Te is jótékonykodhatsz, ha ezt a Fiat 500-at választod

A Bono által alapított (RED) jótékonysági szervezet első autóipari partnere a Stellantis

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A piros színű termékekkel a globális szintű járványok ellen küzdő (RED) most a Fiattal fogott össze, az 500 különkiadása jótékony célt szolgál - még ha nem is csak pirosban kapható.

2006-ban a U2 énekese, Bono és társai megalapították a (RED) nevű jótékonysági szervezetet, ami azóta is az AIDS elleni küzdelmet támogatja, főként néhány kiemelt afrikai országban. Az AIDS-en kívül azonban más pandémiák is okozhatnak hatalmas károkat az emberiségnek, mint például a koronavírus, a (RED) fontossága így nagyobb, mint valaha. Számos nagy márkával fogtak már össze, hogy azok termékeinek piros színű különkiadásaival gyűjtsenek pénzt a szegényebb régiók egészségügyi ellátásának fejlesztésére, az egyik leghíresebb például az iPhone (RED) változata. Az autóipar területén korábban még nem volt együttműködésük, de mostantól a Stellantist is maguk mellett tudhatják a vírusok elleni küzdelemben.
Hirdetés
A Fiat új különkiadása, az (500)RED a teljes 500-as modellpalettán elérhető, azaz kompaktként, kabrióként, új és régi változatban, illetve SUV-ként és nyitott tetős SUV-ként, de még egyterűként is. Az új, teljesen elektromos 500 jótékonysági különkiadása az ikonikus vörös színben érkezik (a (RED) színválasztása a vészhelyzet szimbóluma), bár hagyományosabb, szürke árnyalatokban is kérhető az (500)RED karosszériája. Akármelyik fényezést is választjuk, néhány apró részlet mindenképpen piros lesz, például az 500 felirat elöl vagy a Fiat felirat hátul. A beltérben is visszaköszön a vörös árnyalat, a kormánykeréken díszelgő 500 logó ilyen színű, csakúgy, mint a műszerfal dekorbetétei. Ennél még érdekesebb, hogy a sofőrülés az összes többi üléstől függetlenül színezhető, piros és fekete közül lehet választani a sofőrnek és az utasoknak is. Ha valaki mégis a fekete mellett döntene akármelyik ülésnél (melyek huzata egyébként az óceánokból összegyűjtött műanyaghulladékból készül), az (500)RED logó pirosban akkor is megjelenik rajtuk. A régi 500-asoknál is elérhető a (RED) különkiadás, így az 500X-nél, az 500L-nél és a kompakt vagy kabrió 500-nál is. A fényezési opciók itt is hasonlóan alakulnak, például a felnikre is lehet vinni a vörös árnyalatból. Kívül-belül (500)RED logók hirdetik büszkén a tulajdonos jótékonyságát, ráadásul mindegyik verzióhoz jár a Welcome Kit, ami beépített kézfertőtlenítő-adagolót is tartalmaz. Az elektromos (500)RED 95 és 118 lóerős villanymotorral, 190 és 320 km-es hatótávval érkezik, a régi (500)RED egyliteres, 70 lóerős lágy hibrid erőforrással, míg az (500X)RED 120 vagy 150 lóerős motorral rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?