Tényleg nem lesz több hidrós Citroën?

Úgy néz ki, a Citroën legendás hidropneumatikus rugózása végképp eltűnhet a süllyesztőben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly csak 10 ezer Hydractive rugózású C5-ös Citroën fogyott, ezért gyári források szerint a gyártó PSA konszern nyugdíjazza a megoldást.


Korábban írtunk már a C6 utódjáról, ami már DS8 néven jelenne meg. Az akkori hírben a legendás elődökét megidéző abszolút komfortorientált, maximálisan lágy rugózás volt az egyik érdekessége a jövő nagy Citroënjének. Most viszont úgy néz ki, hogy a hidropneumatikus elven működő, de már elektromos vezérlésű, Hydractive rendszert elfelejthetjük. Helyette maradnak a spirálrugók, azokon kell guruló szivarszobának lennie az újdonságnak.
Hirdetés

A legfrissebb hírek szerint ugyanis költségokokból a hidropneumatika nem szerepel a jövőbeli tervekben. Egy belső forrás szerint a PSA konszern a jelenleg futó C5-össel küldi nyugdíjba, utódja már kizárólag a megszokott acél spirálrugókon fog libegni. A DS8 kapcsán így élből kell legyen egy kis keserű íz a szánkban. A hidrós rugózás olyan plusz lehetett volna a DS-nek, amivel könnyen kiemelkedhetett volna, és a tömeggyártó igényesebb sorozatából esetleg igazi prémiumautóvá válhatott volna.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Szerintem ezt a hibát a gyár követte el hogy nincs 1,6 Hdi-ben pedig igazán vonzó lenne számomra is.
    A másik a formavilág amikkel én nem voltam kibékülve egyik gyártónál sem.
    Ha már ilyen háttér van mögöttük igazán jó üzletet köthettek volna pár prémium gyártóval, főleg hogy talán most kezdenek csak erre a szintre jutni ezen a téren.

  • 2017.10.28. at 17:00
    Permalink

    Ez volt az a tulajdonság ami miatt a Citroen C5 mellett döntöttem. Szerintem sok ember nincs is tisztában vele, hogy mi ez és milyen előnyökkel jár. Még ha hall is a hidropneumatikáról, akkor azt a régi sztereotípiák alapján egy meghibásodásra hajlamos, javítás esetén sokba kerülő valaminek gondolja, holott ez egyáltalán nincs így.

Vélemény, hozzászólás?