Tesla tűz egy mélygarázsban

Lángra lobbant egy Tesla egy sanghaji zárt parkolóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kínában kapott lángra egy Model S, látszólag külső behatás nélkül.

Futótűzként terjed a videó, amelyen egy Tesla Model S kezd el füstölni parkolás közben, majd egy kicsivel később hatalmas villanás kíséretében lángnyelvek csapnak fel belőle. A térfigyelő kamera felvételét maga a Tesla tulajdonosa töltötte fel egy kínai mikroblogra, amely aztán onnan terjedt el világszerte, nem kicsi presztízsveszteséget okozva a Teslának. Az amerikai gyártó először a Twitteren reagált a látottakra, majd a Reauters hírügynökségnek is eljuttatott egy közleményt, amelyben jelezték, hogy azonnal elküldtek egy csapatot, akik kivizsgálják az esetet. Hozzátették még, hogy szerencsére senki nem sérült meg.
Hirdetés
Persze a világhálón már olyan cifra elméletek is napvilágot láttak, amelyek szerint szándékos gyújtogatás történt, hogy helyzetbe hozzák a hazai villanyautó gyártót, a Nio néven futó márkát. Ám nem szükséges összeesküvés elméleteket gyártani az eset egyszerűbb magyarázatához. Bármennyire is biztonságosra tervezik az akkumulátorokat, sérülés hatására előfordulhat, hogy veszélyessé válnak. Ezért nem szabad félvállról venni bizonyos jeleket. Például veszélyt jelent, ha furcsa hang érkezik felőle vagy repedés látható rajta. Illetve, ha 80 Celsius foknál melegebb, az már baj, de ha nem is ennyire forró, viszont a környezeti hőmérsékletnél érezhetően melegebb, akkor is legyen gyanús, hiszen a lítium rossz szokása, hogy egy-két napig melegedik, majd kigyullad. A találgatások helyett azonban érdemes megvárni, mit derít ki a Tesla vizsgálata.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?