Tavasszal búcsúzik a Mercedes X-osztály

Bő két év gyártás után ér véget a platós Mercedes karrierje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Májusban hagyja el az utolsó X-osztály a barcelonai üzemet, a Nissannal közösen készülő platós nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Igazak voltak a korábbi pletykák, költségcsökkentés címén valóban leállítja a típus gyártását a Daimler. Az X-osztályt 2017 nyarán ismerhette meg a nagyközönség, ami nem is titkolt módon a Nissan Navara erősen módosított változataként készült. A 2,3 literes Nissan eredetű dízelmotor mellett saját fejlesztésű kétliteres benzines és háromezres V6-os gázolajos is került az X-osztály orrába.
Hirdetés
A Daimler elsősorban Dél-Amerikának szánta a modellt, ahol egyúttal a szintén műszaki rokonnak számító Renault Alaskant is kínálják, a francia emblémával ellátott típus viszont alacsonyabb összegért hazavihető, a vevők pedig túlzásnak érezték a csillag felárát. A németországi piacon szintén hasonló a helyzet: a Mercedes platósa közel 49 ezer eurós árról indul, a nálunk nem kapható Alaskan 45 ezer euróért kelleti magát, a Nissan Navara pedig (ami a konkurensekkel ellentétben kétajtósként is elérhető) 33 ezer eurós indulóárral kecsegtet. A Mercedes próbálta menteni a menthetőt, néhány piacon csak hathengeres dízellel kínálta az X-osztályt, hátha így ki tud emelkedni a rokon típusok közül, de a túléléshez ez sem volt elég. A modell az első teljes évében sem fogyott jól, 2018-ban 16 700 darab kelt el világszerte, tavaly viszont csak 15 300 platós Mercedesre volt igény. A tervek között szerepelt egy négyliteres V8-as motorral szerelt csúcsmodell bemutatása is, de erre már nem kerül sor. Hiába számít sikeresnek a Mercedes a haszonjárművek piacán, az „idegen” alapokra építkező pickup mégsem hozott sikert a Daimlernek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?