Takarékos, de drága lesz a Volkswagen Passat GTE

Beárazta nagyobbik konnektoros hibridjét a Volkswagen, nem olcsó a Passat GTE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Németországban már rendelhető a több mint 50 kilométeres emissziómentes hatótávval rendelkező Volkswagen Passat GTE - nem olcsón.


Tavaly ősszel a Golf után a Passatból is bemutatkozott a konnektorból tölthető GTE változtat. A Volkswagen joggal nevezheti a kategória legtakarékosabb autójának, ám a legolcsóbb semmiképpen sem lesz. A Németországban már nem csak a rendőrök alá tett, hanem be is árazott modell négyajtósként 44 250, Variant kombiként 45 250 eurótól (~13,7, illetve 14 millió forinttól) kapható.
Hirdetés

Mint az eddig is ismert volt, a Passat GTE hajtásláncát 156 lóerős négyhengeres TSI benzines adja, melyhez 115 lóerős villanymotor csatlakozik. A rendszerteljesítmény 218 lóerő, az elérhető csúcsnyomaték ugyancsak nagyobb dízelmotornak is becsületére váló 400 Nm. Nem is panaszkodhatunk a menetteljesítmények kapcsán, a hatsebességes DSG automata váltón keresztül elöl hajtó GTE 7,4 másodperc alatt ér 100 km/órára, végsebessége 225 km/óra. Tisztán elektromos, emissziómentes üzemben legfeljebb 130 km/órás tempóra képes, s a gyári adatok szerint (nyilván nem a csúcssebességgel) 50 km megtételére képes a konnektorból is tölthető lítium-ion akkumulátorral. Az akku természetesen fékenergia-hasznosításból is táplálkozik, de a motorról forszírozottan nem tölthető. Az 50 kilométeres elektromos hatótávval számolt NEDC ciklusos vegyes fogyasztási érték 1,6 l/100 km, a CO2 emisszió 37 g/km. Nem nehéz kiszámolni, csak a benzinmotorral, hagyományos hibridüzemben 3,2 l/100 km az elvi fogyasztás, ami szintén nagyon jó érték.
A Passat GTE kívülről egyedi, C-betűt formázó LED menetfényéről, sajátos, természetesen krómozott hűtőmaszkjáról és specifikus lökhárítójáról kívülről is könnyedén felismerhető. A csakis e modellhez kínált 17 colos alufelnik mögött kékre festettek a féknyergek. A kék hangulatfénnyel világított utastérben a műszerblokk és az információs kijelző is típusspecifikus, egyedi, GTE-feliratos a vágott aljú kormánykerék és a váltógomb, a kék árnyalat az üléseken is feltűnik, hogy mindenképp tudjuk: kéknek jelölt, avagy zöld modellben ülünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?