Tavasszal új Suzuki jön a hazai piacra

Nem lesz új magyar Suzuki, de lesz új Suzuki a magyar piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan a hazai kereskedésekben is megjelenik a legújabb Suzuki, a Baleno, ami azonban nem hazai gyártású lesz.


Tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon debütált a turbómotort és mikrohibrid verziót is tartogató Suzuki Baleno, ami a Swift és a frissítés előtt álló SX4 S-Cross közti minimális űrt hivatott kitölteni. Bár a fontos alsó-középkategóriába, vagy más nézetek szerint a szintén fontos szegmenst jelentő nagyméretű kisautók közé érkezik, borítékolható, hogy nem lesz akkora siker, mint az eredeti SX4 volt. Ez ugyanis nem itthon, nem Esztergomban, hanem Indiában fog készülni.
Hirdetés

Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet. A Suzuki persze így is erős a piacon: tavaly a magánvásárlók körében a legnépszerűbb volt az új Vitara, idén januárban pedig abszolút értékben is utóbbi bizonyult a legkelendőbbnek, nem mellesleg márkaszinten is a Suzuki értékesítette a legtöbb autót. Aki a Balenóra kíváncsi, információink szerint tavasztól hazánkban is megkaphatja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    “Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet.” Ez önmagában gyászos!!4 Minden nemzetnél a gazdaság főmotorja, hogy saját tervezésű/gyártmányú terméket vesznek… Németek, Lengyelek, Hollandok….Stb Túlmutatóan a Suzuki a büdös életben nem lesz magyar termék, attól mert a japán Osamu Suzuki Úr úgy döntött, nyit egy termelőegységet nálunk s meglovagolja ama korcs paradigmarendszert, hogy a “”rendszerváltás”” után rá lehet rabolni a hazai piacunkra, s az akkori törvénykezési mechanizmusok adta lehetőséggel élvén a kiszolgáltatott ,olcsó, jól képzett munkaerőnket kizsákmányolja!!! SZAKÍTSUNK KÉREM TISZTELETTEL AZON TÉVES ÍDEÁKKAL, NÉZETEKKEL, HOGY MAGYAR TERMÉK MÁR AZ IS, HA ÁTREPÜL LÉGI SZÁLLÍTÁS KERETÉBEN A LÉGTERÜNKÖN EGY ÁRU AZ MÁR MAGYAR!!! Mert már ide lett szétvágva a nemzettudatunk!!! Ezért remegnek a Jobbiktól is, mert a gazdaságszabályozási intézkedések, és a gazdaságfejlesztési források kiosztása is merőben megváltozna s a magyar gazdasági szereplőket/ termelőket,/ gyártókat támogatnák, hoznák előnybe nem a gusztustalan -tisztelet a kivételnek- külföldi multicégeket!! A Suzukival meg még ha relevánsan Magyar is lenne, s ha ilyen minőséget vonultatna föl, akkor sem venném!- De ez családi+ ismerősi tapasztalatok égisze alatt megszületett szuverén vélemény…

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    Jó a szerző meglátása, a régi Baleno, a Liana és a Kizashi sem produkált jelentős eladásokat itthon. Talán majd ez az autó változtat ezen.

    Ha már India szóba került, muszáj megosztanom egy meghatározó autós élményemet, amit tegnap szereztem. Régóta követem a Tata pályafutását, így ismerem a típusaikat, de egyszerűen letaglózott, amikor az utcán sétálva egy Tata Ariába botlottam, N-es rendszámmal(!). Ismeri valaki?

    [url]https://www.google.hu/search?q=tata+aria&client=opera&hs=0bM&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwifsrn1-IDLAhVKw3IKHcPOAssQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    Egy viszonylag kihalt utcában állt(nem írom le, melyik városban), úgyhogy több se kellett – fotó minden irányból….Az autós egzotikumokat én mindig is zabáltam, úgyhogy nagyon kedvemre való volt ez is. Kissé bumfordi, kissé esetlen autó(4×4-es), de arra jutottam, hogy India sincs már nagyon lemaradva…Nekem nagyon bejött, igazi ínyencfalat volt.

Vélemény, hozzászólás?