb és kevésbé hatékony, de olcsó, és megbízható.
    Kidolgozott birkabőr az ülésen és a háttámlán.

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    Jómagam egy Opel Insigniát vettem gyári üllésfűtéssel, de sajnos a három év alatt már háromszor kellet már cserélni a méregdrága extra pluszt. (egy üllés 40000 Ft) Vajon jó dolog ez?

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    hát az aranyérhez végképp nincs köze a hidegnek.
    Annál inkább a terhességnek, az erölködésnek, a higiénia hiányának, a sok ülésnek, a táplálkozásnak, a székrekedésnek, na és a hajlamnak.

    Szóval aki csak emiatt venne ülésfűtést az a vissza nem térülő beruházás 🙂
    Én minden esetre kacsingatok felé, ugyanis a kocsim csillag garázsban áll, reggelente és este elég hideg az ülés, dacára annak hogy kordbársony, és 3-4 perc alatt meleg van a kocsiban 🙂

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    “a hátsó ülésev vannak e ezek az extrák azt ki nem szarja le engem speciel baromira nem érdekel h aki hátul ül az hogyérzi magát”

    Nem vagy te egy csöppet önző?
    Azon kívül meg egy helyesírási szótárt kéne beszerezned, meg tagolni a mondatokat vagy valami, mert így érthetetlen katyvasz az, amit írsz.

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    nekem bőrös kocsim van elöl hátul ülésfűtés hűtés van használom is néha nyáron a hűtést ha meleg van télen a fűtést ha hideg van na de azt hogy a hátsó ülésev vannak e ezek az extrák azt ki nem szarja le engem speciel baromira nem érdekel h aki hátul ül az hogyérzi magát

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    nighthawk: MINEK KELL ITT MEGTÉRÜLNIE? Annak, hogy meleg e a segged vagy hideg? Ha kérek mp3-mas cd-s rádiót a kocsiba az is megtérül? MI TÉRÜL MEG? Milyen megtérülésről beszélünk? NINCS megtérülés. Valakinek KELL, valakinek NEM KELL. Ennyire egyszerű…

  • 2017.10.31. at 07:19
    Permalink

    Ez is egy újabb felesleges extra véleményem szerint és nem térül meg az ára ha valaki anyira akar ülésfűtést bármelyik hipermarketben van kb. 2000ft-ért szivargyújtós változat ami lehet hogy csak 1 telet bír ki de töredéke a cikkben szereplő terméknek.Az ülésfűtés jó ha 3 hónapot van használva egy évben szerintem ezért nem éri meg.

Vélemény, hozzászólás?