Te kifizetnél ezért a 18 éves Fordért 236 millió forintot?

Szinte új állapotban hirdetik a felnőtt korba lépő Fordot, 900 kilométer sincs benne

Elképesztő árat aggattak egy szinte szalonállapotban lévő 2006-os Fordra az egyik legnevesebb aukciós oldalon. Amint meglátod, tudni fogod, miért kerül ennyibe!

Ha láttad a Ford vs Ferrari című filmet (vagy magyar címén Az aszfalt királyait) akkor minden bizonnyal ismerős lehet a képeken szereplő GT festése. A produkcióban ugyan az 1960-as évek ádáz küzdelmét mutatja be James Mangold rendező, viszont a Ford 2006-ban az 1960-as évek Le Mans-i sikerei emlékére adta ki a szóban forgó Heritage Editiont. A legendássá vált Gulf festésnek már akkoriban is megkérték az árát, hiszen 13 ezer dolláros (mai árfolyamon 4,7 millió forintos) pluszt kellett letenni érte az asztalra, ráadásul csak abban az évben volt elérhető. A 2004 és 2006 között gyártott GT-ből mindössze alig 4000 ezer készül, ezzel a festéssel viszont mindössze 343.
Hirdetés
A külcsín mellett az erőforrásra sem lehet panasz. A GT-ben egy 5,4 literes, V8-as benzinmotor dolgozik, amely 558 lóerőre és 678 newtonméteres nyomatékra képes. Jól mutatja az autóban rejlő potenciált, hogy a hatfokozatú kézi váltó ellenére mindössze 3,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, míg a végsebessége 330 km/óra, ezzel pedig a maga korában olyan szuperautókkal volt partiban mint a Porsche Carrera GT vagy épp a Mercedes-Benz SLR McLaren. Az elmúlt 18 évben a legtöbben szépen gyűltek a mérföldek, viszont a szóban forgó példány a garázsban várta, hogy idővel még értékesebbé váljék, csupán 891 kilométert (548 mérföldet) futott. Ebből kifolyólag szinte szalonállapotban maradt fent, az augusztusban esedékes RM Sotheby's árverésen pedig könnyedén adhatnak érte akár 236 millió forintot is.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?