Teherautót faragtak a Renault Zoéból

Kicsi áruszállítóként is funkcionálhat a Renault Zoe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre több villanyhajtású haszongépjárművet dobnak piacra, sőt, ahogy a Renault példája mutatja, nem feledkeztek meg a kicsi személyautókból kialakított furgonok villanyosításáról sem.

Városi futárok és kisvállalkozások kedvelt járműve lehet a furgonná alakított Renault Zoe. A francia gyártó eltüntette a kisautóból a hátsó üléseket, így létrehozva egy sík felületű, egy köbméteres rakteret. Ezt egy védőrács választja el az első ülésektől, a hátsó ajtók pedig megmaradtak, ugyanúgy nyithatók, ám az ablakokat sötét fóliával vonták be. Kívülről csupán ez a sötétítés különbözteti meg a személyautó változatoktól a Zoe Van modellt.
Hirdetés
A hajtáslánc is megegyezik a többi Zoeban szolgálatot teljesítővel. Tehát 107 lóerős villanymotor mozgatja, amit az 52 kWh-s akkupakkból szívja az energiát. Hatótávolsága pedig 395 kilométer. A Zoe Van végsebessége 100 km/h, a gyorsulása pedig 11,4 másodperc álló helyzetből 100 km/h tempóra. Opcióként kompatibilissé tehető az 50 kW-os gyorstöltőkkel, így a 80 százalékos töltöttség 1 óra és 10 perc alatt elérhető, ezzel pedig megtehető körülbelül 145 kilométer. Az alapverzióhoz Type2 kábel jár, amellyel 22 kW-os töltőről 3 óra alatt szívja tele magát az autó árammal.
Hirdetés
Nagy-Britanniában kétféle felszereltségi szint közül választhatnak az ügyfelek, ezek a Business és a Business+. Előbbi többek között 10 colos digitális műszeregységet, 7 colos infotainment kijelzőt, Android és Apple kompatibilitást, légkondit, full LED fényszórókat és tempomatot is tartalmaz. Utóbbiban már 9,3 colos az infotainment, jár a navi, a vezeték nélküli telefontöltés, automata klíma, hátsó parkolóradar és a kamera is. Árai 19 380 fontról indulnak, ami körülbelül 7,5 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?