Szó szerint súlyos próbléma a túlterhelés

Kockázatos dolog a túlpakolt autó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokszor az egyformának tűnő autók között is jelentős különbség tapasztalható a terheléssel kapcsolatban.

[kepallobal=450872][/kepallobal] Sokan nem gondolnak arra, hogy a túlterhelt autó komoly veszélyforrás lehet. Még javában benne vagyunk a sítúrás szezonban - de gondolhatunk akár a nyaralásra is, a helyzet egyformán érvényes -, meghívjuk a barátainkat, és az egyszerű példa kedvéért négy felnőtt kel útra, teljes sífelszereléssel, illetve egyéb poggyásszal. Lehet ebből baj? Igen, attól függően, milyen kocsiról van szó. Meglepő módon a különféle típusok terhelhetősége akkor is nagymértékben eltérhet, ha alapvetően két hasonló jellegű és méretű autót vizsgálunk. Ki gondolná, hogy egy Citroen C4 Grand Picasso két és fél mázsával több terhet cipelhet, mint egy Renault Scénic? Pedig a számok ezt bizonyítják: a C4 650, a Scénic 404 kilogramm hasznos terhet vihet, azaz a fenti esettel a Renault könnyedén túlterhelhető. A sokszor pontatlanul megadott gyári specifikációk miatt nem ritkák a valóságban nehezebb üres autók, ezért az extrákkal gazdagon ellátott modellek a nagyobb súly miatt kevésbé terhelhetők - így megeshet, hogy a megengedett maximális értéknél többet mutat(na) a mérleg.
Ha túl van pakolva a kocsi, többféle kellemetlenség adódhat. A megnövekedő üzemanyag-fogyasztás mellett egyes alkatrészek gyorsabban kophatnak, de sokkal veszélyesebb, hogy az autó menettulajdonságai drasztikusan eltérhetnek a megszokottól, különösen kanyarban és féktávon. Autóvásárlás előtt ajánlott úgy kiválasztani a megfelelő típust, hogy az a leginkább megfeleljen az elvárásoknak. Amennyiben sokat utazik a család, teljes létszámban és csomagokkal, úgy feltétlen érdemes a terhelhetőség mértékét a legfontosabb szempontok egyikének tekinteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?