Teljes töltés 3 perc alatt

355 kilométert tehet meg a Nio ES8 egy töltéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla Model X árának töredékéért érkezett a hétszemélyes Nio ES8. A kínai gyártó 3 perc alatt 100%-os töltöttségű akkumulátort és 4,4 másodperces 0-100-as gyorsulást ígér.


Riválist kapott a Tesla model X, a hétszemélyes SUV-k között a Nio ES8 áll hozzá a legközelebb. A kínai autógyártó startup vállalat teljesen elektromos SUV-ja egész ígéretes, már ami a számokat illeti. Nem is néz ki rosszul, bár anyaghasználatban vélhetően még annyira sem üti meg az Európában elvárt szintet, mint a Model X. Nem is lesz kapható nálunk, legalábbis egyelőre, pedig akár még életképes is lehetne, hiszen teljes hatótávolsága akár 355 kilométer is lehet.
Hirdetés

A Nio ES8 70 kWh kapacitású akkumulátorának töltésére a gyártó többféle megoldást is kínál. A Nio az autók mellé 1100 olyan szerelőállomást építene, ahol 3 perc alatt cserélnék ki a teljesen lemerült akkumulátort egy 100%-os töltöttségűre, tehát nem kerülne több időbe, mint egy belsőégésű motorral szerelt autó tankolása. E mellé 1200 olyan szervizautót is útnak indítanak, amik bármikor bárhová hívhatóak és 10 perc alatt feltöltik az autót 100 kilométernyi hatótávra elegendő energiával. Az ES8 teljesítménye 650 lóerő és 840 Nm nyomaték, amit két villanymotor ad le az első és a hátsó tengelyen, ezek 4,4 másodperces 100 km/h-ra gyorsulást ígérnek. A Nio ES8 átszámítva 18 millió forintos alapárral indul Kínában, ám az első széria minden egyes darabjára érkezett már foglaló.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?