Terepesítették a Skoda Scalát

Még a piacon sincs a Skoda Scala, de már a Scout változatot is megálmodták

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Scout nevet nem aggatta rá az alkotója, mégis arra emlékeztet a virtuálisan terepjárósított Scala.


Gyári megerősítés még nem érkezett arról, hogy a Skoda legújabb típusa, a Scala kaphat-e Scout változatot, bár egyelőre még arról sincs információ, hogy pontosan mikor kerül a márkakereskedésekbe az autó. Annyit árultak el eddig, hogy 2019 első felében debütálhat a piacon Azonban ez nem tántorította el a virtuális tuning mestereit, hogy elkészítsék belőle a szabadidő-autókra hasonlító változatot. Egészen pontosan Nikita Aksyonov az elkövető, akitől már több érdekes elképzelést is megmutattunk korábban.
Hirdetés

A Scala karosszériáján csak a szokásos díszítőelemeket használta. Ugyanezek a már létező Scout, illetve Scoutline modelleken is láthatók, de ugyanolyan jól állnak az újdonságon is. Motorvédő burkolatot mintázó, ezüst színű műanyag elem trónol az első lökhárító alján és hasonló betétet kapott a hátsó lökhárító is, de oldalt a küszöbökön is látható. A Scala egyébként a Volkswagen csoport MQB padlólemezére épül, és ha valóban az idei első félévben jut el a márkakereskedésekbe, akkor egy esetleges Scout változat biztosan csak az év vége felé születhet meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?