Teszten a KRESZ-tudásunk. Szinte mindenki bukott

Átmennél egy KRESZ-vizsgán?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alap, hogy én jól vezetek, mindenki más béna, veszélyes, és a piacon vette a jogsit. Vagy nincs is neki. Nézzük először az elméletet: te vajon átmennél egy KRESZ-vizsgán? Biztos?


Gondolom, abban egyetértünk, hogy borzasztó állapotok uralkodnak Magyarországon. Mármint az utakon, a közlekedésre fókuszálva. Persze nem csak nálunk, de mivel a legtöbben itthon élünk és autózunk, bölcsebb a magunk háza táján szétnézni. (Söprögetni is illő volna, kiszűrni a renitenseket, na de most nem ez a téma.) És akkor a jóérzésű ember elszörnyed, legszívesebben nem venne részt a közlekedésnek hívott hatalmi harcban, ebben az agysorvasztó, ön- és közveszélyes sofőrökkel teli játszmában, Budapesten legalábbis biztos nem. De az országutakon, a sztrádákon sem valami örömteli a helyzet. Mintha mindenki más totál hülye lenne, nem? Csakis én vezetek remekül, na jó, még akadnak tán páran, akikkel nincs baj, viszont a többség fogalmatlan barom - ugye? Hát hol tanult ez vezetni, nyilván az Ecserin vette a jogsiját, vagy nincs is neki, mindegy, csak ezt ússzam meg, csak jussak haza élve, takarodjatok az útról, mit csinál ez a sok autós, hova mennek, miért nem dolgoznak - ugye?

Nos, szerintem (és figyelem, szigorúan magánvélemény következik) pont annyira sokan nem tudnak vezetni, mint ahányan a hollandiai (és még inkább a romániai szégyen) után ezekben a napokban azt gondolják, hogy "after eight" csakis a focisták, a túlfizetett semmirekellők, a hisztis és ügyetlen pernahajderek a hibásak, és hogy minek költünk ennyi meg annyi milliárdokat a labdarúgásra, a stadionépítésre ahelyett, hogy... Tehát, visszakanyarodva a témánkhoz: irgalmatlan mennyiségű autóvezető nem tud vezetni. Rossz nézni, mit művelnek. Rossz nézni, mennyire semmit sem látnak. Nem látják, nem értik, mi folyik körülöttük. Nem ritkán a szerencsén és a többi autóson múlik, hogy este ép bőrrel és karcmentes kocsival számolhatnak be arról, hogy nem, dehogy, semmi extra nem történt, minden a legnagyobb rendben volt. Laári megfogalmazásban jótékonyan borul reájuk a szellemi leárnyékoltság légmentesen záró burája. És zömüknek van érvényes jogosítványa, joggal vesznek részt a közlekedésben, atyaég, hát ilyen szar a rendszer. És maximális tisztelet a kivételeknek, azoknak, akik magukon kívül másra, másokra, mindenre és mindenkire figyelnek, továbbá, hohó, betartják a szabályokat.
Hirdetés


Ismét elnézést és vigyázat, coming out: én sem mindig tartom be a szabályokat, én is vagyok olyan önző, öntelt, makacs majom, hogy nem is egyszer felülemelkedem az előírásokon. És például a megengedett 50 helyett 55-tel, néha bizony még gyorsabban száguldozok. A 90-re is rádobok egy – óra szerinti - tízest. Van, hogy a 130-ra szintén. És többször dudálok, mint szabad lenne, nem is mindig indexelek. Jellemzően akkor nem, ha látótávolságon belül senki semerre nincs rajtam kívül az úton. Hát ilyen brutál dolgokban szegek törvényt, rendszeresen. Záróvonalon is áthajtok, megfordulok, ahol nem szabad, de…
De nem telefonálok kézből (és ha lehet, sehogy sem), mert tudom, hogy elvonja a figyelmet. Nem dohányzom az autóban, nagyon ritkán eszem, gyakrabban iszom, s ilyenkor a szokásosnál is jobban figyelek lehetőleg mindenre. Leginkább a "puhatestűekre", a gyalogosokra. Szerintem ha egy átlagsofőrnél, mint amilyen én vagyok, összeadná egy szerkezet a vakon megtett métereket, nem is kell hozzá éves, már havi termésben is kijönne egy Budapest-Balaton. Vakon, süketen, tehetetlenül. Balesetveszélyben. Teszem hozzá, soha nem okoztam balesetet, egy ízben, úgy 15 éve koccantam, mert én meg tudtam állni az előttem lévő mögött, a mögöttem érkező bezzeg nem, s a Swiftem kőkemény páncéljába csattant. Lett vagy 20 ezer forint a kár a két autóban összesen.

És lehetőleg senkit nem kényszerítek vészfékezésre, vészmanőverezésre, nem okozok torlódást indokolatlanul lassan haladással, megadom az elsőbbséget (egyre többször bal kézre is), nem parkolok szabálytalanul - azt a mindenit, most, hogy ezt visszaolvastam, úgy fest, egy szent vagyok. Öö, nem, mégsem, és mit osztom az észt, mit fényezem magam, mit kritizálom a népet, jöhet a riposzt. Amire a válaszom még ez: hajdanában emlékeim szerint harmadjára küzdöttem le a gyakorlati, másodjára a KRESZ-vizsgát. És azt is bevallom, az állandó KRESZ-módosítások mindegyikével csúnyán nem vagyok tisztában. No de hogy áll ezzel a többség?
Azt vettük a fejünkbe, hogy leteszteljük a tudásunkat, szisztematikusan, a magunk és mindenki okulására. Kezdve az elmélettel, a KRESZ-szel. Egy 2012-es, bárki által elérhető/megvásárolható oktató DVD-vel dolgoztunk, hasonló módszerrel, mint ahogy a tanulók vizsgáznak. Számítógép, véletlen tesztlap (A, B vagy egyéb kategória, általában B, azaz személyautós), az 1300 kérdésből 55, mindegyikre 1 perc. A végén ellenőrizhető, mi nem sikerült, s mi lett volna a helyes válasz. A "vizsgázók" dolgát könnyítette vagy nehezítette, hogy tán egy-két kivétellel semelyikük, semelyikünk sem készült fel, nem is volt tét, csak a tudományos izgalom. És a legtöbben siettünk, valószínűleg nem minden kérdésnél koncentráltunk ezerrel, stb.

Mit tetszik gondolni, milyen arányban mentünk át? A felkért csapat összesen 34 tesztlapot töltött ki (volt, aki több kategóriában is érdekelt), s ebből 4, azaz négy zárólapján jelent meg a gratulálunk, megfelelt értékelő szöveg. Ez uszkve 10 százalék. Bajnokunk egy ötvenes éveinek elején járó férfi 75-ből 70 ponttal, 3 apró hibával és úgy, hogy 8:27 perc alatt robogott át a kérdéshalmazon. Tudását, sikerének értékét nem csökkenti, hogy 17 éves fia mit tesz isten, épp ebben az időszakban igyekszik jogosítványt szerezni, s a napokban vizsgázott KRESZ-ből. Sikerrel, még szép.
Marci, akivel terveink szerint a későbbiekben is riportozunk még a gyakorlati oktatás és tanulás hátterét felderítendő, szóval Marci elmondta, hogy egy héten át napi 2 órát foglalkoztak az elmélettel egy budapesti iskolában, és neki érdekes volt, amit hallott és tanult (az iskola mellett otthon is), szerinte felkészítette a "fura" helyzetekre. Csoporttársai java huszonéves volt, oktatójuk egy középkorú hölgy, s a tanfolyamtól a vizsgáig nem kevesebb mint másfél hónap telt el. Úgy tudja, hogy tizenötükből majdnem mindenki átment, és most aztán irány a rutin és a forgalom egyben, ha meglesz az oktató és az autó (dízel Astra, benzines Scénic és Octavia a választék, ő utóbbira pályázik), ha elindul a gyakorlati képzés, visszatérünk hozzá.

Említettem volt, hogy a 34 tesztlapból 4 volt sikeres. Aki még jól vette az akadályt: egy 30, egy 31 és egy 35 éves férfi, előbbi A, utóbbi kettő B kategóriában. Jó 12-18 éves vezetői rutinnal, évi 10-30 ezer vezetett kilométerrel. Balesetet ketten okoztak, egyikük még kezdőként 17 évesen, másikuk 2011-ben, ám egyik sem volt komoly. Igen, ilyesmikre is kérdeztünk, kíváncsiak voltunk, van-e összefüggés az elmélet és a gyakorlat között, két szempontból. Biztos, hogy jó sofőr, jó a gyakorlatban az, aki elméletből jó? Kik az ügyesebbek, a régi motorosok, vagy a fiatalabbak?
Mielőtt a bukottakat vennénk górcső alá, hadd osszam meg az én eredményemet: na ja, 14 perc alatt várakozásaimnak megfelelően vagy 17 hibát vétettem. Kettőt ebből félrenyomással, kettőt, mert nem olvastam el rendesen a kérdést, néhányat, mert fogalmam sem volt, mi lehet a helyes válasz, a maradéknál meg szimplán nem gondoltam végig, s rontottam, ennyi. Jogosítványom a kilencvenes évekből van, értelemszerűen a KRESZ-szel is akkor foglalkoztam utoljára, 1975-ben születtem, megettem már a kenyerem javát. Ismétlésképp: sosem okoztam még balesetet, szinte mindig deffenzíven vezetek, hiszem, hogy mások helyett is figyelve, tűrhetően. És nem egy kérdésnél ezt gondoltam: na, erre meg mi szükség van? Mint a deriválásnál meg a tudom is, minél még a gimiben és a főiskolán.

Mi értelme van a KRESZ-nek? Tényleg minden feladványra tudni kell a választ ahhoz, hogy igazából jó sofőr váljék a tanulóból? Eziránt érdeklődtem egy szakoktatónál, egyben egy autósiskola vezetőjénél, aki úgy vélekedik, hogy igenis fontos a KRESZ, csak idővel megkopik a tudás, és változnak is a szabályok. A szakember osztja azt az álláspontomat (köszönöm), hogy az is vezethet jól és balesetmentesen, aki nem perfekt KRESZ-ből, és igen, egy olyan nézettel szintén egyetért, hogy az elméleti háttér egy esetleges baleset során is kapóra jöhet - így például megúszható az oké, elismerem, hogy én voltam a vétkes, pedig amúgy a másik sofőr a felelős esete. Erkölcsileg, anyagilag.
KRESZ-ből gyenge a többség - tartja az oktató, egyébként meg sokan agresszívan, gyorsan vezetnek. Közlekedési kultúráról beszélni Magyarországon ostobaság, kiemelten kéne ügyelni a gyalogosokra, és hát senkinek nem árthat meg, ha néha-néha belenéz a tankönyvbe, ha elolvassa a változtatásokat, s képben marad. Akinek nem veszik el a jogosítványát, akár 40-50 éven át jó öreg, rég megkopott tudásával vesz részt a forgalomban - ilyen (rossz) a rendszer. A mai KRESZ-tesztek szerinte megfelelőek, jók, igaz, túlbonyolítottak, túltervezettek is néha. És aki keni-vágja az elméletet, egyáltalán nem biztos, hogy az életben is remekel - meg kell tapasztalni, muszáj rutint szerezni és átélni a dolgokat. Az a baj, hogy gyakran temérdek idő telik el az elméleti és a gyakorlati tanfolyamok között, bölcsebb volna párhuzamosan tartani ezeket - mondja a szakember.

Végül akkor a bukottakról, rólunk: életkor 24 és 52 év között, majdnem 20 férfiú és 9 nő, van, akinek több mint 30 éves a jogsija, van, akinek "csak" 5 éves. Egy friss, tavalyi motoros engedélyesünk is akad. Egyesek évi alig 5 ezer kilométert vezetnek, az átlag 20-25 ezret megy, s vannak, akik 60-70 ezret is letekernek. Bizony, évente. Balesetet szinte egyikük, egyikünk sem okozott, íme a kivételek: egy hölgy belecsúszott az előtte a zebránál nagyot fékező autóba (2 centi hiányzott a fékútból), egy másik letolatott egy rendszámot, három srác hátulról koccant, egy másik 18 évesen menekülőút híján 120-nál padkára rántotta a kocsit. Motorosok jöttek szembe a Bakonyban, igen, 90-nel kellett volna mennie, tehát hibás volt ő is. Szerencsére csak a kocsinak lett baja. Még egy érdekes/jelentős bukta: egy férfiú 20 centis friss hóban nyári gumikon árokba borította az autót... És hoppá, egy másiknak egyszer elvették a jogsiját, mert ittas sofőrnek átengedte a kormányt. drága utánképzésre kötelezték, ami szerinte egy vicc volt.
Saját hibás, személyi sérüléses csúnya balesetet egyikünk sem okozott még, reméljük, így is marad ez a jövőben. Hogy általában 10-15 hibás KRESZ-teszteket virítottunk? Fontosabb tán, hogy foglalkozunk a témával, a hibákból okulunk, szabály- és jogkövetően közlekedünk. Általában gyorshajtás, parkolási bírság, egyéb vétség nélkül. Elsőre ennyit rólunk és az elméletről, legközelebb a gyakorlattal jelentkezünk. És Marcink kalandjaival. Mindenkinek kívánunk balesetmentes közlekedést, az elméleti hiányosságok beismerését és pótlását, vigyázzunk egymásra, ha egy mód van rá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    A vizsgadíj 15.700 Ft. Amiről Te írsz az a komplett tanfolyam mindenestül! Én csak kresz vizsgára íratnám ki aki több mint 10 éve vizsgázott. Amúgy tervezik is, hallani lehetett.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Pedig arra megy ki a buli ! Ahelyett, hogy a rend éber őrei kiemelnék a közlekedők közül nem csak a gyorshajtókat hanem a jobbra tartást ,irányjelzőt nem használót ,szabálytalanul kanyarodót tilosban parkolót az indoklatalanul lassan haladót,mert ezek a tulajdonságok is veszélyeztetik a biztonságos közlekedést és haladást a többi résztvevőt a úton haladóknak!

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Pedig arra megy ki a buli ! Ahelyett, hogy a rend éber őrei kiemelnék a közlekedők közül nem csak a gyorshajtókat hanem a jobbra tartást ,irányjelzőt nem használót ,szabálytalanul kanyarodót tilosban parkolót az indoklatalanul lassan haladót,mert ezek a tulajdonságok is veszélyeztetik a biztonságos közlekedést és haladást a többi résztvevőt a úton haladóknak!

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Szerintem sem az a legnagyobb baj, hogy nem 100%-os, a KRESZ-tudás. Persze, ha valaki teljesen sötét, az, komoly probléma. 2013-at írunk és az információs társadalomnak köszönhetően, nagyon sok információhoz hozzá lehet jutni ilyen-olyan forrásból, jellemzően, az interneten keresztül. Ezek közé tartozik, az éppen aktuális KRESZ-változás is. A tudás persze, az idő előrehaladtával kopik, de ezt, valamelyest kompenzálhatja, az idő közben megszerzett rutin. Sokkal nagyobb problémának tartom, hogy sokan, magasról tesznek a szabályokra, mert azt hiszik, hogy nekik, mindent szabad. Számos példát lehetne erre, felsorolni.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Egy biztos sokan semmibe veszik a szabályokat(vagy nem is tudják!)meg a morált!De az biztos ha mindenki ugy autozna ahogyan elö van irva akkor megbénulna az ország a sok kint hagyott táblák rengetegében.
    A “törvény örei” meg azt lesik mikor gyorsitunk egy éppen kint hagyot tábla árnyékábol és fizetünk mint a katona tiszt.
    Hogyan vezessünk hétvégi autosként,hivatásosan vagy éppen hobbibol ?

    -Hát úgy,hogy mindenkit várnak haza és inkább öt percel késöbb biztonságosan,mint sehogy!
    (mert ha”én” bolondul közlekedek velem szembe is jöhet egy ilyen “bolond”)
    Ezért ha tehetitek olvassátok el a KRESZ -t(legalább a módositásokat)vagy irjatok egy tesztet (online kresz)ingyenes! csak egy probát 🙂

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    udv most neztem a cikket es olvasgattam a hozzaszolasokat hat nem tom.mindenki kerkedik a levezetett kilometerekkel de mint tudjuk a kozlekedes magyarorszagon igenis moralis problema nem nagyon vagyunk tekintettel semmire es senkire,ha latjuk a fotost lassitunk ha a gyalogot vagy sarga lampat gyorsitunk,erre azt mondjuk tudunk vezetni ,persze az igaz hogy a tutyimutyi sofor nem szerencses ellenben egy szaguldozo semmivel se kulonb.volt egy ember aki amerikarol beszel ott basszus olyan szeles ut van hogy a nyerges keresztbe elfre a savban.tehat mitol kene felni.sokat jartam europat lattam ilyet is olyat is van ahol a tabla nem tunik fel hogy rossz helyen van mert engednek savot valtani nem jon a nyakadra stb.de nalunk ha egy keresztezodeshez ersz ahol nincs lampa imadkozol hogy legyen egy valakiben joindulat es ne lepjen a gazra,volt olyan hogy elengedta az autost mert nem tudtam balra fordulni nekem volt elsobbsegem a mogotte allo barom oda allt a helyere es nem ertette hogy mit rontott el legalabb 5 auto volt aki azt hitte hogy rendes vagyok pedig csak a hely volt szuk.de azert ok is tudtak az tuti;).na mindegy lehetne ragodni napestig ertelme semmi.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    95-ben vizsgáztam. Majd most mentem nagymotorra, így újrakellett. Eleinte én is megbuktam, még tanfolyam előtt gyakoroltam 🙂 Aztán jól is esett a kis oktatás, bejártam, tanultam, ismételtem és már hibátlanra tudtam megírni a teszteket és persze a vizsga is hibátlan lett. Szerintem rámfért és mindenkire aki több mint 10 éve vizsgázott! Amúgy is tervezik hogy aki régen vizsgázott, annak újra fog kelleni… szerintem nem hülyeség.
    Annyi még hogy vannak fasz_l megfogalmazott kérdések, azokat meg kell jegyezni, mert eléggé félrevezetőek.
    Továbbá vannak olyan oldalak ahol pl emeltdíjas sms-el, legálisan lehet gyakorolni a hivatalos vizsgafeladatokat. Pl autósiskoláknak is szokott lenni ilyen. Kb 1500 Ft 45 napra és ott van minden kérdés.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    [i]“Öregebb vagyok mint te,elfogadhatod a józanságra intő szavaimat-barátsággal mondom!”[/i]
    Köszönöm intő szavaidat, egyetértek veled, bár nem hinném, hogy számottevően öregebb lennél nálam.:-)
    Eddig levezettem mintegy 1 millió km-t magánalapon, meg úgy 500.000 km-t ültem pótutasként, hivatásos sofőrök mellett.
    Ami erőt ad még mindig, hogy amit az utóbbi néhány évben még képes voltam megtenni, azt a magyarországi korosztályom 1 ezreléke sem merné bevállalni. :-))
    Sok alkalommal levezettem EGYEDÜL az USA keleti oldalán New Yorktól Florida legtávolabbi csücskéig, valamint szintén ezen terület városaiban vezettem több tízezer km-t magyar turistaként.
    Amikor valaki arra a nekünk idegen földre lép, mindegy mi volt, mit csinált addig, nagyon picikére összezsugorodik. Innen kell újra felépíteni magát. 🙂 Nem véletlenül van ott egy szólás-mondás: “Scared looking immigrant”. Riadt tekintetű bevándorló. 🙂 Ez így van, ezen mindenki átesik. Aki tagadja az hazudik. Amikor már valaki egyedül mer autót vezetni ott, akár turistaként, vagy akár zöldkártyásként, azaz helyi lakosként, az már jelentős előrelépés, nem beszélve arról, hogy 62 évesen!? 🙂 Meg szabad próbálni ennek a korosztálynak!
    Visszatérve az eredeti témára, ha már valaki idősebb korárra annyira lelassul az otthona unásig ismert területen is, hogy nem képes a forgalom ritmusával együtt élni, vagyis tötymörgővé válik, sajnos szembe kell nézni magával, és lemondani a vezetésről.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Nem tudom, hogy ki hogyan van a tábla kérdésekkel. Viszont eléggé zavaró és illetőleg nagyon figyelem igénylő, hogy a táblák olyan 2 m magasságtól kezdődnek (túl magas) igaz így nem rongálják talán oly könnyen. Viszont sokat járok külföldre és nincs takarásban se stop se elsősbégadás se más fajta tábla amit a forgalomban nem vennénk észre mivel kiveri az ember szemét, hülye figyelj ott a tábla az orrod előtt. Egyedül ahol elviselhető magasság meg észrevehető azok a körforgalmak , nem hiszem, hogy 50 cm lejeb lennének nem vennék észre, sőt van amikor a táblákra vadászni kell…… Szóval ha talán valamennyivel lejeb lennének nem kellene a vezető tekintetének akkorát vándorolnia és az lehetséges avagy aktuális veszély helyzeteket könnyebben eltudná kerülni mivel bekerülne a perifériába…. Habár vannak olyan sofőrök is akik olyanok mint a lovak , csak előre csőlátásban, azokkal meg úgy se lehet mit kezdeni…. Ennyit szerettem volna csak megosztani.
    Vélemény ???

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    A törött csukló maximum akkor akadályoz a visszaolvasásban ha mindkét szemedbe jutott belőle csontszilánk:D Ebben az esetben minden elismerésem… de a barátod még így sem vagyok, hiába mondogatod. Amúgy a lényeg nem ezen volt, azt próbáltam megvilágítani, hogy aki 50 helyett 65 km/h-val közlekedik az nem feltétlenül rombolja a közlekedési morált, viszont megszegi a kresz-t, ez tény. Már ha lakott területről beszélünk, azon kívül viszont ez fordítva igaz sajnos és ebből is akadnak sokan.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Azt nevezem tutyimutyi vezetőnek, aki nem képes felvenni a forgalom ritmusát, abból kiszakadva nem tud alkalmazkodni az adott forgalmi körülményekhez, lámpánál úgy indul el, hogy 3 mögötte állótól elveszi az átjutás lehetőségét, nagyobb forgalmú kétsávos országúton összegyűjti maga mögött a járműveket stb.
    “És persze hogyan vezetsz te?” Gyere utánam, és megtudod.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    KRESZ vizsga helyett eddig inkább a morálról esett szó. A közlekedésben a morál szerintem azt jelenti, hogy figyelembe veszem azt, hogy nem csak én vagyok egyedül az úton. Aki gyorsan hajt, vagy erőszakosan vezet, az ugyanúgy semmibe veszi a közlekedés többi résztvevőit, mint a tutyimutyi.
    Egy érdekesség. Az USA – ban, ahol messze előttünk járnak a motorizációban is és úthálózatban is, vasszigorral járnak el a szabálytalankodókkal szemben. Ilyen körülmények között, akiket legelőször szednek ki a forgalomból, azok éppen a tutyimutyik. Ez azért mond valamit.

  • 2017.10.29. at 21:49
    Permalink

    Majdnem annyi köze van a morálhoz, mint Neked a nyelvtanhoz:D Én szoktam gyorsan menni, de nem szorítok le senkit és a zebra előtt is meg tudok állni ha kell. Na bumm…

Vélemény, hozzászólás?