Teherautókerékkel a hóna alatt rohant át az M0 csúcsforgalmán!

Egy kisteherautó kerekeit szedte össze egy férfi a száguldó autók közt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kisteherautó két kereke is elszabadult az M0 kellős közepén, ám a legdurvább csak ezután következett. Ha csak egy autós videót nézel meg ma, akkor ez legyen az: mi sem hittük el, amit látunk.

Már lassan semmin sem lepődünk meg, ha a Magyar Közút Instagram vagy Youtube csatornájáról van szó, láttunk itt már mindent is. Ennek ellenére nehezen térünk napirendre az alábbi, legfrissebb videójuk láttán. Itt az M0 csúcsforgalmát szemlélhetjük a forgalomfigyelő kamera szemszögéből, miközben egy platós kisteherautó két kereke is önálló életre kel. Szinte hihetetlen, hogy a nagy forgalomban nem okoztak balesetet az elszabadult felnik és gumik, szerencsére mindenki időben észrevette és el is tudta kerülni őket.
Hirdetés
A legdurvább viszont csak ezután következett: a brigádfőnök arra utasította a melóst, hogy szedje össze az elszabadult kerekeket. Az egyik a leállósávon pihent, így azzal viszonylag könnyű dolga volt az alkalmazottnak, ám a másikért át kellett szaladnia a forgalmas autóút túloldalára.

Amikor odaért, felkapta a nagyjából 30-40 kilós kereket a hóna alá, majd a három forgalmi sávon keresztül visszaszaladt vele a 110-zel érkező autók előtt.

Gondolom azt már mondanunk sem kell, hogy láthatósági mellény és bármilyen védőfelszerelés nélkül tette mindezt. Hab a tortán, hogy ezután még vissza is kellett szerelnie az elszabadult kerekeket a kisteherautóra, miközben személyautók és kamionok kerülgették, esetenként alig fél méterre száguldottak el mellette.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?