Több milliárdot bukik idén a Ford a villanyautóin

3 milliárd dolláros veszteséggel számol idén a Ford a villany szegmensben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2022-ben 2.1 milliárdos mínuszban zárt a Ford a villanyautók tekintetében, de az amerikaiak nem aggódnak a negatív tendencia miatt.

Hiába várnak idén jelentős növekedést házon belül a Mustang Mach-E és az F-150 Lightning pickup eladási számaiban, összességében a Ford előzetesen közel 3 milliárd dolláros veszteséggel számol a 2023-as gazdasági évben. Persze, összességében nem hangzik túl jól a közel 1100 milliárd forintos deficit, de fontos kihangsúlyozni, hogy a villanyprojekt csupán egy kis szelete az amerikai márka stratégiájának. A nemrégiben ismertetett új felállás szerint a Ford három jól elszeparálható részre bontja a termékeit: a Ford Blue a belsőégésű és a hibrid meghajtású járműveket takarja, a Ford Pro a haszongépjárműveket, míg a Model e értelemszerűen az elektromos autók szegmensét jelenti.
Hirdetés
John Lawler, a vállalat pénzügyi igazgatója egy interjúban elmondta, hogy teljesen természetes folyamat, ha egy új projekt az első években csak pénznyelőként funkcionál. "Bizonyára mindenki tudja, hogy a Model e egy kis stratup a Fordon belül, ami természetes módon a kezdeti időszakban pénzt veszít. Egyúttal viszont képességekbe, tudásba fektetünk, amivel hosszabb távon piaci részesedést szerzünk"- monda Lawler. A Ford jelenleg három akkugyár építésén is dolgozik Kentuckyban és Tennessee-ben, valamint egy 3 és fél milliárd dolláros lítium-vas-foszfát akkumulátor gyár építésén is munkálkodnak Michigan államban. Ugyanakkor az elképesztő költségek ellenére nem aggódnak a Fordnál, ugyanis a tervek szerint a haszongépjárművek divíziója 6 milliárd dolláros profitot fog hozni idén, míg a hagyományos autók szegmensénél 7 milliárd dolláros nyereségre lehet számítani a Ford gazdasági szakemberei szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?