Tavaly frissült, de 2017-től jöhet az új BMW X3

Kémfotón az új BMW X3-as

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem egy túlgyártott régiség az aktuális széria, a BMW mégis nagyban dolgozik már a vadiúj X3-ason. Megjelentek róla az első kémfotók.


A 2003-as BMW X3 volt a bajor gyár második látványterepjárója. Az X5 kistestvére is sikeres lett, őt 2010-ben követte a szebb és jobb második generáció. Tavaly februárban beszámoltunk az X3 átdolgozásáról. Az is annyira új még, hogy csak pár hét múlva jön belőle a tesztautó. Mindezektől függetlenül a Mercedes-Benz GLK és az Audi Q5 ellenfeléből már készítik a harmadik, vadiúj generációt. Amit a képeken láthatunk, az csak 2016 valamelyik autószalonján fog megjelenni, és 2017-re ér el a kereskedésekbe. Aki tehát X3-asra vágyaik, az ne törjön le, nem vesz kifutó autót.
Hirdetés


Ezt a pár fotót elnézve az autó alapformája nem sokat fog változni a már ismert X3-hoz képest, de az egyelőre még álcázással takart részletmegoldások evolúciós fejlődésen mennek majd át. A kocsiról eddig kiszivárgott információk szerint G01 gyári kód alatt érkező modellen az aktuális BMW-khez képest lejjebb kerülhetnek a tradicionális, vesének nevezett légrések a hűtőmaszkon. Farán a nyilván az erősebb változatot jelentő két kipufogó mellett feltűnő, hogy a hátsó szélvédő jobban meg van döntve a mostaninál. A lámpákról egyelőre sokat nem lehet elmondani, az utóbbi években szinte minden BMW prototípuson hasonlók voltak, nyilván a szériaváltozatén teljesen mások lesznek.
A motorkínálat az elődből ismert, de persze kissé átdolgozott egységre épül. Az újdonság az ikerturbós X3 M40i lehet és egy valódi, még erősebb X3 M. Erejüket 360, illetve 420 lóerőre teszik. Biztos az X3 is megkapja majd a nagyobb X5-ben már bemutatott plug-in hibridrendszert is. Az alap a hátsókerékhajtás lesz, az xDrive összkerék az erősebb modelleknél széria vagy rendelhető lesz, ahogy most is. A harmadik X3-ast sejtető koncepciót és a szériaváltozatot sem várhatjuk 2016 előtt - állítják a márkához közeli német források.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?