Szintet lépett a tekintély, világít az X6 hűtőrácsa!

Elképzelni sem tudtuk, mitől lehetne nagyobb a BMW X6 arca, itt a megoldás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsőre csalóka volt a harmadik generációs X6-ról előkerült fotó, a világító vesék mégis valódiak és gyáriak, hivatalosan is bemutatkozott az új kupétetős szabadidő-autó.


Több mint 10 éve már annak, hogy a BMW betört a piacra egy addig soha nem látott koncepcióval és lényebében felbolygatta nem csak a prémiumautókét, de az összes szegmenst. Az X6 2007-es debütálásakor egyszerre váltott ki ellenszenvet és rajongást az emberekből, ma ez talán mit sem változott. Ráadásul megérkezett a harmadik generáció, amiről tegnap mutattunk is már pár fotót és az egyik kérdéses részletre most választ kaptunk. Tényleg világítanak a vesék! Ajtónyitáskor és záráskor, hazakísérő fénnyel együtt világítanak, de ha úgy tetszik, menet közben is felkapcsolhatjuk majd, így éjszaka már nem csak a lézerfényszórók nyalábja, hanem a vesék is be fogják világítani a kisebb autókat hátulról. Az X6 harmadik generációjának dizájnja erősen hasonlít az X5-öséhez, ám az egyedi színek, mint ez a metál smaragdzöld és a Cerium Grey kiegészítők egészen egyedi stílust adnak az X6-nak. Hátul a kupé modellekhez igazították, de a lámpákon azért csavartak egyet. A harmadik generáció 26 milliméterrel hosszabb (4935 mm), 15 milliméterrel szélesebb (2004 mm) és 6 milliméterrel alacsonyabb (1696 mm) elődjénél, valamint tengelytávolsága is nőtt, most 2975 milliméter. Felnijei Európában 19 colosak alapból, de egészen 22 colos méretig megtalálhatjuk a feláras kiegészítőket a katalógusában.
Hirdetés

Műszerfala erősen hasonlít az X5-ére, a kettőt egymás mellé téve azért vannak apró különbségek. Az utastér kárpitozásában megtalálható a Merino és Vernasca bőrkárpit és a Sensatec borítású műszerfal is. Ekkora méretben már az utastér is megfelelően tágas négy, vagy akár öt személynek, csomagtere alapból 580 literes, 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléssorával 1530 literre is bővíthető. 12,3 colos digitális műszeregység jár alapból, ugyanekkora lehet a multimédia kijelzője a legfrissebb iDrive-val és vezeték nélküli okostelefon tükrözéssel felvértezve. A nagyképernyős head-up display mellett 20 hangszórós prémium Bang & Olufsen hifirendszer is elérhető lesz, valamint 15 000 fényvisszaverő ponttal ellátott teljes panoráma üvegtető is.
Vezetéstámogató rendszerei között a távolságtartós tempomat, aktív kormány asszisztenssel dolgozó sávtartó, holttér-figyelő, 360 fokos parkolókamera, tolatóasszisztens, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és egy sor további megoldás is megtalálható. Motorkínálata a sorhatos benzines 40i modellel indul 340 lóerővel és alapból hátsókerékhajtással, a további motorokhoz mindenképp jár az xDrive rendszer. Benzinesből 530 lóerős és 760 Nm nyomatékot tudó 4,4 literes V8-as érhető el az M50i hajtásláncban, ezzel 4,1 másodpercbe telik csupán a 100 km/h-t elérnie. Dízelből 3,0 literes soros hathengereseket kap, a 30d 265 lóerős és 620 Nm nyomatékú, a négyturbós M50d pedig 400 lóerős és 760 Nm nyomatékra képes, ezzel és az xDrive 40i-vel 5,2 másodperc a 0-100-as gyorsulás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.07.04. at 10:21
    Permalink

    Eddig sem volt kérdés mi érkezik mögöttünk,a lámpatestek világítása is elárulta.
    Azt azért remélem hogy ennyi extrával felszerelt autóba végre majd irányjelző kapcsolót is tesznek. Vagy eddig is volt? Csak az ilyen autót vásárlók döntő többsége,vagy nem tudja,vagy nem akarja használni.

Vélemény, hozzászólás?