Talán túl tökéletes. BMW 428i Cabrio teszt

BMW 428i Cabrio teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megint nem volt típusjelzés, de nem az a lényeg, hogy hármasból négyes lett. A lényeg, hogy a BMW 428i Cabrio egy tökéletesnek tűnő autó.


Ha van, aki még nem tudná: nincs többé 3-as Cabrio. Mert a BMW már 4-esnek hívja a 3-as sorozat kupéját és nyitható keménytetős verzióját, ahogy az 1-es széria két hasonszőrű kivitele is párosan új nevet kapott. Igen, a 2-est. Hogy most akkor ettől több és jobb lesz-e például főhősünk, a 4-es Cabrio? Egyrészt nem hinném, másrészt a rétegmodellek nominális feljebb pozicionálása a fogyasztónak többletkiadást, a forgalmazónak meg többletbevételt jelent, végül, de nem utolsósorban a teszthét tapasztalatai alapján tökmindegy, mi van vagy mi nincs ráírva, attól még sanszosan vágyódik rá az utca népe.
Hirdetés

Különben nem volt ráírva, hogy ő négyes, hogy ő egy 428i, miként a korábbi 420d Coupé is jeltelenül vonzotta a tekinteteket. De az sem volt ráírva, hogy csupán egy csóri sajtómunkás próbálja a verdát, nem az enyém, ne irigyeljetek, ne utáljatok – és a vágyódás, a bámulat mellett irigységet, utálatot is felfedezni véltem a valami okból kifolyólag általában nem 20+ milliós kabrióban pöffeszkedők szemében. Sebaj, idővel hozzászokik az ember.

Szerintem egyébként egy ilyen kaliberű kocsi azért már nem pusztán Magyarországon kelt feltűnést. Pláne, ha nyitva a tető, de zártan is olyan erős, annyira meghatározó a kiállása, amilyenről a wannabe prémiumok csorgó nyállal álmodoznak. Ennek a fele nyilván az, hogy egy BMW-ről van szó, a másik fele viszont a remekre sikeredett formaterv, nem más. De ne fényezzük, sőt, kössünk bele jóleső galádsággal a rendszám alatti kis radarlapba és az első kerekek mögötti bumerángdekor/felszereltség-megjelölés kombóba – leginkább is az a Sport (vagy Modern vagy Luxury) plakettecske ott az oldalán fest egy kissé nevetségesen.

A dupla kipufogóvéges fenékbe nem tudok belekötni, a 18-as felni csodás, a háromrészes tető és a kabrióság meg nem vágja agyon a szépséges kupé formáját és arányait. B-oszlop persze nincs, az összes ablakot lehúzva fent hagyott tetővel is bomba a dizájn.

Az utastér „természetesen” jóindulattal négyszemélyes, hátra bölcsebb szélfogót rakni, mint felnőtteket tuszkolni. Rövidtávon átlagtermettel még csak-csak elférni egy átlagtermetű sofőr vagy anyós mögött, de hátsó szélességben és lábtérben is kisautós a 4-es Cabrio. A csomagtér 220-370 literes attól függően, hol a tető. A négyévszakos használhatóságot garantáló nehéz fémtető. Ami a távirányítóról vagy a könyöklő előtti gombról vezérelve 20 mp és 18 km/órás sebesség alatt nyílik/csukódik. Utóbbinak azt hittem, semmi értelme, de aztán többször alakult úgy, hogy igenis értékelni bírtam a menet közbeni mozgatási lehetőséget.

Egyébként a (khm, durván feláras, 120 ezres) szélfogó – használaton kívül összehajtogatva – a hátsó ülések mögött lakik. Az integrált biztonsági öves első üléseket hátulról is lehet motorosan állítani. A csomagtérajtón meg van egy gomb, amivel felemelhető az egész firlefranc, s kiküszöböli a szűk nyílás/lapos üreg/bonyolult pakolhatóság problematikát.

A műszerfal nem meglepő mód ugyanaz, mint a 3-asokban és a 4-es Coupéban, az ergonómiai tökélyen sem lepődünk már meg. A különbség annyi, hogy ha – 133 ezer forintért - nyakfűtést is kér a kedves ügyfél, akkor a fejtámla fix. Anyagminőségről, a kidolgozás minőségéről, általános minőségérzetről nincs mit beszélni, de a végtelen extralista labirintusát is megúszhatjuk ezzel a – német prémiumszinten – közhelyes megállapítással: jó pénzért minden van.

És tesztautónkban minden volt. Tényleg csak néhányat említve: a harman/kardon hifi szuper, biztonsági okokból a Head-Up Displayt és a holttérfigyelőt is kötelezővé tenném minden autóban, a kézzel is kapcsolható, a sofőr kedvének-parancsainak megfelelően puhán/gyorsan gangoló 8 fokozatú ZF automata váltóról ódák hegyeit zengtük már, a kulcs nélküli nyitás kényelme vitathatatlan, a LED-es adaptív fényszórók brutális erejűek és nem vakítanak, a Professional navigáció világbajnok, az írásfelismerős iDrive dettó, és minden BMW-ben imádott az M-es kormány. Távolságkövetős tempomat, élménykapcsoló tompán spórolós Eco Pro módtól élesített Sport Plusig? Alap. Mármint nem, mert majdnem mindenért vaskos felárat számol fel a BMW, de hát ettől is prémium a prémium.

Lényegesebbnek érzem azt kiemelni, hogy kabriószinten igazán merev, alig remeg a 4-es, s hogy 6,4 mp-es 100-as sprintidővel, Sport felszereltséggel sem sportos. Fölényes, ha kell, gyors is, de nem sportos karakterű. Ahhoz túl nehéz és túl kabrió. Olyan, hogy az élménykapcsolót nincs kedved kiugrasztani a Comfort bokorból. Lehet gyöngyszem a 2,0 literes 28i turbómotor 245 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal, taposásra lehet meglepően vérpezsdítő és nem 4 hengeres (kipufogó)hangú, azonban ez az a műfaj, ahol többre értékelendő a szélterelővel és felhúzott ablakokkal tető nélkül is huzatmentes, csendes krúzolás akár 130-cal, sőt. Ahol a hátsókerék-meghajtásnak pusztán a közvetlenebb kormányzás miatt örülünk.

Hogy a Cabrio kb. 250 kilóval nehezebb a Coupénál (1545 kontra 1780 kg), ez a 28i-nél gyárilag 3 tizedes pluszfogyasztással jár. A 428i Cabrio automata váltóval elvileg 6,6 liter benzint éget, tesztátlagunk 11 l/100 km lett. És egy kabrió persze drágább is a normál változatokhoz mérten, nos, a 428i Cabrio alapára 14,4 millió forint. A tesztautót közel 21,5 milliósra extráztatta az importőr. Szerényebb és még izmosabb motor is van, összkerékhajtás is, az meg legyen a csóri sajtómunkás baja, hogy számára steril, már-már túl tökéletes ez a kocsi. Na de nem is én vagyok a célcsoport, ha jól sejtem.
Értékelés
Pozitív
Jól néz ki, jól megy, klassz a fék, elöl szuperkényelmes, alkalmasint hátul is el lehet férni, csendes, huzatmentes, egész merev, rogyásig extrázható, négyévszakos
Negatív
Szélfogóval csak kétszemélyes, lehúzott tetővel kicsi a csomagtér, nehéz, drága
Árak
Tesztmodell alapára
14 413 000 Ft (2014.07.20.)
Tesztautó ára
21 478 500 Ft (2014.07.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5000-6500 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1250-4800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,4 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4638 mm
Szélesség:
1825 mm
Magasság:
1384 mm
Saját tömeg:
1780 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Csomagtér:
220-370 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1330 mm
Belmagasság elöl:
860-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1450 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
750 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
880 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
720 mm
Raktérnyílás magassága:
510 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
350 Nm 1250-4800 1/min-nél
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5000-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,4 s
CO2-kibocsátás:
154 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
11 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 06:03
    Permalink

    Szevasz Rudy, Te is ittál?! Hogy birod ezeket a magyarokat? A sárga 1-es Golfod 19-es felnikkel megevan-e még? Tudod, amivel felszetteed a Bögyös Marit! Tiszamogyorós mellett láttam pár olyan házat amiről még beszénükk kéne szakmailag! De ha lájtosabb kell akkor ahogy szoktuk lopjuk a tehetnet!

    Apad tsije huza mégh asz utánnfutótt? Mármint a 2 tonna lopott kukoricéásra gondolok.

    Na majd hívjál! De ma ne mer iszok!

    Csumicsá

  • 2017.10.29. at 06:03
    Permalink

    [i]“a hangorgánum mindig a kipufogórendszer kérdése, a motorból főleg ha benzines, sokat nem hallasz!!!!!”[/i]
    Így van, de azért az utastér hangszigetelését se hagyjuk ki, mert igen nagy jelentőséggel bír a benn ülők számára.

  • 2017.10.29. at 06:03
    Permalink

    Meglátszik hogy autógyárnak még közelében sem voltál, a hangorgánum mindig a kipufogórendszer kérdése, a motorból főleg ha benzines, sokat nem hallasz!!!!!

  • 2017.10.29. at 06:03
    Permalink

    Ez de komoly…
    Egyedül azt felejtetted ki az okostojáskodásodból, hogy sosem a motort hallod, hanem a “kipufogó-rendszert”, amit olyanra hangolnak, amilyenre akarnak. Szó szerint. Ugyanazon motorok egyre szebben szólnak az egyre drágább modellekben.

  • 2017.10.29. at 06:03
    Permalink

    Azért aki a BMW direkt befecskendezéses sor4 turbó motorjainak az alapjárati és alacsony fordulatú terhelt motorhangját szépnek találj az igen csak ízlésficamos és hazudik !!! Hanghatásokban inkább hasonlítanak egy kulturáltabb diesel motorhoz mint benzinmotorhoz … személy szerint a 328i-t összekevertem egy diesel motorral és csak akkor derült ki milyen motor van benne mikor megnéztem mi van ráírva hátra a hab a tortán hogy ehhez még teremgarázsban sem kell lenni elég ha elmegy melletted egy fedetlen pláza parkolóban 😉 😀 .Sokkal kívánatosabb lenne a kettős befecskendezési rendszert alkalmazni mint az Audi 1.8 Tfsi 170 le , vagy a Lexus használ itt alapjáraton a szívócsőbe fecskendeznek üzemanyagot és sokkal kulturáltabbak a hanghatások és bizonyos fordulat vagy sebesség felett mikor már elnyomja a külső zaj vált át direkt befecskendezésre .Na mind1 biztos a BMW tulajdonosok nem igénylik ezt a fajta ingerszegénységet és ülnek egy benzines traktorban mint egy kulturáltabb motorral rendelkező a 20 milliós vételárat indokolandó autóban .

Vélemény, hozzászólás?