Tanácsok csúszos helyzetekre

Téli vezetési tanácsok egy profitól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány téli vezetési tanács egy profitól, aki igazán jól ismeri a csúszós helyzeteket, hiszen egy vezető abroncsgyár tesztvezetője.


Regis Ossant (34) egyike a Goodyear azon 240 tesztpilótájának, tesztelő mérnökének és technikusának, akik több ezer kilométert vezetnek naponta, hogy a tesztelést egész éven át, napi 24 órában végezhessék. A tesztelés ugyanis a vállalat egyik jelentős tevékenysége. Több mint 6000 abroncsot tesztelnek évente a laboratóriumokban, a tesztpályákon és a közutakon. Az elmúlt hat évben Regis Ossant a világ legkülönbözőbb részeiben, Luxemburgtól kezdve Finnországon át Új-Zélandig tesztelt gumiabroncsokat. Megkérdeztük tőle, milyen tanácsot tud adni az átlagos gépjárművezetőknek a biztonságos téli vezetést illetően.
Ön szerint mennyire fontos télen téli gumiabroncsokat használni?
A válasz egyszerű: a nyári abroncsok nem arra készültek, hogy a fagyos, európai télben használjuk őket a járművön. A tél különösképpen kemény lehet Észak- és Közép-Európában, valamint az Alpokban, és a nyári abroncsokkal történő vezetés ilyen körülmények között egyszerűen gondatlanság. Ha valaki e területek valamelyikén él, és itt vezeti járművét, mindenképpen tanácsos jó minőségű téli gumiabroncsokkal felszerelni a járművet. Azok számára jelentenek jó alternatívát a négy évszakos abroncsok, akik olyan területeken élnek, ahol általában enyhe a tél. Az észak-németországi és brit gépjárművezetők, vagy azok, akik nem használják folyamatosan a kocsijukat, illetve csak egy adott nagyvárosban vezetik, fontolóra vehetik a négy évszakos abroncsok használatát. Az a fontos, hogy még az első havazás előtt gondoljuk át, melyik abroncsot érdemes választani! Természetesen arról is gondoskodjunk, hogy maga a gépkocsi is legyen felkészítve a hideg téli hónapokra.
Hol alakulnak ki a legveszélyesebb helyzetek?
Teszteléseink során újra meg újra azt tapasztaljuk, hogy a legkockázatosabb szakaszok a dombra történő felkapaszkodáskor és a kanyarban jelentkeznek. A hidak, dombok, kanyarok, kereszteződések és közlekedési lámpák tipikus baleseti gócpontokként említhetők. Elsőként ezek a helyek válnak jegessé, illetve csúszóssá, és még akkor is csúszósak maradnak, amikor a többi útszakaszon úgy tűnik, hogy már minden rendben van. Természetesen az erdőkről is említést kell tenni: e területeken a magasabb páratartalom jelentősen megnöveli a csúszós útszakaszok kialakulásának veszélyét.
Tanácsos nagyon óvatosnak lenni akkor is, amikor száraz útviszonyok mellett, vezetés közben napos területről hirtelen árnyékos szakaszra érünk. Előfordulhat, hogy az útfelület jeges lesz. A nulla és a plusz három fok közötti hőmérséklettartomány az egyik legveszélyesebb hőmérsékleti zónának számít. Úgy gondoljuk, hogy az útviszonyok jók, de valójában a talaj hőmérséklete nulla fok alatt lehet, és előfordulhat, hogy útfelület még mindig jeges.
Mik jelentik a legnagyobb nehézséget a téli útviszonyok között vezetve?
A hirtelen rosszra forduló időjárási viszonyok jelentik a legnagyobb nehézséget a járművezetők számára télen. Az útviszonyok másodpercek alatt megbízhatatlanná és veszélyesen csúszóssá válhatnak. A gépjárművezetők gyakran tapasztalják, hogy hirtelen váltakoznak a körülmények a zuhogó eső, a puha hó, illetve a jeges és latyakos útviszonyok között. Az ónos eső, a köd vagy a havazás gyakran okoz baleseteket. Néhány alapvető járművezetési szabály betartásával, és egy-két módszer elsajátításával azonban a gépjárművezetők elérhetik, hogy a hideg hónapokban is biztonságban legyenek az úton.
Mi az összefoglaló javaslata a téli vezetésre vonatkozóan?
Először is, gondoskodni kell róla, hogy a gépkocsi és a gumiabroncsok megfelelő állapotban legyenek. Másrészt minden esetben meg kell vizsgálni, hogy az időjárás-jelentéshez kapcsolódóan milyen útviszonyokat jósolnak, és milyenek a közlekedési viszonyok az utakon. Ha rossz időjárási körülményekre figyelmeztetnek, próbáljuk meg elhalasztani az utazást, és akkor induljunk el, amikor a feltételek jobbra fordultak.
Harmadsorban, emlékezzünk rá, hogy a téli vezetés türelmet és gyakorlatot igényel! A Goodyearnél a téli abroncsokat nem azért fejlesztjük, hogy gyorsabban lehessen haladni velük, hanem azért, hogy az emberek biztonságosabban utazhassanak. A téli vezetés első szabálya, hogy a sebességet csökkenteni kell. Növelje a követési távolságot, ha csúszós vagy jeges úton vezet! Kerülje a hirtelen kormánymozdulatokat és fékezést, vezessen kiegyensúlyozottan, és mindig nézzen előre! Számítani kell az új helyzetekre, hogy legyen időnk a minél gyorsabb reagálásra. Mindig gondolkozzon előre!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?