Tesla rekord: 830 km egy töltéssel

Fogyasztási rekordot döntött a Tesla Model 3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a kereslet rekordszámú a Tesla Model 3-ra, hanem a megtehető kilométerek száma is. Legutóbb 830 km-t sikerült vele autózni úgy, hogy az akkumulátor sem merült le teljesen.


A mai belsőégésű motorral szerelt autóknál a gyár által közölt fogyasztás általában messze van a ténylegestől. A legtöbb esetben a valós fogyasztás akár több 10 százalékkal is ezen értékek fölé esik. A Tesla Model 3 75 kWórás akkumulátorával az EPA mérései szerint 499 km megtételére képes. Le lehet természetesen meríteni ezt is 200 km alatt vagy még hamarabb, Sean Mitchellnek viszont nem ez volt a célja. Összeállított egy saját útvonaltervet majd útnak indult a Model 3-asával.
Hirdetés

Denvertől egészen Topekáig jutott, ami 830,2 km-nek felel meg. Ezt a távolságot minden bizonnyal sokan tudnák teljesíteni, nem is ezen van a hangsúly. A fő attrakció az volt, hogy ezt az útszakaszt egyetlen töltéssel tette meg, ráadásul a végén még maradt 10 kWh-nyi energia az akkuban. Az utat 18 óra alatt tette meg, a maximális tempó pedig 60 km/h volt. Mitchell valószínűleg örül a rekordnak, de nem elégszik meg vele. Újabb utat tervez, amely során még többet próbál majd kihozni a Model 3-asból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?