Színes zenedoboz – Itt az új Kia Soul!

Igazán színes és vidám egyéniség lett mindegyik új Kia Soul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyből három különböző személyiségét is megmutatta a legújabb Kia Soul, mely régi ismerősnek tűnik, mégis mindene alapjaiban újult meg; garantáltan ő lesz a hangulatfelelős.


Los Angelesben debütált a Kia Soul legújabb generációja, és ahogy arra számítani lehetett, karakterében alig változott. Ezt ugyanis imádták benne a vásárlók, az egyszerű, de vagány dobozformát tehát megtartották, és ahogy az tökéletesen látszik az új autón, egyre büszkébbek rá a koreaiak. Az új arc ugyanis flegma, kicsit lenézően szigorú tekintetet adott az új Soulnak, ami egyből három különleges arcát is megmutatta. Ezekkel együtt négy verzió lesz első körben, de az alap EX felszereltségűt egyelőre nem mutatták meg, csak a GT-Line-t, az X-line-t és a Soul EV-t láthatjuk, mindegyik kicsit más külsőt, és elég más első lökhárítót kapott. Közös a gyárilag felülről betakart első LED fényszórók megoldása, alatta viszont mindegyik felszereltség egyedi.
Hátul mutat igazi újdonságot, az egyszerűen álló lámpák helyett csavartak egyet rajtuk. A teljes padlólemez és a karosszéria is alapjaiban újult meg, a Soul hossza 6 centivel nyúlt, tengelytávolsága ebből négyet kapott. Bent is alaposan megújult, a kedves formák között érdemes a multimédiára koncentrálni, mely már szélesvásznú 10,25 colos méretű is lehet, melyen nagy felbontásban jelenik meg a tolatókamera képe, valamint a navigáció, vagy az Apple CarPlay és Android Auto által tükrözött mobiltelefon képernyője. Hangzástechnológiában lett igazi ász az új Soul, a csúcshifit a Harman Kardon szállítja összesen 640 watt teljesítménnyel, 11 hangszóróval, köztük egy külön mély hangsugárzóval, valamint a belső színvilág is összesen 11 féle hangzatos névvel ellátott módban változtatható.
Hirdetés

Technikai megoldásaiban nagy újdonság a Soul EV elektromos hajtáslánca, mely a villanyos Niróhoz elérhető nagyobb teljesítményű rendszerrel egyenlő. 64 kWh-s akkumulátorcsomagot cipel, 201 lóerős villanymotort használ, ám teljes hatótávolságát a homologizáció előtt egyelőre nem árulják el. A fotókon 100%-os töltöttség mellett 296 mérföldes, vagyis úgy 474 kilométeres hatótávolsággal számol, ami vélhetően még nem WLTP szerinti adat, de így is tisztességes. A Soul Amerikában 2,0 literes szívómotorral kerül piacra, nálunk valószínűleg az 1,6-os, 201 lóerős turbós benzines lesz a kezdőmodell, de lesz 1,6-os dízelmotor is hozzá, előbbihez mindenképp jár majd a hétfokozatú duplakuplungos automata váltó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?