Szökőnap szerdán: drágább lesz a gázolaj, nem úgy a benzin

Drágább lesz dízelt tankolni, benzint nem

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerdán drágulás érkezik a töltőállomásokra, de csak a gázolaj esetén, a benzinnél nem.


Bár az elmúlt hetek is igen komoly üzemanyagár-csökkenést hoztak a benzinkutakra, most szerdán (az idén szökőnapnak számító február 24-én) drágulás következik. A Holtankoljak.hu információi szerint a MOL literenkénti 4 forinttal emeli a gázolaj árát. Így az átlagosan 300 forintra nő, a 95-ös benziné 298 forint marad. Megfordul tehát a két üzemanyagfajta közötti ársorrend.
Hirdetés

A heti árváltozás mellett természetesen továbbra is igen komoly, annál jelentősebb, akár literenkénti 30-40 forintos árkülönbségek is adódhatnak az egyes töltőállomások között. Így aztán nem is elsősorban a tankolás idejére, hanem a helyére ajánlott figyelni. Autópályák mentén például kevéssé javallott tankolni, a többi helyen viszont az egykori, 2012-ben adódott, 450 forint körüli csúcs-átlagárakhoz mérten mindenképp jelentősen olcsóbban, kétharmad áron tölthetjük a naftát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?