Tippelj, mennyi az új BMW 4-es Coupé alapára!

Beárazták itthon is a BMW 4-es Coupét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy vihart kavart a BMW 4-es extrém hűtőmaszkja, amelyet hamarosan az utakon is láthatunk. Nemsokára ugyanis megérkezik a piacra, már a hazai árait is lehet tudni.

Bármennyire is furcsának tűnhet a BMW lépése, azért azt el kell ismerni, hogy sokkal markánsabban megkülönböztethető a jelenlegi arcával a 4-es BMW a 3-astól, márpedig ez is a bajor márka céljai között szerepelt, amikor előmerészkedett a megosztó vesékkel. Kezdetben, azaz már az októberi piacra lépéskor két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás mellett a soros hathengeres csúcsváltozat is választható lesz. Utóbbi az M440i xDrive Coupé nevet viseli, orrában pedig 374 lóerő bujkál. A BMW tervei szerint 2021 márciusában további két dízelmotorral bővül a kínálat, a két soros hathengeres erőforrás erősebbik verziója ráadásul BMW M modellként érkezik meg az utakra.
Hirdetés
Az elődmodellhez képest jelentősen több és modernebb vezetést támogató rendszert kap a BMW 4-es. Többek között első ütközésre figyelmeztető rendszert vészfékkel, aktív sávelhagyásra figyelmeztető rendszert és sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszert is nyújt alapáron és alapfelszereltségként. Szintén szériában jár még az első és hátsó parkolóradar is. Az extralistán pedig olyan tételek sorakoznak, mint például a Driving Assistant Professional csomag, amely aktív navigációval dolgozó kormányzó- és sávtartó asszisztenst is kínál. De szerepel a listán a tolatási segédlettel kibővített parkolóasszisztens is, továbbá a BMW Drive Recorder 40 másodperc hosszú videókban képes rögzíteni a vezetést támogató rendszerek élő kameraképeit Érdemes még megemlíteni, hogy alapfelszereltségként felhőalapú navigációs rendszert is kap a 4-es, amely sűrűbben frissíti a valós idejű forgalmi információkat, az úti cél beállítását pedig szabadon választott szóhasználattal teszi könnyebbé.
Hirdetés
BMW 4-es Coupé alapárak
BMW 420i (184 LE) 13 676 000 Ft
BMW 430i (258 LE) 15 259 000 Ft
BMW M440i xDrive (374 LE) 20 396 000 Ft
BMW 420d (190 LE) 14 489 000 Ft
BMW 420d xDrive (190 LE) 15 250 000 Ft
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?