Teljesen megújul a Mercedesek belseje

Kémfotókon bukott le a hamarosan érkező új Mercedes-Benz S-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korai betekintést nyerhetünk a jövő Mercedeseinek belterébe, mellyel először az új S-osztályban találkozhatunk, de a limuzin külsejét is láthatjuk már álcázás nélkül.

A luxuslimuzinok kategóriája nem a tömegtermelésre épülő autógyártók húzóágazata, a prémium zászlóshajók viszont segítenek fenntartani a márka státuszát, valamint jó ürügyként szolgálnak a legnagyobb technológiai újítások bevezetésére is, még ha csak néhány százalékát is teszik ki az eladásoknak. Éppen ezért kíváncsian várja az autós világ, mit hoz majd a remélhetőleg a következő hónapokban érkező új Mercedes-Benz S-osztály, ami etalonnak számít a limuzinok szegmensében. Meglepő módon alaposan átalakítják az autó belterét - még ha elsőre nem is egyértelmű a változás, a németeknél már az is radikális újításnak számít, ha máshova kerül a központi képernyő vagy a szellőzőnyílások.
Hirdetés
Márpedig az új S-osztályban pontosan ez történik, mint ahogy azt Ray Chen kémfotóin láthatjuk, melyek a Carscoops.com weboldalra kerültek fel, az új stílus pedig várhatóan további modellekben is feltűnik majd. A legnagyobb változás természetesen a központi érintőkijelzőt érte: ami eddig a műszerblokkal volt összekötve, az most levándorolt a középkonzol közepére, valamint (kissé teslásan) függőleges orientációjú lett. Régebbi kémfotók alapján arra is számítunk, hogy a panel mögött tárolórekesz kap majd helyet, illetve a képernyő teteje is kissé kiemelkedhet a műszerfalból (sajnos szemből ez nem vehető ki pontosan), ezáltal egy modern, lebegő hatást kap majd a kijelző. A gombok száma is alaposan lecsökkent, úgy tűnik, még a légkondicionáló kapcsolói is az infotainment rendszerbe kerültek, aminek nem mindenki szokott örülni, hiszen ez a megoldás sokszor bonyolultabb, mint a hagyományos nyomógombok. A műszerfal szinte egyetlen hatalmas, töretlen felület lett, itt biztosan szépen mutatnak majd a díszbetétek. Az eddig középen lévő szellőzőnyílások most a műszerfal tetejéről gondoskodnak a kellemes klímáról, a kör alakú kialakítás helyett pedig szögletesek lettek - reméljük, a mutatós háttérvilágítás azért megmarad.
Hirdetés
A digitális műszerblokkot első ránézésre nagyobb kijelzővel látták el, és egy rejtélyes üreg is látható mögötte - ennek funkcióját egyelőre nem tudjuk, de arra a részre általában a head-up display kivetítőjét szokták tenni. Továbbá megújul még a kormánykerék is, az eddig is remekül működő multifunkciós egység dizájnja most hatküllősre változik, melyből négyen vannak gombok. A hátsó ülésen valószínűleg még több technológiai finomság kap majd helyet, hiszen sok vásárló ott utazik majd, sajnos azonban egyelőre csak egy nem sokat mondó fotó készült erről a részről. A steppelt bőr szépen mutat, és a könyöklőben is láthatunk egy vezérlőegységet, de ezek ebben a kategóriában szinte már elvártak. Az autó külseje is lebukott, az orr-részen meglepő, hogy az utóbbi évek trendjeinek ellentmondva a hűtőrács továbbra is alulról felfelé szélesedik, pedig több modellen is megfordították a Mercedes-Benz jellegzetes trapézát. Hátul az először a CLS-en, de főleg a később érkező GLE-n látott, háromszög-szerű lámpatest világít majd. Kipufogókat is láthatunk a fotón, bár hogy ezek igaziak-e, az kérdéses, az Audihoz hasonlóan már a Mercedes is elkezdte a hamis kivezetések alkalmazását néhány modelljén, és persze a teljesen elektromos kivitel érkezése sem kizárt, bár a belsőégésű motorral szerelt konnektoros változat is biztosra vehető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?