Több krómmal teszi elegánsabbá középkategóriás autóját a Renault

Párizsban megújul a Renault Laguna

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hét múlva mindent elárulnak a megújult Renault Lagunáról, addig is pár képet közreadtak figyelemfelkeltés céljából.

Nagyon is modern megjelenésével a középkategória üde színfoltja volt eddig a Renult Laguna, a tervezők most egy új első lökhárítóval és rengeteg csillogó krómmal próbálják meg újra az autóra terelni a figyelmet. Hogy sötétben is összetéveszthetetlen legyen az autó, nem a lökhárítóba, hanem a megújult fényszórók felső peremébe helyezték a LED-es menetfényt, a drága présszerszámokhoz nem nyúltak. Az utastérben eddig se volt gond az anyag- vagy az összeszerelési minőséggel, ezért inkább a színekkel és a kárpitokkal variáltak, illetve néhány elenyésző változás is történt pár díszítőelemnél.
Műszakilag a legfontosabb újítás, hogy a 4Control nevű összkerék-kormányzás már kisebb motorokhoz is elérhető felár ellenében, ez a menetdinamikát jelentősen növelő berendezés egészen mostanáig csak a GT és a Black Edition modellekhez volt elérhető. A benzines- és dízelmotorok mind teljesítik az Euro 5-ös károsanyag-kibocsájtási előírásokat, ezzel párhuzamosan a 110 lóerős 1.5 dCi szabványos fogyasztása az eddigi 4,9 l/100 km-ről 4,5 l/100 km-r csökkent. Várhatóan novemberben kerülnek a kereskedésbe a megújult Renault Laguna első példányai.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?