Titokzatos Porsche 911 prototípust fotóztak

Vajon egy teljesen új modellváltozatot is kap a Porsche 911?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

GT3-nak tűnik, de mégsem teljesen olyan az az új Porsche 911 prototípus, amit nemrég fotóztak le. Persze egyelőre még a GT3 is csak álcával futja a tesztköreit, ezért különösen érdekes ez az álcázás nélküli modell.

Egyelőre csak két modellváltozatban kapható az új Porsche 911. Ezek a Carrera S és a Carrera 4S és ezeknek a kabrió kivitele. Természetesen hamarosan érkeznek az újabb modellek, hiszen egyesek már látták a tesztköreit futó, bár álcázott GT3-ast és a Turbo változatot is, ám a Carscoops stábja lencsevégre kapott egy eddig még nem látott prototípust is.
Hirdetés
Azonban a fényképeken látható 911 mibenléte egyelőre kérdéses. A színén kívül a fix hátsó szárnya a legfeltűnőbb, ám ez mégsem akkora, mint a GT3-as prototípusán látott. A harmadik féklámpa pozíciója is más, illetve a trapéz alakú kipufogóvégek is eltérőek az egyébként átformált hátsó lökhárító szélein. Emellett a rendszámtáblának kialakított hely is más, mint a GT3 prototípuson, pedig összességében mégis arra hasonlít a legjobban a rikító zöld prototípus. Az egyetlen már ismerős részlet az autón a felnik rajzolata, bár aranyszínű fényezéssel még ezeket sem láttuk. Végül még egy érdekes részlet felfedezhető a képeken, mégpedig a nyílás a tetőn, ami napfénytetőnek tűnik, bár a karosszéria színére fényezett elemről van szó. Tehát egyelőre kérdéses, hogy miféle 911-es ez. Talán egy teljesen új modell, ami az alapnak számító 450 lóerős modelleknél erősebb, azonban mégsem olyan vérbeli versenyautó, mint a GT3.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?