Teszteltük a Bridgestone új nyári abroncsát

Itthon próbáltuk ki a Bridgestone Turanza T005-öt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 25000 autós véleménye alapján tervezték és fejlesztették a Bridgestone új nyári abroncsát. Megnéztük, mit tud, extrém körülmények között tettük próbára.


Jelenleg nyoma sincs a tavasznak, jól döntöttek azok, akik még nem szereltették fel a nyári abroncsokat. Hamarosan viszont beköszönt a jó idő és lehet cserélni a gumikat. Szerencsére még jó időben, az extrém hideg betörése előtt tettük próbára a Hungaroringen található Groupama Tanpályán a Bridgestone új nyári abroncsát, a Turanza T001 utódját, a T005-öt. Érdekessége, hogy a fejlesztést igen komoly kutatás előzte meg. Összesen több mint 25 ezer autóst kérdeztek meg, hogy számukra mi a fontos egy gumiabroncs kiválasztásánál. A felmérésből kiderült: vizes úton, főutakon és autópályákon az előzést, a városi forgalomban pedig a váratlan közlekedési helyzetek elkerülését tekintik a vezetők a legnehezebb és legveszélyesebb forgalmi szituációnak.
Hirdetés


A Turanza T005 vizes körülmények között nyújtott tapadásában fontos szerepet játszik a gumikeverék is. A Bridgestone gyárai közül a világon elsőként a tatabányai üzemben került beépítésre egy olyan új típusú alapanyag előkészítő berendezés, amely az eddigieknél jobb, egyenletesebb minőségű gumi alapanyagot állít elő az abroncsgyártáshoz. "A Turanza T005 abroncs futófelületének közepén lévő mintaárok kialakítása optimalizálja az abroncs és az útfelület között lévő folyadék áramlását, a nagyszámú és nyitott vállblokkok pedig könnyebben vezetik el azt." – mondta Németh Gergely, a Bridgestone Magyarország Kft. műszaki főmunkatársa. "Új megoldás az is, hogy az abroncs futófelületén, az árkok közötti mintaelemek sarkai lekerekítettek, a vállblokkok pedig egymással összekapcsoltak. Ez lehetővé teszi, hogy a minta széle fékezéskor kevésbé deformálódjon, és kevésbé emelkedjen el az útfelülettől, az abroncs így nagyobb felületen érintkezik az úttesttel és rövidebb lesz a féktáv."– tette hozzá a szakember.

Annak érdekében, hogy lehetőleg minél teljesebb képet kapjunk az új abroncsról, négy feladat várt ránk a Tanpályán. Egy száraz vészfékezés 70 km/óráról, egy 6-7 centi mély vízbe való gázolás 50-60 km/órás sebességgel, egy vizes és egy száraz pályás kikerülési gyakorlat. A feladatokat VII-es Golfokkal hajtottuk végre, melyeken érzésre jól vizsgázott az új abroncs. Az érzések viszont nem adnak mindig teljes képet, így idei nyárigumitesztünkben is szerepelni fog a Bridgestone Turanza T005, ahol számos versenytárssal, hazai körülmények között vetjük majd össze képességeit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?