Szia! BMW M1 vagyok, de nem így hívnak

Álnéven érkezik a legdurvább BMW 1-es

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazából még semmi konkrét információ, de a BMW rutinos róka, és elkezdte húzogatni az M1 mézesmadzagot az orrunk előtt...


Csak azt tudjuk, hamarosan - talán egy hónap múlva Párizsban - bemutatják, néhány újságíró az Ascari versenypályán már ülhetett az álcázott tesztautóban, és szó sem lehet arról, hogy M1 legyen a neve. Voltaképpen ennyi, ja, majd elfelejtettük, a motort 350 lóerő körül ígérik a bajorok, és a hangsúly kivételesen a „körül” szóra értendő, mert a pontos adat még várat magára.
Annak ellenére, hogy a helyzet szinte tálcán kínálta magát, a BMW sokáig egy helyben toporgott az 1-es sorozat M-es változatával kapcsolatban. A dilemmát, pontosan az egyik dilemmát az okozta, hogy a gazdasági világválság a BMW-t is érintette, az M-es hagyományok viszont kötöttséget jelentenek a motorral kapcsolatban – amelyik müncheni autóra felkerül a bűvös betű, annak az orrában önálló fejlesztésű erőforrás dohog. Példának okáért ilyen volt a mostanra legendássá lett 3,2 literes sorhatos, és ilyen a Formula-1 ihletésű 5.0 literes V10-es, amely nem győzte besöpörni az Év motorja díjakat. Innentől a kérdés adja magát: okos dolog a válság közepén, egy rétegmodellhez méregdrága motort fejleszteni? Egyértelmű válasz helyett beszéljenek inkább a tények. A BMW - mondjuk ki - bizony kompromisszumot kötött a remélt üzleti siker érdekében, mert a 135i turbós erőgépét húzta fel, és ezzel fityiszt mutatott a maga teremtette hagyományra.
Szó sincs tehát új motorról, ám ez a félrelépés meggyötörte a bajorok lelkiismeretét, mert az M1 jelzéstől úgy félnek, mint a tűztől. Érthető. A Giugiaro-féle M1 sportkocsi a BMW egyik leghíresebb autója, konkrétan az első M-es típus, és ezt a nevet felhasználni egy olyan modellhez, ami a legkisebb a sorban, ráadásul a pedigréje sem makulátlan… Nem, olyan ember nem dolgozik a BMW-nél, aki erre képes lenne, így aztán 1-es M Coupe lesz a hivatalos elnevezés, és ezzel mindenki jól jár. A vásárlók megkapják, amire vágynak - mert ahhoz kétség sem férhet, hogy a betűvarázson kívül igazi élményt nyújt majd a legerősebb 1-es vezetése -, a BMW pedig nem lőtte lábon magát, és az M1 jelzés továbbra is büszkén ragyoghat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 02:32
    Permalink

    Saját motor ide vagy oda, azért ez fickós kis járgánynak ígérkezik… Nem vagyok már mai gyerek, de a fiam által egyszer egy hétvégére 118d volt alattam, olyan sima 5ajtós csak, hát nekem már azzal betelt a pohár, többet tudott, mint amire szükségem lett volna.

Vélemény, hozzászólás?