Szeretne 200-300 km/órás sebességgel száguldani? Velünk lehet!

Nyerjen Ariel Atom vagy Factory Five GTM tesztvezetést!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olyan autókat olyan sebességgel vezethet két szerencsés nyertes a Használtautó.hu jóvoltából, ami keveseknek adatik meg.

Közúton tiltott, versenypályán rendszerint kiautózhatatlan a 200-300 km/órás tempó. Reptéren és szupergépekkel azonban elérhető, és most meg is nyerhető. A Használtautó.hu legújabb nyereményjátékában ugyanis Ariel Atom és Factory Five GTM vezetési lehetőséghez lehet jutni. A helyszín a Kiskunlacházi Reptér, ahol az Ariel Atom 200, a Factory Five GTM 300 km/órás sebességig viheti sofőrjét. Persze csakis azt, aki kellően intenzíven tapossa a gázpedált.
A két említett autó közül kétségtelenül az Ariel Atom az ismertebb, arról - egy hasonló próba után - már írtunk is, de azért néhány szóban most is megemlékezünk róla: az Angliában manufakturális keretek között gyártott, azaz inkább épített apró, de kétüléses, iszonyatosan lapos versenyautó farmotoros és hátsókerékhajtású. Motorja a Honda Civic Type R-ből való 2,0 literes, ám kompresszorral töltött. A nem egész 500 kilogrammos Atom teljesítménye három fokozatban állítható, s ez jól is jön a három szakaszra bontott 15 perces próbához. Először csak 100 lóerővel gazdálkodhat a sofőr, így 150 km/órás tempót érhet el a 800 méter hosszú kifutón. A második fokozatban már 200 lóerőt kap, s így tömeg/teljesítmény aránya már jobb, mint egy Ferrari F430-é, a csúcssebesség pedig 190 km/óra lehet. A harmadik fokozatban már a teljes, 300 lóerős teljesítmény elérhető. Ilyenkor 1,56 kg/LE arányával az Atom az 580 lóerős Lamborghini Murciélagót is lepipálja, végsebessége a kifutón 220 km/óra lehet, azaz a legtöbb sofőr meg tudja futni vele a 200 km/órás tempót.
Hirdetés

Az amerikai Factory Five GTM még az Ariel Atomhoz mérten is más liga. Nem azért, mert ez az angol Ariellel szemben amerikai, hanem azért, mert a Corvette C5 5,7 literes V8-as motorja egy igen könnyű, alumíniumból és acélból összeépített térvázba van beépítve, nem máshova, mint közvetlenül a sofőr mögé, ez ugyanis középmotoros. Ez az autó 3,0 másodperc alatt 100 km/órára ér, végsebessége pedig 300 km/óra feletti. Míg az Ariel Atom vezetése mindössze 15 perc, a Factory Five GTM-re 30 perc jut. A 2,5 kilométeres pályát ezalatt ötször lehet bejárni. Az első kör természetesen az ismerkedésé. A pályával és az autóval, a maximális tempó 100 km/óra, van fékpróba, meg kell ismerni a féktávokat is. Aztán lehet menni már 150-nel is, ideje megtanulni a gyors váltásokat, aztán fokozatosan 200, 250, végül 270-300 km/órára lehet növelni a végsebességet.
Ilyen élményt átélni nem olcsó, de annál sokkal olcsóbb, mint az autót megvenni és pályához jutni. A 15 perces Ariel alapprogram ára 29 900, a Factory Five GTM-é 79 900 forint. Ez sem kevés pénz, viszont jó hír, hogy most mindkét élménycsomagból nyerhető egy-egy a Használtautó.hu legújabb játékában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:41
    Permalink

    AMTS-en megcsodáltam közelről az Atomot. Elől tükörre kopott Debica, hátul Linglong gumi volt rajta. Úgy lehet igazán félelmetes élmény. 🙂 Gondolom így spórolnak az üzemeltetési költségeken, hogy többet tudjanak fogni rajta és/vagy elérhetőbb áron tudják kínálni a próbavezetést.
    Egyébként szívesen kipróbálnám, nem mindennapi élmény lehet.

Vélemény, hozzászólás?