Több, mint autó – Lexus LC 500 kabrió

Egy guruló műalkotás a tető nélküli Lexus LC 500!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha csak egy szobor lenne, nem tudnám levenni rólam a szemeimet, de szerencsére az LC 500 kabrió, avagy hivatalos nevén a Convertible gurulni is tud. V8-assal az orrában!

Sajnos egyre kevesebb az új autók között az olyan jelenség, ami annyira megmozgatná az embereket, mint a Lexus LC 500. Legyen a kupé vagy a kabrió, mindkettő elképesztő látvány, de a most újdonságnak számító, tető nélküli változatban halljuk is a járókelők megnyilvánulásait. Akik többnyire csodálatuknak adnak hangot, ritkább esetben irigységüknek. Persze az irigység indokolt, hiszen az LC 500-ban ülni fantasztikus érzés! Nehéz a formatervről ömlengés nélkül írni. Annyira különleges az egész piacon, annyira egyedi, hogy nem kérdés, aki szeretné megmutatni stílusosságát, nem biztos, hogy a német prémiummárkák felé kell indulnia. Olykor-olykor csak ültem az autó előtt és gyönyörködtem a vonalaiban, miközben az járt a fejemben, hogy ez a forma még 10-20-30 év múlva sem „fárad” majd el. Mindig frissnek, sőt mi több, kicsit futurisztikusnak hat majd. Mint egy kis űrhajó, habár nem is annyira pici.

A képek csalókák, hiszen majdnem eléri az öt métert a hossza, egészen pontosan 4,76 méteres, míg a szélessége 1,92 méter, hátul kicsit szélesebb is a csomagtérfedél, mint a kupén, hogy a tetőt be lehessen hajtogatni alá.

Persze ez gombnyomásra működik, 16 másodperc alatt záródik és 15 másodperc alatt nyílik, maximum 50 km/h tempóig. Külön említést érdemel, hogy zárt tetővel is ugyanolyan elegáns az autó, a barna vászontető formája is a kupéra emlékeztet. Szépen oldották meg a kilincsek „problémáját” is, ezek belesimulnak az ajtókba, csak akkor nyílnak ki, ha szükség van rájuk. Végül a 21 colos, kéttónusú, krómosan csillogó felniket is meg kell említeni, mert nélkülük nem lenne meg az az összhatás, amitől majdnem mindenkinek leesik az álla, aki megpillantja ezt az autót. Bent maximális luxus fogad, a barna, illetve a gyári szóhasználattal élve gyömbér színű bőrburkolat nagyszerűen megy a gyöngyházfehér külső fényezéshez. Igazi mestermű belül is az autó, a nyakmelegítős üléseket például 50 különféle változat tesztelése után választották ki. Igaz, hátul konkrétan nincs lábtér egy 176 centis sofőr mögött, viszont a két hátsó ülés között is található hangszóró, egy a Mark Levinson prémium hangrendszer 13 egysége közül.

Szóval az LC 500 kabrió inkább csak kétszemélyes, a poggyásztér sem nagyobb 149 liternél. Sőt, kimondottan vezetőközpontú, bár a jobbegyben ülő utas sem fog panaszkodni. Két vaskos kapaszkodót is kap, pedig hiába a nagy motor, nem egy vérmes sportkocsi a Lexus kabriója.

De vissza a sofőr helyére, ahol tökéletes ergonómia uralkodna, ha a a márka többi típusából ismerős tapipad nem lenne jelen, amivel a 10,3 colos érintőképernyős infotainment rendszer távolról is vezérelhető. Persze ezt leszámítva tényleg minden tökély. Kimondottan ügyes megoldás a két szarvacska a digitális műszeregység felett. Ezekkel lehet üzemmódot választani, illetve a menetstabilizálón állítani. De még a digitális műszeregységbe is jutott egy kis trükk, hiszen a fordulatszámmérő kerete gombnyomásra oldalra csúsztatható attól függően, hogy milyen adatokat szeretnénk látni. Egy szó, mint száz, a különlegesség érzése bent sem múlik el. Főleg miután beröffent a V8-as benzinmotor. Nem ám olyan vaddisznó, mint egy amerikai szerkezet, nem is illene a Lexushoz. Jóval kifinomultabban jár, de azért jól hallhatóan V8-as hangot ad ki, amit azért jó érzés fülelni nyitott tetővel. Az ötliteres, szívómotor 470 lóerős az LC 500 kabrióban, nyomatéka pedig 540 Nm, mindezt 10 fokozatú automataváltó juttatja a hátsó kerekek felé.

Impozáns adatok, tud is száguldani, meg keresztbe menni bármelyik kanyarban, de ez annyira idegen tőle. Méltóságteljesen vonulni, na az már sokkal inkább az ő stílusa.

Az egyszerre közvetlen és szívócső-befecskendezéses motor hangját zárt tetővel is jól hallani a műszerfalba épített rezonátorcső segítségével, de igazán erőteljes csak valahol a 4000 és 5000 közötti fordulatszám-tartományban lesz, a maximális nyomaték is 4800-nál érkezik, míg a maximális teljesítmény 7100-nál. Tehát 5000 fölé pörgetve jön elő belőle a vadállat, ekkor nyit a kipufogószelep is - szabadjára engedve az ordítást. Így már szörcsög, röfög, sőt durrog is néha a műértők legnagyobb örömére. De ha ilyen tartományokban használjuk nyitott tetővel akkor az már nem komfortos a menetszél miatt. Persze olyan klímarendszer szolgál az autóban, ami automatikusan érzékeli, ha a menetszél túl hűs és összehangolja a nyakfűtést és az ülésfűtést is a légkondival. Mivel a kabrió nehezebb a merevítései miatt – konkrétan 2 tonna feletti a saját tömege – egy picit lassabb a kupénál. De még így is képes az ülésbe passzírozni az 5 másodperc alatti 100-as sprintjével. A futómű hangolását is próbálták a kényelmes felé tolni, „lágyítani” amennyire lehet, de azért ebben a 21 colos felnik és a peres gumiabroncsok nem segítenek, ugyanakkor mégsem mondanám, hogy a kritikán aluli budapesti útburkolatokon túlságosan rázós volt vele az utazás. A karosszéria merevsége az egyetlen, amivel hibapontokat gyűjt, mert érezhetően nyeklik-nyaklik, illetve jön egy kis zaj az összehajtogatott tető felől is. Ám ez a kis szépséghiba simán megbocsátható, meg a torkossága is. Hiszen városban simán kéri a 18-20 liter benzint, de minden cseppjét megéri az élmény, amit ad. Ha nem csak városban karikázunk vele, akkor 15 liter alá is be tud kukkantani, de nem sokkal. A V8-as élménynek mindig megvan az ára.
Hirdetés
Ha már az árnál tartunk, akkor gyorsan elárulom az LC 500 Convertible árcéduláján olvasható számokat is. Alapból 40 950 000 forintról indul, de a Horizont felszereltséggel, amiben a teljes Lexus Safety System+ biztonsági csomag benne találtatik, illetve az „F Sport Fehér” fényezéssel 41 350 000 forintért vihető el. Szóval nem csak a V8-nak, de a luxusnak is ára van, viszont ezért a pénzért tényleg egy párját ritkító autót kap a vásárló.
Árak
Tesztmodell alapára
40 950 000 Ft (2021.08.20.)
Tesztautó ára
41 350 000 Ft (2021.08.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
4969 cm3
Teljesítmény:
351 kW (477 LE) 7100 1/min-nél
Nyomaték:
540 Nm 4800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,6 s
Végsebesség:
270 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
13,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4760 mm
Szélesség:
1920 mm
Magasság:
1350 mm
Saját tömeg:
2040 kg
Össztömeg:
2475 kg
Tengelytáv:
2870 mm
Karosszéria-kivitel:
kabrió
Csomagtér:
149 l
Belső szélesség elöl:
1435 mm
Belső szélesség hátul:
1244 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
4969 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/32
Sebességváltó:
10 fokozatú automata
Nyomaték:
540 Nm 4800 1/min-nél
Teljesítmény:
351 kW (477 LE) 7100 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
270 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,6 s
Gyári vegyes fogyasztás:
13,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
14,7 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?