Teljes valójában látható az új Hyundai i20

Az i20 harmadik generációja sokkal dögösebb elődeinél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan csak a Genfi Autószalonon mutatkozik be a közönségnek az új i20, ám a gyáriak már nem bírtak magukkal, hetekkel a premier előtt leleplezték a kisautót.

Immár tizenkét éve, hogy csendes szereplője a piacnak a Hyundai i20. Az eddigi, a nagy átlagba belesimuló dizájn nem tette igazán karakteressé, ennek ellenére nem nevezhető sikertelen modellnek, évente 80-100 ezer példány talált gazdára az európai piacon. A generációváltás jót tett a külsőnek, a hűtőráccsal összeérő lámpák szigorú tekintetet adnak a kisautónak, a lapos orr pedig sportos vonásokkal teszi szebbé az összképet. A tervezők bátran használtak éleket, ezzel pedig az oldalnézet sem unalmas, a méretes hátsó lámpa nagy része oldalról is látható. Hátul a mai divatnak megfelelően összekötötték a lámpákat, ami ebben a kategóriában nem megszokott, a kétszínű fényezés pedig nem csak a tetőn, hanem a csomagtérajtó felső részén is megjelenik.
Hirdetés
Az eleve sportosabb külső kapóra jön az i20-nak, mivel nagy valószínűséggel egy vérbeli N változat is készül a koreai négykerekűből. A sportváltozatot 200 lóerő körülire tippelik, a lovak forrása pedig egy 1,6 literes négyhengeres turbómotor lehet. A motorkínálat további tagjai a kifutó szériából lehetnek ismerősek, az alapváltozat szerepét továbbra is az 1,2-es szívómotor töltheti be, a jobb menetteljesítményre vágyóknak pedig az ezres turbómotort kínálhatja a Hyundai. Számos részlettel még adós a Hyundai, ami várhatóan csak a márciusi Genfi Autószalonon fog kiderülni. A képek alapján a Hyundai az eddigieknél is jobb esélyekkel eredhet a Volkswagen Polo és a Ford Fiesta nyomába, az eddigi N modellekből kiindulva a sportváltozatot sem veszik félvállról Koreában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?