Tíz éve született a kupéformájú limuzinok ikonja

Tíz éves a Porsche Panamera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pontosan tíz éve, 2009 áprilisában debütált a Porsche egyik legsikeresebb terméke, a Panamera.

Nem előzmény nélküli a Porsche vágya, hogy egy sportos limuzint alkosson. Persze a limuzin a zuffenhauseni gyártónál teljesen mást jelent, mint amit megszokhattunk. Hiszen egy olyan luxusautó született tíz éve, amely magán hordozza a sportautó márka ikonjának, a 911 kupénak a vonalait.

Ám az első négyüléses Porsche prototípus már a jóval távolabbi múltban is felfedezhető.

Alapjául pedig a 356-os típus szolgált, az 1950-es években. Ugyanakkor az 530 gyári kódnéven fejlesztett négyüléses Porsche csupán kettő ajtóval rendelkezett, igaz meghosszabbított tengelytávolsággal és megemelt tetővel, hogy hátul is kényelmesen elférjenek az utasok. Később természetesen a 911-es alapjain is megpróbálták a mérnökök a luxuslimuzint „talpra állítani”, sőt, az 1980-as években a 928-ból is készítettek egy hosszabb változatot, bár ez inkább egy shooting brake-re emlékezetet. Viszont azt az autót maga Ferry Porsche használta saját járműként! Később újra a 911-est vették elő, hogy abból megszülessen végre egy sorozatgyártású, kupé formájú limuzin, de végül az 1988-ban épített 989-ből sem lett szériamodell. Hajtásáról V8-as motor gondoskodott, ám ez már az autó orrában kapott helyet. Bár a fejlesztését 1992-ben megszakították, a 993-as kódjelű 911 generáció formavilágában visszaköszönt róla néhány vonás. A jelenlegi Panamera viszont az új évezred hajnalán kezdett formát ölteni. A Porsche számos piaci tanulmány elkészítése után és a vetélytársak elemzését követően úgy döntött, hogy ötajtós „szedánt” fejleszt. A luxuslimuzinok közé való belépés a vezetőség akkori elnökének, Wendelin Wiedekingnek a szívügye volt. Ugyanakkor igencsak nagy kihívással állította szembe saját magát a márka, hiszen mindenképp meg akarták tartani a sportosságot, a tipikus Porsche karaktert, mindezt úgy, hogy mellé bőséges helykínálat társuljon. A formatervezési folyamat során három prototípus született. A Mirage, a Meteor és a Phantom. Végül a Panamera a legtöbb vonalát a Mirage-tól örökölte, a nevét pedig a mexikói Carrera Panamericana verseny ihlette.
Hirdetés
A Panamera bemutatóját látványosan megcifrázták. 2009. április 19-én a Porsche a világsajtó képviselőinek a sanghaji World Financial Center 94. emeletén mutatta meg az autót, amit egy teherlift emelt a magasba. A „produkcióhoz” 60 ember sok-sok munkájára volt szükség, hogy aztán a lift mindössze egyetlen perc alatt 400 métert emelkedjen. Az első Panamera (gyári kódszáma G1) új mércét állított fel kategóriájában azzal, hogy sikeresen ötvözte egy valódi sportautó tulajdonságait egy kényelmes luxuslimuzin tudásával. Ráadásul tele volt innovációval: sorozatgyártású luxusautóként elsőként kapott automata váltó mellé start-stop rendszert.

A Panamera Turbo csúcsmodell pedig speciális légrugózással rendelkezett, és az állítható, több irányban kiemelkedő hátsó légterelője ugyancsak különlegességnek számított.

Az első generáció motorkínálata 250 lóerőtől 550 lóerőig terjedt, hátsó-, és összkerékhajtással is választhatták a vevők, valamint benzines, dízel vagy hibridhajtáslánc is szerepelt a palettán. Kezdetben a szívó V6-os és V8-as motorok hatfokozatú kézi váltóval is elérhetőek voltak, azonban a legtöbb vásárló a hétfokozatú, duplakuplungos Porsche PDK váltó mellett döntött, míg a dízel és hibrid hajtásláncokhoz hagyományos nyolcfokozatú automata járt. Emellett az Executive változat hosszabb tengelytávval, a 2013-as modellfrissítéskor érkezett meg, a kínai ügyfelek legnagyobb örömére. Továbbá a motorok is erősödtek, a legizmosabb már 570 lóerőt nyújtott. A motorok még erősebbek lettek, akár 570 lóerőt is rendelkezésre bocsátva. A második Panamera generáció (G2) a hagyományos és hosszított tengelytávú modell mellett egy harmadik változatot is hozott, igaz csak egy évvel a 2016-os világpremier után. Az új generáció még inkább a 911-re hajaz, a tetővonal hamarabb kezd lejteni rajta, mint az elődjén, Ráadásul ismét számos innovatív megoldást felvonultatott. Többek között digitális műszerfalat, háromkamrás légrugózást, hátsókerék-kormányzást és a PDCC Sport elektromechanikus dőlésstabilizálást. Így a Panamera még a versenypályákon is otthonosan mozog. Mindezt a Nordschleifén elért 7:38-as ideje is tökéletesen alátámasztja, amit Lars Kern, a Porsche gyári pilótája produkált egy teljesen széria Panamera Turbo kormánykereke mögött. Természetesen új motorok jelentek meg a kínálatban, illetve a nyolcfokozatú PDK sebességváltó. A teljesítményspektrum 330 lóerőnél kezdődik, a csúcsverzió pedig mára már konnektoros hibridként 680 lóerőt kínál. A korszak trendjeit követve 2011-ben megérkezett az első Panamera hibrid az akkoriban készült leghatékonyabb Porsche modellként, amely nem mellesleg 380 lóerős teljesítményt kínált. Két évvel később a Panamera S E-Hybrid a világ első konnektoros luxushibridjeként 416 lóerővel és 36 kilométeres tisztán elektromos hatótávval debütált. A második generáció esetében a Porsche a 918 Spyder technikáját használva ötvözte a sportautós menetteljesítményeket a hatékonysággal. Így születtek a 462 lóerős Panamera 4 E-Hybrid és a 680 lóerős Panamera Turbo S E-Hybrid modellek. Érdekes picit kitekinteni a használtautó-piacra is, ahol már 10 millió forint alatt is találni első generációs Panamerát. A Használtautó.hu felületén 79 darab Panamera hirdetés található jelenleg, amelyek közül eg 2011-es évjáratú Panamera 4 a PDK sebességváltóval a legolcsóbb, közel 120 ezer kilométeres futásteljesítménnyel és 8,3 millió forintos vételárral. A második generációból ugye 3 évesnél idősebb példány még nincs, esetében 28,9 millió forintról indulnak az árak. A legolcsóbb egy 2017-es 4S példány 61 ezer kilométerrel V6-os, 2,9 literes motorral és természetesen PDK sebességváltóval. A legdrágábban kínált árát pedig le se merem írni, nézzétek meg inkább a saját szemetekkel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?