Több lett! Maradhat?

Nem stimmel a mérés szerint a Toyota Land Cruiser teljesítménye - erősebb, mint ígérték

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy-egy autót mindig érdekesség fékpadra tenni és megismerni a valós teljesítményét. Meglepetést okozott az új LC 300 is, pozitívat.

Már az örökkévalóságnak épített Toyota Land Cruisert is elérte a downsizing az emisszió- és fogyasztás-csökkentés érdekében: a korábbi 5,7, illetve 4,6 literes V8-as benzines szívómotorok helyett immár egy 3,5 literes, V6-os, ikerturbós motorral lehet megvásárolni a modellt a világ legtöbb országában (bizonyos piacokon egy 3,3 literes, 309 lóerős ikerturbós V6-os dízellel is választható lesz).
Hirdetés
Azonban az új motor csak a lökettérfogatában és hengerszámában marad el elődeitől, 415 lóerős teljesítménye ugyanis 34, illetve 106 lóerővel múlja felül azokat. A 650 Nm-es nyomatéka is jelentős, 106, illetve 211 Nm-es növekedésnek számít, ráadásul a V6-os motor fogyasztása minimum 10 százalékkal jobb, mint a V8-asoknak. Legalábbis a gyári ígéretek szerint. Egy bahreini Toyota-kereskedés, az EKanoo gyorsulási versenyautók építésére és utcai kocsik tuningolására specializálódott részlege, az EKanoo Racing nemrég a saját fékpadján vizsgálta meg, hogy pontosan milyen erős a vadonatúj fejlesztésű V6-os turbómotor egy még bejáratós Land Cruiser 300-asban.
Hirdetés
A kerekeknél 375 lóerőt mértek (5600-as fordulatszámnál), ami elsőre kevésnek tűnhet, de tudni kell, hogy a gyári adatok mindig a főtengelynél mért teljesítményt mutatják, aminél a hajtáslánc veszteségei miatt általában 10-15 százalékkal kisebb szokott lenni a keréknél mért érték. A Land Cruiser esetében a 40 lóerő mínusz viszont csak 9,5 százalékos hajtási veszteséget jelent, ami kimagaslóan jó érték egy állandó összkerék-meghajtású, automataváltós terepjáró esetében, egész pontosan jelenleg a legjobb érték a kategóriában.
Hirdetés
A szakemberek az eredményt látva később megismételték a mérést, de ezúttal a tankba VP Octanium oktánszám-növelő adalékot is töltöttek, amely akár nyolccal is képes megemelni a benzin oktánszámát (Bahreinben a normál benzin csak 91-es). Így a Toyota motorja már 382 lóerőt adott le a kerekeknél, ami több mint amennyit a régi, 5,7 literes V8-as a főtengelynél tudott.
Az EKanoo Racing még ennyivel sem elégszik meg, úgy fel akarják húzni a Land Cruiser motorját, hogy a kerekeknél is több mint 500 lóerő legyen a teljesítménye. Ehhez azonban már komolyabb beavatkozásra lesz szükség. Mindenesetre kíváncsian várjuk!
Forrás: Smarter Media; Fotók: Toyota, EKanoo Racing
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?