Tényleg Vitara-verő? – Toyota Yaris Cross Hybrid FWD teszt

Harmadik alkalommal járt nálunk Yaris Cross. Most épp hibridként, elsőkerék-meghajtással

Talán az egyik legjózanabb választásnak számító Yaris Cross érkezett hozzánk, ha azt nem nézzük, hogy egy csúcsfelszereltségű kivitelt próbálhattunk.

Nagy reményeket fűz a Toyota a Yaris crossover változatához, nem mellesleg elég ambiciózus terveket vázoltak fel, ugyanis a piaci bevezetés táján még azt is felvetették, hogy a itthon a vásárlók kedvencének számító Suzuki Vitarát is megszorongathatja. Év végén majd árgus szemekkel figyeljük az eladási statisztikákat, hogy lássuk, hogyan alakult a terv kivitelezése. Mindenesetre mi most harmadjára találkozunk a Yaris Cross valamelyik változatával, most rajtam a sor, hogy véleményt formáljak róla. Jó, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nemzetközi menetpróbáján már vezettem, de akkor csak épphogy megízlelhettük a tudását. Azóta járt már Kornélnál "hibridség" nélkül, illetve hibrid hajtáslánccal és összkerékhajtással. Utóbbinál a legmenőbb Yarisnak nevezte, bár szerintem az a GR, de hát ízlések és pofonok, aki inkább a kicsi crossoverekre esküszik, biztosan nem fog csalódni benne. Mátyás pedig egy részletes összehasonlító tesztben eresztette össze a full hibrid Vitarát és Yaris Crosst. Szóval ezek után nekem már csak annyi maradt, hogy megerősítsem: valóban kemény ellenfelet kapott a Vitara, hiszen a Yaris Cross árazása is "emberi léptékű", már amennyire manapság az új autók árai azok lehetnek.
Hirdetés
Úgyhogy én most inkább arról értekeznék, hogy az elsőkerék-hajtás is bőven elég lehet. Kívül semmit nem vesz észre, aki a fronthajtású modell mellett teszi le a voksát. A dizájn ugyanaz, csupán jobb hátul a Hybrid felirat alatt nem szerepel az AWD embléma. Ennyi. Ugyanúgy lehet kéttónusú fényezéssel választani, vagy épp nagy felnivel, mint az összkerékhajtásút, továbbá ugyanúgy 17 centi a hasmagassága, szóval nyugodtan befogható telekjárásra. Nem is szeretnék most nagyon leragadni a forma tálalásánál, hiszen megtettük már korábban. Maximálisan meglovagolja a formaterv a "SUV-lázat". Aki szeret magasabban ülni, szeretni fogja a sima Yarishoz képest a Crosst, ráadásul hiába azonos a nevük és a platformjuk, azért sikerült egészen egyedire rajzolni a Cross vonalait. Ott vannak rajta a kötelező díszburkolatok is, amik "terepjárósabbá" teszik, például a fényezetlen kerékjárati ívek, a küszöbök feletti burkolat és hátul a kályhaezüst betét. Bár ritkán hívják rá fel a figyelmet, kimondottan jól mutatnak a tető domborulatai is. Bent sincs különösebb differencia. Az automatikus váltó karja alatt nincs külön tekerőgomb az összkerékhajtás üzemmódváltásához, ám az így felszabaduló hely sincs kihasználva. A középkonzol egyszerű felépítésű, könnyű kiigazodni rajta. A klíma külön kezelhető, igazi gombokkal, az infotainment 9 colos képernyőjén pedig szintén egyszerű a menükben navigálni. A multifunkciós kormánykerék kialakítása majdhogynem tökéletes, a digitális műszeregységre pedig ritkán kell nézni, ha ott a szélvédőre vetülő HUD is.
Hirdetés
Az első ülések kényelmesek, megfelelő tartást adnak derék- és combtájon is, hátul viszont szűkös a lábtér. Még hátrébb tekintve azonban megtapasztalható a fronthajtás egyik előnye: a csomagtér, még ha csak kicsivel is, de nagyobb. Az FWD majdnem 400 literes csomagteret ad alapból, egészen pontosan 397 literes, szemben az összkerékhajtású változat 320 literjével. Amennyiben bővíteni szeretnék a hátsó ülések osztva dönthetőek, és 1097 liter áll rendelkezésre az átvariálás után. Orrában az FWD-nek is az 1,5 literes, háromhengeres benzines dolgozik, összeházasítva a villanymotorral. A benzinmotor 92 lóerős, míg a villanyos egység 79 lovat tud felsorakoztatni, de a rendszerteljesítmény 116 lóerő és 120 Nm a forgatónyomaték (a benzinesből). Városi használathoz ez tökéletesen elegendő, az e-CVT sebességváltó is ügyesen teszi a dolgát, észre sem vesszük és máris elérjük a megengedett legális sebességet, még országúton is.

Akkor kezd igazán megjönni a motor érdes hangja, amikor autópályára tévedünk, ilyenkor érezni, hogy nem ez az Yaris Cross kedvelt élettere. Főleg, hogy városban nagyon sokszor tud a tiszta villanyüzemre támaszkodni, autópályán gyötörve viszont kevésbé.

Az elsőkerék-hajtású változat egyébként egy hangyányit jobban gyorsul, ami azt jelenti, hogy 11,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h tempót, míg az AWD-nek 11,8 másodperc kell. Végsebessége ennek is 170 km/h, ám érdekességként megemlítem, hogy a légellenállási együtthatója szintén a fronthajtásúnak jobb, hiszen az autó alján simábban áramlik a levegő. De még jobban ráver a fogyasztással! A gyári adatok szerint nincs nagy különbség. Az FWD a WLTP norma szerint 4,3-5,2 liter között fogyaszt vegyesben, míg az AWD 4,6-5,1 liter között. Ám a korábbi tesztünkön a használónál 6,5 liter fogyasztott az összkerékhajtású, míg a fronthajtásúval kerek 4 literre adódott a vegyes fogyasztás, bár tény, hogy nem feltétlenül azonos felhasználási feltételek mellett. A legfőbb érv a fronthajtású változat mellett az ár. Míg az AWD modellek mindenképp 10 millió forint felett indulnak, addig a fronthajtású hibrid már 8 610 000 forinttól elvihető. Persze ezt is szépen fel lehet tornázni, aki hajlandó költeni a csinosabb dizájnra, az összes elérhető vezetősegédre, illetve a kiváló hangminőségben megszólaló JBL hifire, akár 12 050 000 forintot is a Toyota kasszájában hagyhat egy Premiere Edition modellért.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Kis fogyasztás, divatos formaterv, városban nagyon hatékony hibrid rendszer
Negatív
Nagy sebességnél felerősödő motorhang
Árak
Tesztmodell alapára
8 610 000 Ft (2022.08.04.)
Tesztautó ára
12 050 000 Ft (2022.08.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Teljesítmény:
86 kW (117 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
120 Nm 3600–4800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Végsebesség:
170 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3–5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4180 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1560 mm
Saját tömeg:
1170 kg
Össztömeg:
1720 kg
Tengelytáv:
2560 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
397-1097 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1410 mm
Belmagasság elöl:
920-990 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
465 mm
Ülőlap hossza hátul:
455 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
660 mm
Csomagtér hossza:
760 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1090 mm
Raktérnyílás magassága:
950 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
e-CVT
Nyomaték:
120 Nm 3600–4800 1/min-nél
Teljesítmény:
86 kW (117 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
170 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3–5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,0 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.04. at 05:48
    Permalink

    …hát a Vitara-veréstől nagyon messze van,még így is,hogy a V csak második.

    Ugyannakkor eddig nem robbant nagyot a Yaris Cross…persze,oké,válság van meg chiphiány,de továbbra is a Corolla,Raw4,Chr, sima Yaris,Hilux a húzómodell itthon.

    Vagy nem jut ide elég példány..mert például a Swift eladásai beszakadtak. Nincs autó…fél év várakozási idő meg ilyenek.

  • 2022.08.04. at 11:56
    Permalink

    szerintem kezeljük helyén a suzukit, rendszeresen előfordul különböző típusokkal összehasonlítva, hogy a hazai helyzet van kivetítve sikerességük megítélése kapcsán.

    a vitara itthon kiemelt helyzetben volt/van, amivel semmi baj nincs, de európai szinten marginális játékos, amit pl az elérhető 1-4. havi európai eladások is jól mutatnak, vitarából 12 ezer db fogyott, yaris crossból pedig 42 ezer
    de bármelyik itthon nem annyira jellemző kategóriatárs (Arona, Kamiq, C3 Aircross, Crossland) is magasabb számokat tud.

    • 2022.08.05. at 00:08
      Permalink

      Tökéletesen egyetértek, én is mindig ezt szoktam mondani. A Suzuki Európa más országaiban jellemzően az első 20 márkába sem fér be. Amúgy valamit nagyon rosszul csinálnak a Suzukinál a marketing terén, mert az autóik szerintem a maguk kategóriájában teljesen jók, kiváló motorokkal.
      Ez a Yaris itthon biztosan nem lesz Vitara verő, egyrészt sokkal drágább, másrészt gyenge 3 hengeres motorral lehet csak rendelni ás a formája is megosztó.
      És ami még fontos, hogy szerintem jelentősen meg fog csappanni az új autó eladás, örülnek az emberek, ha a gáz- és villanyszámlát ki tudják majd fizetni. Én úgy számoltam, hogy kb. 90 ezerrel fogok többet fizetni, abból már elég szép lízingdíjra is tellene, de nyilván fontosabb, hogy télen ne fagyjunk meg. És akkor még a Ft/Euro árfolyamot nem is említettem és az elszálló kamatokat sem.

    • 2022.08.05. at 11:40
      Permalink

      Természetesen a hazai piacra gondolok mindig,amikor eladást elemzek..az európai piac számomra érdektelen.

      Ezért is volt feleseges idecitálni a Suzuki európai “gyenge” eladási számait..ez nem a Suzuki hibája,hanem a begyöpösösött nyugati lakosság ostobasága… megveszi a háromhengeres szart, mert csak azt a márkát ismeri,pedig vehetne annyiból vagy még olcsóbban jobb autót is,erősebb,tartósabb motorral.

      Európa érdektelen piac..nudli…

      Mennyi autót ad el a Skoda,Seat, meg a Renault,Citroen stb és mennyit a Suzuki Ázsiában? Mondjuk indiában ?

      Ázsiai piac több milliárd…európa mennyi? 500 millió ?

      Így érthetővé válik,hogy miért nem fektet be több energiát ebbe a kontinensbe a Suzuki…nincs értelme.

  • 2022.08.04. at 13:31
    Permalink

    Érdekel ez a kategória, ezért több tesztet olvastam erről az autóról, de sajnos túl sok a hátránya, nem éri meg az árát.
    1: a hibrid változat csak városban fogyaszt keveset, városon kívül az előnye hátrányba fordul. Csak Budapesten vagy a közelből oda ingázásra használható gazdaságosan.
    2: a három hengeres motor gyenge, egyenetlen járású, nyúlós a gyorsulása, autópályára lomha.
    3: egyébként sem szép hangú a motor de gázadásra hangosan felpörög mert a zajszigetelés vékony.
    4: gyenge a zajszigetelés máshol is, a szélzaj zavaró, de még nagyobb a kerekek gördülési zaja és az úthiba az nagyot szól.
    5: a futómű egyenesben túl kemény, a kanyarokban mégis billen
    6: az utastér csak elöl megfelelő méretű, hátul szűkös a kategória átlaga alatt van.

Vélemény, hozzászólás?