Terézváros olyat lép, amit a többi kerület is meg kellene tegyen

A parkolóhelyek harmadát csakis helyi lakosainak kínálná Terézváros

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre feszültebb harc folyik a parkolóhelyekért Budapest belső kerületeiben, Terézváros gyorsan lépne, kizárólagos használatra adná helyi lakosainak a helyek harmadát.

A koronavírus miatt bevezetett ingyenes parkolás csak felgyorsította és intenzívebbé tette a Budapest belsejében amúgy is tapasztalható folyamatot, a parkolóhelyek egyre jelentősebb hiányát, meg persze az értük folyó harcot, ami persze extra dugót is generál. Erre Terézváros lépett a leggyorsabban, meghirdette "Parkolóhelyek a helyieknek" programját. A terv szerint az önkormányzat a mostani parkolóhelyek 30 százalékát hamarosan kizárólagos használatra adja át a VI. kerület lakóinak.
Hirdetés
Persze ne arra gondoljunk, hogy a helyieknek dedikált, névre szóló parkolóhelyük lesz, messze nem, csupán a parkolóhelyek 30 százalékánál kihelyezik a táblát, ami 18 és reggel 7 óra között csakis a helyi lakosoknak, a helyi parkolási engedéllyel rendelkező autóknak engedélyezi a parkolást. Nagy kérdés, hogy ennek mekkora hatása lesz, vajon könnyebb lesz-e a helyieknek este parkolóhelyet találni ezáltal, vagy eddig is a helyiek foglalták el a helyek zömét?
Hirdetés
Miként azt Facebook oldalán a Terézvárosi Önkormányzat írja, már az ingyenessé tett parkolás és az annak nyomán fellépő közlekedési káosz előtt is folyamatban volt a terézvárosi lakosoknak fenntartott parkolóhelyek kialakításának előkészítése, amely most végső fázisába érkezett. A forgalomtechnikai tervek már elkészültek, így hamarosan megkezdődhet a táblák kihelyezése. "A megvalósításban és a tervezésben Karácsony Gergely főpolgármester az első pillanattól támogató partner volt, a Fővárossal közösen született meg az a terv, amely nem csak a kizárólagos parkolóhelyeket, hanem a mikromobilitási pontokat is tartalmazza. Ezeken kerékpárokkal, robogókkal, rollerekkel lehet majd parkolni" – mondta el Soproni Tamás Terézváros polgármestere.
Hirdetés
Ahogyan kérdés az is, hogy mennyire lesz megoldás ez az új rendszer Terézvárosban a parkolóhely-találás szempontjából, az is felmerül, hogy ez milyen hatással lesz a környező kerületekre, követik-e azok a parkolóhelyek egy részének helyi lakosok számára fenntartását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?