Tervek a jövőre bevezetendő rendszámokról

Rendszámok 2013-tól - így nézhet ki az új plakett?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nem is biztos, hogy lesznek, de tervek - állítólag - már léteznek is a jövőre bevezetendő, területi hovatartozást is jelölő rendszámokról.

Minden autóst érintő költség lehet a járásonkénti rendszám, melynek bevezetésére akár már jövő évben sor kerülhet. A tervek szerint ugyanis nem csak az új autókra tennék fel a friss, a 168, szintén jövő évtől élő járások szerinti plaketteket, hanem felfutó rendszerben, a műszaki vizsgákon, az ígéretek alapján "egyablakos" ügyintézéssel a már forgalomban lévő - mintegy 3 millió - autón is lecseréltetnék a döntéshozók, természetesen a tulajdonos költségére.
Mint azt korábbi, a témában írt cikkünkben kifejtettük, az új rendszám és hozzá a forgalmi engedély, valamint az érvényesítő matrica költsége ma 15 085 forint, jövőre még nem tudjuk, mennyi lesz. Miként döntés még nincs az új rendszámokról, még azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a korábban extra pénzért megvásárolt egyedi sorozatokkal, a rendszer viszont azt sugallja, hogy a rendszámcsere nem csak a 4 évig elhúzódó átálláskor, hanem az autó - 167/168-ad eséllyel, azaz több mint 99 százalékos valószínűséggel - másik járásba eladásakor, vagy a tulajdonos átköltözésekor is életünk része lesz. A bevezetés a közelmúltban megismert, fejlesztési miniszteri, közlekedésért felelős helyettes államtitkári (szintén korábbi cikkünkben megírt) nyilatkozatai alapján igencsak esélyes, s egy, a látókörünkbe került francia oldal szerint már tervek is vannak az új, területi rendszámokról.
Kell-e új rendszám? Szavazzon!
Korábbi cikkünkkel szavazást is indítottunk. Ön szerint kell új rendszám? Szavazzon![/url] Az Autónavigátor.hu Facebook oldalán.
Hirdetés
Nem tudni, hogy valódi, a gyártás előkészítéseként elkészített terv vagy csupán tréfás próbálkozás az általunk, a nálunk járt Lexus GS 450h tesztautó orrára montírozott budapesti, illetve esztergomi plakett, ha előbbi, akkor elmondható, hogy a járásonkénti rendszám első egy vagy két betűje a járást fogja azonosítani, míg az utána lévő három szám, valamint a járást jelölő hossza alapján két vagy három betű már az autó egyedi azonosítója lesz. Hogy ne keverjük a budapestieket a berliniekkel, a tábla elején megmarad az országjelölés, s a területi hovatartozás hangsúlyozására a helyi címerek is felkerülnek a táblákra. Marad a műszaki vizsga és a környezetvédelmi besorolás matricája is, egyelőre nem tudni, hogy ezek nálunk továbbra is csak hátul, vagy immár - szintén német mintára - előre is felkerülnek-e majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ha már új rendszám, és látványterv.

    [url]http://kepfeltoltes.hu/120926/aut__rendsz_mok_j_r_si_2013_-_els_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]
    [url]http://kepfeltoltes.hu/121010/Ford-Focus_2011_1600x1200_wallpaper_1c_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]
    [url]http://kepfeltoltes.hu/120926/j_r_si_rendsz_m_2013_-_els__www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]
    [url]http://kepfeltoltes.hu/120926/j_r_si_rendsz_m_2013_-_h_ts_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]
    [url]http://kepfeltoltes.hu/120926/magyar_j_r_si_rendszam_2013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]
    [url]http://kepfeltoltes.hu/120927/magyar_j_r_si_rendsz_m_2013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Bár én sem tartom feltétlenül szükségesnek ezt a rendszámcserét, pusztán anyagi indokokkal támadni ezt a viszonylag -finoman szólva- kidolgozatlan tervezetet, nevetséges.

    Vegyünk figyelembe pl. csak néhány dolgot a sok közül, amire HAVI szinten több rendszámtábla csere árát dobja ki minden 2. ember és ez fel sem tűniik neki. Cigaretta, alkohol , szerencsejáték, és még ide sorolhatnám azt is , hogy nagyon sokan választják tömegközlekedés helyett a napi munkábajáráshoz autójukat.

    Nem vagyok felbérelt rendszámtábla kampányember, de már idegesít, hogy itt mindenki azon sír, hogy jajj ez milyen bődületesen óriási pénz. Egyszer ki lehet bírni! Azon sem idegeskednék, hogy ha másik járásból veszek autót, akkkor is új rendszám kell. 5 – 10 évente ki tudom fizetni. Aki meg évente vesz másik kocsit, az végképp ne sírjon 16.000 ft miatt !

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Hát…ha ennyire ragaszkodnak hozzá,mert ez mennyire muszáj,cseréljék előállítási költségért…
    Persze,az nem menne,mert akkor nem tudják lerabolni az autós…megint..

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    ……JEDI!!!! Ébredjél már fel ki a szart érdekel ,hogy a munkásembereknek mi lenne a jó ! A lényeg az hogy a menedzser típusú emberknek ,az országot kirablóknak legyen jó ! Te örülj annak hogy még ingyen kimehetsz a napfényre ,mert lehet hogy hamarosan azért is fizetni kell majd mert az Úr azt is csak a kiválasztottaknak fabrikálta ! Örüljél hogy juk van ahol kell és néha valami anyagcsere mellék termék is elhagyja a szervezetedet ! Ne agódjál lessz még sokkal rosszabb is inkább edzed magadat annak a túlélése érdekében . Vagy törd a kobakodat ,hogy mi lenne a megoldás !

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Nekem lenne egy mentő ötletem erre a rendszámcserére. Legyen akkor úgy, hogy az egyik szemünk sírjon, a másik meg nevessen, ha már mindenképpen lenyomják a fekáliát a torkunkon (újra). Indítványozzuk, hogy csináljanak pont ugyanolyan rendszámokat, mint amilyen Romániában vagy Szlovákiában van most forgalomban, hogy ha majd a nagy nap eljön, akkor majd legalább honfitársaink ne legyenek belehajszolva egy ilyen kiadásba, hanem ússzák meg egy 120 Ft-ot H-csík felragasztásával.
    Amúgy is értelmét vesztette már minden hozzászólás és produktív ötlet. Ez olyasmi, mint a munkahelyemen volt az értekezlet, amin kötelező volt jelen lenni. Elmondták a direktívákat, majd lehetett kérdezni,saját ötleteket kifejteni, de úgyis úgy volt, ahogyan a főnökség gondolta.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ha már lemaradásról beszélünk, akkor az alatt elsősorban a rendszámtábla szolgáltatás színvonala értendő!! A jelzések milyensége a jelenlegi formában is még vagy 2 évtizedig megfelelne az azonosítás követelményeinek.
    A linkből kiindulva a fiamék családi kocsiján (éppen Virginia államban) ami KIA SEDONA, “KISBUSZ” feliratú rendszámtábla van. :-)).

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    [i]“4. igen ez is egyfajta sarc, de legalább adnak érte valamit (rendszám),”
    [/i]
    Az előbbi idézetre csak annyit mondok: Köszönöm szépen nem kérem, nincs rá szükségem.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Egyébként feleslegesen hőbörgünk itt,ami rossz a népnek, főleg a dolgozó népnek és jó nekik mint képviselő és egyéb Hulladék,azt mindig bevezetik,
    kérdem én Hol a francban van az a rengeteg milliárd?uniós pénzek és az adókból befolyt összeg??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Kedves Holiday!

    Itt arról van szó,hogy mindig a dolgozó ember baszik rá!a sok retkes cigány,meg a tőlem levont pénzért meg a dolgozó emberek pénzéért áll sorba a legújabb Mercedes-el,illetve BMW-el…És a képünkbe röhög.
    Ez a rendszám dolog is arról szól,hogy szépen a sok milliárdot zsebre tették a politikusok,üres a kassza,valamivel fel kell tölteni,ami aztán szintén a zsebbe kerül,és a kör be is zárult!Senkinek semmi baja a mostani rendszámokkal,könnyen megtalálható az autó tulajdonosa másodpercek alatt!
    Említetted,hogy akinek szar élete van ne itt hangoztassa-nagyon sok családnak az autó szükséglet kisgyerek stb…!!Elég szomorúan,olvasom,hogy ennyire véded a kormányt,bár lehet téged nem érint anyagilag,mert lehet te is politikus vagy és te is az én pénzemből élsz!Az is elszomorító és dühítő,hogy Magyarországon egy dolog után legalább háromszor adózunk és ez még nem elég,mindig kitalálnak hogyan tegyék tönkre a dolgozó embert.Aki nem dolgozik és nem is akar (cigányság 99%-a)neki mindenhez van joga és az én pénzemen élősködik!
    hosszúra sikerült a kommentem,de nem lenne elég 10 oldal,hogy leírjam a véleményem,sajnos feldühített a hozzászólásod!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Pár dolgot elfelejt itt néhány kommentelő:
    1. tervezetről beszélünk, nem tényről
    2. autózni az esetek döntő többségében nem életszükséglet, ha nincs rá pénz, le kell állítani a masinát
    3. jó pár működő európai példa van (reflektálva autókereskedő és hobbiból értetlenkedők kedvéért)
    4. igen ez is egyfajta sarc, de legalább adnak érte valamit (rendszám), nem pedig dolgozni nem akaró, saját hugyukban fetrengő ingyenélőknek osztják szét segélyként
    5. 1990-ben, a jelenlegi rendszám bevezetésekor ugyanígy hőbörögtek sokan…aztán meg sorban állás volt, mert ha a szomszédnak van, azoknak is kellett.

    Nyugodtság, ha valakinek szar az élete, azt ne itt kürtölje világgá, mert senkit nem érdekel.
    Üdv! 🙂

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ahogy olvastam,mindegyik előttem szólóval egyetértek.A munkásemberekkel sajnos napjainkban nem igen törődnek,ennek egyik ilyen megnyilvánulása eme rendszám dolog is,mert akik eddig ide írtak min-mind látják a valós helyzetet MO-on.A baj az,hogy a T.kormányunk egy újabb adót kíván teremteni a rendszámcserével.Sajnos a történelem során mi mindig a Sz@..bbik részét kaptuk mindenből.A szomszédos Ausztriában egy rendszám több autóra is használható!!!Ott miért lehet , nem beszélve a műszaki vizsga elhanyagolható összegéről,pedig Ők jobban élnek mint mi.
    Ez a rendszám nem is olyan régi és a célnak sztem tökéletesen megfelel,hiszen mint mások is írták,meg a zsaruk is megmondhatják tökéletesen ” működik a rendszer ezekkel a rendszámokkal is.
    Akkor még Svájcot nem is említettem,ahol már jó ideje az a fajta rendszám van forgalomban és Nekik is megfelel pedig Ők is jobban élnek mint mi.
    De gondolom most vmi Fityeszközeli rokon kapná a gyártást.
    Remélem már leszünk annyian,hogy nem hagyunk minden Sz@rt megetetni magunkkal.
    Autósok!!!Az Erő legyen veletek!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Kedves FIDESZ! A ZEMBEREK N E M akarnak rendszámcserét, jó ez a rendszám!!! A központi adatbázisban másodpercek alatt priolálható bármelyik magyar rendszám, kérdezzétek meg bármelyik zsarut, vagy okmányirodát. Kizárólagosan egyetlen célja lehet. Felesleges sarcolás. Új bratyesz jelmondat! ” Kasszát kisöpörni, politikai hasznot besöpörni! ” Az a baj, hogy a ZEMBEREK már nem hülyék. Mindent nem lehet lenyomni a torkukon. Inkább kedves FIDESZ gondolkozzatok végre azon, hogy az emberek életszínvonala is emelkedjen már végre. Ezért lettetek megválasztva. Nem a rendszámtábla csere miatt. A 20 évre való bebetonozás jó gondolat volt, csak elfelejtettetek bele cementet rakni, és most mossa szét a víz.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Tényleg kitalálhatnának valami viccesebb pénzbehajtási módszert is már a jóanyjukba! Például kötelezően mindenkinek ellenkező színűre kell festetnie önköltségen a haját (kopaszoknak zöldre a fejbőrt) – szóval aljas mocsok állatság, hogy megint lehúzzák a nyomorult átlagembert, miközben korrupcióval egy szűk réteg százmilliárdokat síbol még mindig!!! Ráadásul, ha csak egy szemernyi tisztesség szorult volna beléjük, akkor például az általuk megtűrt feketemunka, a prostitúció adózó hivatássá tételével szednék be a rohadt milliárdokat, ne a szegények megszívatásával!!!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ppetur!

    Ez nem nyugati szisztéma. Egyedül Svájcban van így (Belgiumban így volt, de megszüntették). És Svájcban sem 3, hanem maximum 2 autóra lehet feltenni ugyanazt a rendszámot. Máskor tájékozódj!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Tisztelt szerkesztőség,

    Az új rendszámtábla bevezetésének csak abban az esetben lenne értelme, hogyha a nyugati szisztéma szerint működne, miszerint nem az autóhoz, hanem a személyhez tartozik a rendszám, és egy rendszámmal három járművet használhatok.
    Üdv.

    ppetur

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ennyi hülyeséget csak a Viktor kormánya tud kitalálni! Minél több lóvét szeretne beszedni. Nem kívánok többet, jobbat, mint az egyszerű embernek. Mihamarabb azt kívánom “drága” Viktor, hogy arra a szintre sülyedj vissza a pereputtyoddal, ahol a mai szerencsétlen emberek tömege van! Üdvözlettel: Laca

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Én ellenzem a cserét,mert így is szinte két perc alatt bárki megtalálja a tulajt.-Tehát megint a zsebünkre jópofásodnának az urak.-Ahhoz képest -,hogy a bürokrácia drasztikus csökkentését ígérték.Ez mi, ha nem a bürokrácia túlburjánzása !!??

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ezt a rendszam-kerdest meg at kellene gondolni. Ertem, hogy milyen indokok szolnak mellette, de nem mindegyik “tulajdonos”-parti. Amugy tamogatnam egy uj, gusztabb es talan kissebb tablat a szekeremre, de varjuk meg, amig -mi munkasemberek- kicsit jobban allunk anyagilag es kevesbe lesz fajdalmas a tobbletkiadas, mint a mostani, majdhogynem luxusnak szamito autokazas idejen…
    Hajra Magyarorszag!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Igen úgy akarja mint annak idején a híd- és országzárat okozó SZDSZ akart MDF kormányt buktatni, aztán göncz papa szépen felmentett minden börtönbe valót, aki az államrendet akarta megdönteni, mert nem bírták kivárni, hogy az USA neolib hatalam átvegye (utólag láthatóan) majd 15 évre az ország irányításását…szerencsére ma már fordult a kocka..mindig azt nézze – javaslom – kinek áll érdekében ilyen és hasonló cikeket írni? Ja és Ön miért akar pont most útakat zárni???

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ez nem a Magyar Közlöny, peresze vannak hisztériakeltők, pl, index, propeller (atv), PORTFOLIO, STB. Nincs mit rágni ezt a témát, mert most itt mindeki hozzászól okosakat, közben ki tudja mi lesz…

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Az a baj ebben az országban velünk, hogy azon aggodalmaskodunk, meg ötletelünk,, hogy mi lesz ha bevezetik, milesz így, mi lesz úgy. Miért nem megyünk a dolgok elébe. Jogvédő szervezetek, autós klub, taxisok út lezárással demonstrációval megüzenni a kormánynak, hogy felejtse el ezt a fölösleges rendszám cserének még a gondolatát is. Mink a nép a demokrácia nem akarjuk!!!!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    OK, de mi lesz az egyedi rendszámokkal??? Azokat is be fogják vonni? Ha nem akkor az SEC600-as merciken továbbra sem igazán lesz látható a hovatartozás, ami az egyik legfőbb publikus indoka a cserének.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Arra az eshetőségre, ha az államnak, vagy a családi érdekkörbe tartozó cégnek(eknek) bevételre van szüksége, van egy javaslatom:[u] [b]Töröljék el a regadót![/b][/u]
    – Több jármű érkezik be, több adó.
    – Több ügyintézés, újabb rendszámok.
    – Nem tranzitország leszünk, ahol a még bőven használható autók csak át trailereznek Romániába.
    – Kevesebb bedőlt hiteles, mert jó használtat meg tud vásárolni.
    – Boldogabb emberek, mert úgy érzik, a nagy demokráciában picit enyhítenek a kötélen a nyakuk körül.
    – Élni és élni hagyni.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Nem értem ezek csak terevek – lehet hogy nem is a valódi tervek – de arra jók ezek a cikkek, hogy borzolják az embereket, felbőszítsék a jelenlegi kormány ellen. Gyurcsány alatt nem nagyon láttam ilyen “hangulatjavító” cikkeket. Már ez nem tudom hanyadik ilyen semmitmondó cikk e tárgyban, minden konkrétum nélkül, akkor pedig mire való, talán nincs egyéb érdekes téma.. .

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Az mind rendben van, hogy itt többen jó ötleteket írnak, hogy mit lehetne úgy ekörül a rendszámtéma körül tenni, ami sokkal jobb és olcsóbb volna. De azt kéne megérteni, hogy sem az nem érdeke nekik, hogy olcsó legyen és az sem, hogy jó legyen. Nyilvánvalóan rossz, amit kitaláltak, de így két év múlva megint lehet rajta változtatni, és megint pénzt beszedni. A változás oka nem az ésszerűsítés, és nem is az, mint ami külföldön van, mert eddig se volt baj a régi rendszámokkal, egyszerűen pénz kell…

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Azt jó lenne tudni a hajléktalanoknak milyen rendszám feliratot találnak ki a vonató járműre amivel a lakókocsit vontatja ami az ideglenes hajléként szolgál míg keresi az igazi otthonát egyik járásból a másikba vándorolva?:)Na meg a lakókocsin ház szám vagy rendszám tábla legyen-e?

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Nyilván nem az újjamból szoptam ki, sokkal-sokkal alaposabban kell olvasni!

    Tehát ezért megismétlem és már részletezem is:

    http://www.worldlicenseplates.com

    – Természetesen GERMANY előválasztással!
    – More Germany Plates 1994 Series
    – State Offical (és még több más helyen is látható)

    De, szerintem már túlspiláztuk az ügyet.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    A tartalom és a pénzügyi értelmetlenség már ki lett vesézve, egyetértek a hozzászólókkal.

    Viszont felvetném, hogy ha már úgyis csere, és új rendszámok gyártása, akkor miért ne lehetne az első rsz. kisebb méretű, mint például az olaszoknál…? Sokkal szebb, esztétikusabb (szerintem), valahogy kevésbé zavar bele a kocsi elejének formatervébe. Most voltam 1 hetet a digóknál, és szándékosan figyeltem, 10-ből 9 autónak egyszerűen jobban áll a kisebb méretű első rendszám. Persze lehet, hogy nehezebb leolvasni traffipax-szal vagy az autópályán, de tény, hogy nekem legalábbis jobban tetszik :).

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Hát nem röhejes, hogy a feltett linket meg sem nézve válsz a közröhej tárgyává!
    Hisz nem én találtam fel a spanyol viszt, ott olvasom a tényeket én is! Olvasgass többet! 😉

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ja, és a lényeg lemaradt: a BP a németeknél a Bundes Post, a német postás autók rendszáma, semmi köze a rendőrséghez. Ha már másokat röhejesnek nevezel, legalább arra ügyelj, hogy te ne válj közröhej tárgyává legközelebb. 🙂

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Igazad van, rengeteg német rendőrautó szaladgál H-s országkóddal és Budapest címerével a rendszámán…
    Egyébként nem igaz az sem, hogy ugyanaz a betűtípus, ugyanis most érvényben levő rendszámok betűtípusai a régi nyugatnémettel, illetve a litvánokéval (ott még a 3 betű 3 szám is egyezik annyira, hogy néztem külföldön már litvánt magyarnak) azonos csak.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    A kérdéseid többsége ostobaság, ha egy kicsit gondolkodtál volna a hőbörgés helyett, vagy utánaolvastál volna, akkor megspórolhattad volna ezt a kommentet.
    Mivel Európa legtöbb országában ez a rendszer van, nem nagyon kell kitalálni a spanyol viaszt, egyszerűen le fogják másolni valamelyik országét, legnagyobb valószínűséggel Németországét.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Hagyjuk a nem igazán követendő keletit, a precíz német minta (is) itt van: http://www.worldlicenseplates.com/ (pl.: State Offical link)

    A Budapesthez igazán “passzoló” BP kód ott éppen a BundesPolizei-t illeti!
    A karaktertípus majmolásból már adott (így volt ’90-ben is), így kapkodják majd a fejüket a germánok a magyar túristák autója láttán… (Kéklámpa nélkül, nyilván csak “titkos” rendőrség…)

    Ennél röhejesebbet ki sem lehetne találni! Van ott fent humorérzék! De mindig is volt, nem ez az első ilyen intézkedés! 😉 /Ja, és gyanítom, nem is az utolsó!/

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ha már mindenképpen rendszámcsere lesz szerintem az lenne a lojálisabb dolog hogyha csak az új autó forgalombahelyezésénél kellene az új rendszámmal kapcsoaltos összes költséget kifizetni,azonban ha időközben pl műszaki vizsga után kell cseréltetni akkor kevesebb lenne az illeték! Éppen elég sok dolgot kell fizetnünk úgyis.Egyébként nem lenne baj ez a területalapú rendszám bevezetése vannak jó oldalai is,csak ne tizen vagy huszonezreket kelljen már érte fizetni!!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Sziasztok! Teljesen támogatom Papuska 47 hozzászólását!
    Ennek a rendszámcserének akkor lenne értelme hogyha én eladom az autómat és veszek másikat akkor ne kelljen új rendszámot vennem hanem a régi rendszám kerüljön rá az új kocsora is.Így a rendszám mindenki saját tulajdona lenne.Ha jól tudom Németországban ez így is működik.Így talán sokkal többen mellette lennének ennek a rendszámcserének aminek a jó oldalaival én is egyetértek,de feleslegesen ne terheljük már az autósokat így is hárul ránk elég költség!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Sziasztok! Teljesen támogatom Papuska 47 hozzászólását!
    Ennek a rendszámcserének akkor lenne értelme hogyha én eldom az autómat és veszek másikat akkor ne kelljen új rendszámot vennem hanem a régi rendszám kerüljön rá az új kocsora is.Így a rendszám mindenki saját tulajdona lenne.Ha jól tudom Németországban ez így is működik.Így talán sokkal többen mellette lennének ennek a rendszámcserének aminek a jó oldalaival én is egyetértek,de feleslegesen ne terheljük már az autósokat így is hárul ránk elég költség!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ez már több nyugati országban működik évet óta ! Ha a személyi szám alkalmas a tb , a bankrendszeri nyilvántartásához a lakossági nyilvántarásához akkor a jelenlegi rendszámok miértnem alkalmasak erre ?!!! Miért nem lehet azt a rendszámot használni amit valaki az első autójához kapott ? Nem volna olcsóbb környezetkímélőbb új számítógépes programot készíteni a nyilvántartásokhoz mint több millió új rendszámot és annak minden papír nyilvántartását újra ki-állítani ?!!!! Ez megint valakiknek egy jó biznisz , azokat kellene kivonni a forgalomból a személyi igazolványukat leadni!!!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ez már több nyugati országban működik évet óta ! Ha a személyi szám alkalmas a tb , a bankrendszeri nyilvántartásához a lakossági nyilvántarásához akkor a jelenlegi rendszámok miértnem alkalmasak erre ?!!! Miért nem lehet azt a rendszámot használni amit valaki az első autójához kapott ? Nem volna olcsóbb környezetkímélőbb új számítógépes programot készíteni a nyilvántartásokhoz mint több millió új rendszámot és annak minden papír nyilvántartását újra ki-állítani ?!!!!

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Azon kívül semmi, hogy nem kéne minden egyes autón cserélni, ha nem a városban vennéd. Vagyis bevételkiesés.

    Mi lesz ha vesz vki egy 100e ft-os autót?

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ahhoz esetleg mit szólna a többség,ha mindenkinek saját rendszáma lenne.Arra az autóra tenné, amit vásárol, csak azt kellene bejelenteni,hogy ez a rendszám ilyen típusú autóhoz tartozik.Csak egyszer kellene meg venni, és regisztráltatni.Ha eladom, csak az autót adom el a rendszám marad.

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Köszönettel elfogyasztom,…válaszom azért volt tömör, mert az “üresfejűek” akkor sem értették volna ha 25 db A4-es oldalt teleírok az érvekkel….nem de?

  • 2017.10.30. at 13:55
    Permalink

    Ha valaki értelmes, cáfolhatattlan érveket hoz fel a rendszámtábla csere mellett, vendégem egy sörre.
    AE Bizottság már megénekelte ” Minek, minek, minek, minek” igaz hogy a szerelemről, de a rendszámtáblára is igaz.

Vélemény, hozzászólás?