Több lóerő, kisebb étvágy – új motorok a Mercedestől

Erősebbek, de takarékosabbak az új Merci motorok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az E-osztály is megkapta azt az új V6-os és V8-as benzines erőforrást, amely nagyobb teljesítmény mellett kevesebb üzemanyagot éget el.


Az E-osztályban felbukkanó új, a BlueEFFICIENCY családba tartozó, a korábbiaknál erősebb motorok már ismerősek az S-osztály és a CL-osztály modelljeiből. Közös jellemzőjük többek között a harmadik generációs közvetlen benzinbefecskendezés (200 bar), a különleges, egy milliszekundumon belül akár négy szikrát adó MSI (Multi-Spark Ignition) gyújtás, a jelentős mértékben, szám szerint 28 százalékkal csökkentett belső súrlódás, kiegészülve a hétfokozatú automataváltóval, és a szériában adott start-stop rendszerrel. Az E 350 BlueEFFICIENCY kategóriája egyik legkifinomultabb, legtakarékosabb benzines járműve, pedig 3,5 literes, V6-os motorja 306 lóerő, illetve 370 Nm forgatónyomaték leadására képes - ezek nem éppen gazdaságosságra utaló adatok. A mérések azonban a tervezőket igazolják: az átlagfogyasztás kiviteltől függően 6,8-7,0 l/100 km, a szén-dioxid kibocsátás 159-164 g/km, míg az autó gyorsulása 0-100-ra 6,3 s. A motor 4MATIC összkerékhajtással is kombinálható, ekkor az iménti értékek valamelyest feljebb kúsznak (7,4-7,5 l/100 km, 174-176 g/km, 6,6 s).
Az E 500 BlueEFFICIENCY hasonló csodákra képes, de hat helyett nyolc hengerrel varázsolja el az autó tulajdonosát. A 4,6 literes, dupla turbós egység 17 százalékkal kedvezőbb fogyasztással és emisszióval bír, mint a korábbi E 500-as, pedig mind a teljesítménye, mind a forgatónyomatéka emelkedett - a jobb láb 408 lóerőnek, valamint imponáló, 1600 1/min fordulattól rendelkezésre álló 600 Newtonméter forgatónyomatéknak parancsol. Ha ezt élvezettel ki is használjuk, akkor persze lehetetlen a 8,9 literes átlagfogyasztás, illetve a kilométerenkénti 209 grammos szén-dioxid kibocsátás elérése, de mint tudjuk, a gyári marketing nem erről szól. Akárcsak az új E 350, az új E 500 is rendelhető 4MATIC hajtással, ekkor a fogyasztás átlaga 9,4 literre, a szén-dioxid kibocsátás pedig 219 grammra ugrik, de a V8-asnak teljesen mindegy a hajtott kerekek száma, a nullától százig tartó gyorsulás egyaránt 5,2 másodperc. A végsebesség minden esetben 250 km/h elektronikusan korlátozva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?