Szeretnéd autód indítását telefonnal blokkolni?

iBlue Immobilizer és Smart Gate: a kulcs a telefonunkba kerül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Okostelefonos indításgátlót és intelligens kapunyitót mutatott be a svájci-magyar iBlue, a kapcsoló a telefonunkba kerül.


Itthon mutatkozott be a svájci fejlesztőközponttal, magyar gyártóbázissal dolgozó iBlue két okosterméke, az Immobilizer és a Smart Gate. Mindkét rendszer Bluetotooth kapcsolaton keresztüli vezérlést ad. A Smart Gate az összes elektromos vezérlésű és persze mozgatású kapuhoz, sorompóhoz, akár liftekhez, illetve okosotthonokhoz is alkalmazható, az Immobilizer pedig bármilyen autóba, motorkerékpárba, akár motorcsónakba vagy jet skibe is beépíthető indításblokkoló. A rendszerek iOS, Android, illetve Windows Phone operációs rendszeres telefonokra telepíthető applikációkból vezérelhetők, ezzel távirányítóktól szabadíthatnak meg, hiszen telefonunk mindig velünk van.
Mindkét rendszer a bankkártyáknál használt, 128 bit erősségű titkosítási eljárást alkalmazza a mobilkészülékek és az iBlue eszközök közötti kommunikáció titkosítására. A Smart Gate-be integrált, az Apple által kifejlesztett iBeacon technológiának köszönhetően a kapu megközelítésekor automatikusan felugró értesítés segíti az applikáció elérését. A termékhez készült Smart Key nevű applikációban minden iBlue Smart Gate termékhez egy virtuális kulcsot hozhat létre a felhasználó, amelyet egyszerűen meg is oszthat másokkal. A kulcsok másolásvédelme biztosított, mivel a megosztott kulcsok nem oszthatók tovább. Az applikáció a kulcs tulajdonosának megosztáskor lehetőséget ad lejárati idő megadására, vagy akár egyszeri használat beállítására is. A nagyszámú felhasználók közti gyors és hatékony kulcsmegosztást pedig felhő alapú szolgáltatással lehet majd megvalósítani. Itt a felhasználóknak lehetősége nyílik komplexebb jogosultságok kiosztására, folyamatos frissítésére és adminisztrálására.
Több autóst érintő termék az iBlue Immobilizer, a járművek lopásvédelmére kifejlesztett eszköz egyik fontos tulajdonsága, hogy semmilyen külső nyom nem utal a jelenlétére. Nincs szükség antenna, visszajelző led, vagy a PIN kód beütésére alkalmas billentyűzet beszerelésére. A teljesen fekete dizájn és az egyforma fekete vezetékek pedig nehezen felfedezhetővé teszik az eszközt. Az indításgátló beépítése - szakemberek számára - könnyen elvégezhető, két tetszőleges, a motor indításához szükséges egység áramkörét kell a készülékkel megszakítani.
Hirdetés
Az immobilizer kezelése az ingyenes iBlue Immobilizer okostelefon applikáció segítségével megy. Az iBlue Immobilizernek két üzemmódja van. Normál üzemmódban a gyújtás ráadása után a megfelelő 6 jegyű PIN kód beadásával engedélyezhető a motor indítása. Ebben az üzemmódban az applikációban lehetőség van automatikus PIN kód bevitel beállítására is, ilyenkor egyetlen gombnyomásra engedélyezhetjük az indítást. Szerviz üzemmódban nincs szükség a PIN kód beadására, a gépjármű azonnal indítható. A termék csak gyújtás ráadása után bocsájt ki magából Bluetooth rádió jelet, ezzel is nehezítve felfedezhetőségét, bemérhetőségét. Mi van akkor, ha lemerül telefonunk akkumulátora? Bizony baj, így az ilyen esetekre érdemes egy telefontöltőt autónkban tartani, amivel életre tudjuk kelteni a telefont, amiről aztán engedélyezhetjük az autó indítását.
Az okostelefonos kapu-, illetve indításgátló-vezérlés elvileg kényelmi funkciót adhat, hiszen egy távirányítóval vagy kapcsolóval kevesebbre van szükség. A sajtótájékoztató szerint természetesen tökéletesen, de ezt majd egy jövőbeli teszt is megerősítheti. Ijesztő lehet, hogy a mai okostelefonok szolidan szólva nem az örökkévalóságnak szólnak, de jó hír, hogy az Immobilizer deaktiválásához nem feltétlenül a korábban használt telefon szükséges, hanem a kód ismeretében az alkalmazást telepítve bármilyen telefon jó. Ha valakit érdekelnek a termékek, az Immobilizer és a Smart Gate egységesen 44 900 forintért, mától kapható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?