Sztárdizájnert szerződtetett a Koenigsegg

Lamborghini és Bugatti után Koenigsegg tervezéssel folytatja Sasha

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt gondolnánk, hogy egy dizájner szemében nem lehet nagyobb álom, mint megtervezni az új Bugattit, Sasha mégis azt mondja, a Königseggel most valóra vált az álma.


Ismert formatervezőt szerződtetett Christian von Koenigsegg, nem mintha eddig nem terveztek volna tökéletes autókat. Mégis valami újra készülnek, és ehhez Alexander (Sasha) Selipanov lesz a segítségükre októbertől. Sasha neve lényegében egybeíródott a szupersportautók és az autógyártás csúcsát jelentő modellekkel. A pasadenai egyetemen végzett dizájner a Mazdánál és a Volkswagennél is rajzolt, utóbbinál a Lamborghinihez is tartozott, keze munkája a Huracánon öltött testet.
Hirdetés

Minden bizonnyal eddigi fő művének a Bugatti Chiront tudhatja, az 1500 lóerős hiperautó formatervéért ugyanis ő a felelős. Sasha azt mondja, a Koenigsegg felkeresésével valóra válhat az álma, mivel a márka kezdete óta nyomon követi a munkájukat, és mélyen tiszteli azt, amit Christian von Koenigsegg felépített. A Jesko óta nem mutatott másik tervet a Koenigsegg, de Sasha munkáját akár már jövőre is megismerhetjük a márkánál, amivel jelentős arculatváltás is jöhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?