Tisztességes motort kap a Renault Trafic

Búcsúzhatunk az alulmotorizáltságtól, 2,0 literes dízelt kap a Trafic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindig is furcsán hangzott, hogy a Renault és az Opel mikrobuszában 1,6 literes dízelmotor dolgozik, ezen most nagyot változtatnak, ugyanis leköszön az egyhatos, kétezres érkezik a helyére.

Rég várt frissítésen esett át a Renault áruszállító és mikrobusza. A Trafic még az Opellel közös időszakból származó 1,6 literes bitrubó dízelmotorjától elköszönt a francia gyártó, helyére egy nagyobb, 2,0 literes, egyturbós dízelmotor érkezett, így alulmotorizáltságról már nem beszélhetünk. Az új egység 120, 145 és 170 lóerős verziókban lesz elérhető, hatfokozatú kézi váltóval, a két erősebbik esetén opcionálisan hétfokozatú duplakuplungos szerkezettel.
Hirdetés
Minimálisan látványra is frissült a Trafic, opcionálisan teljesen ledes fényszórókat kaphat, melyek menetfényei már a Renault többi modelljéhez idomulnak. Változtak a beltérben használt anyagok is, több selyemfényű szürke elemet használnak, fejlettebb kihangosító mikrofont kapott, új raktérburkolatot és a vonóhorog megrendelése esetén rakomány stabilizáló elektronikát is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.28. at 20:24
    Permalink

    Sokan kicsillették az 1.6os motort (a használók nem) és biztos jó lesz a népnek hogy kétliteres. Nagyon megbízhatónak és átlag felett takarékosnak bizonyult és még ebben a bódéban is teljesen jó ezért mi a márkánál nagyon sajnáljuk az 1.6os motor kivezetését.

Vélemény, hozzászólás?