Több munkát kaphatnak a legális javítók jövőre

Jövő évtől apasztható az autójavítás áfája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elfogadta a parlament a jövő évi adótörvényeket, melyekből több autós, s a nehéz helyzetben lévő javítóipar is profitálhat.

Halljuk, látjuk és tudjuk is, hogy nem csak az autósok, az autójavítók is szorult helyzetben vannak, az autósoknak nincs pénzük autózni, ami van, azt leginkább üzemanyagra költik, a javítás és a karbantartás a sor végén áll, s csaknem mindenki spórolni kíván - azon is. Küzdelmet folytatnak a számlát adó, adókat és járulékokat fizető, de egyben garanciát is adó legális műhelyek, az "ismerős szerelőkkel", garázsokkal szemben. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció is küzd azért, hogy autósok gondolkodásukkal, felelős szervizválasztásukkal, a törvényalkotók pedig a jogszabályok csiszolásával életben tartsák a javítószektort, és persze azért, hogy az emberek megfelelően karbantartott, nem balesetveszélyes autókkal közlekedjenek.
Utóbbi egyik lépése, illetve eredménye a 2013. évi adótörvények november 19-én történt elfogadása, a módosításokkal ugyanis a legális gépjármű javítói szakmát jelentősen és pozitívan érintő döntések születtek.
Hirdetés
A jogalkotó ugyanis az MGE és az ANK közös erőfeszítése után végre elfogadta és lehetővé tette, hogy az ÁFA körébe tartozó cégek a személygépjárművük javításával és karbantartásával kapcsolatos ÁFA-tartalom 50%-át visszaigényelhessék. Ezzel jelentős lépés történt abba az irányba, hogy valamennyi céges javítás a legális szférában történjék meg.
Az iparűzési adó jelentős felemelése az eredeti elképzelés szerint indokolatlanul megterhelte volna a Magyarországon működő régióközpontok exporttevékenységét, és ezzel a régióközpontok megszűnését vagy átalakulását eredményezte volna. Belátva az MGE és az ANK által feltárt indokokat, a jogalkotó mentesítette az exportbevételt az extra iparűzési adó terhei alól, így a régióközpontok magyarországi jelenlétét és működését ezzel nem tette kétségessé.
Módosításra került továbbá a Gfb. törvény is, amely jelentősen csökkenti az egyezséges kárrendezés korábbi gyakorlatában általános fekete javítások lehetőségeit, többletmunkát adva ezzel a legálisan működő javítóknak. A törvénymódosítás pozitív hatása mellett a lobbizók kiemelik, hogy az ANK és az MGE továbbra is az egységes gépjármű-történeti adatbázis megteremtésében látja a végleges és piaci megoldását annak, hogy a legális javítókban történjék a gépjárművek helyreállítása. Remélik, hogy hamarosan megszületik az az egységes, az autók teljes élettörténetét, minden fontosabb eseményét összesítő adatbázis, melynek alapja a kilométeróra-állás nyilvántartásával már megszületett.
Miként az MGE és az ANK sajtóközleményéből kiderül, üdvözlik, s a feketegazdaság elleni fellépés, valamint a legális szféra versenyképességének helyreállításáért tett jelentős lépésnek tekintik az adótörvények fentebb ismertetett módosítását, ugyanakkor továbbra is dolgoznak azon, hogy újabb, ugyanezen irányba mutató jogszabályi változások is szülessenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:12
    Permalink

    Én sem hordom az autómat márkaszervízbe és nem is fogom.Miután kétszer akartak átverni elég komoly összeggel.Csak mikor rájöttem a dologra nem győztek magyarázkodni.Egy márkafüggetlen szervízbe járok ahol komoly szerelők dolgoznak.Előttem csinálnak mindent az autón,a márkaszervíz ár töredékéért.Ja és nem ülök ott egy olajcsere miatt több óráig,ha 10 re kapok időpontot akkor 10 kor bele is kezdenek és 40 perc múlva már kész van minden.Csak sajnos vannak még olyan emberek akiket át tudnak verni.

  • 2017.10.30. at 11:12
    Permalink

    nos, a szervizek visszaigényelhetik az ÁFA 50%-át….remek..nekem ettől ugyanúgy ki kell fizetnem a teljes ÁFÁ-t..ez nekem felhasználónak hol olcsóbb..marad a spórolás a szervizeken továbbra is..

  • 2017.10.30. at 11:12
    Permalink

    Ez mind szép és jó…de… Kérdem Én hogy a mai Magyar valós!!! átlagkeresetből én egy komolyabb szervizt hogy végeztessek el egy legális műhelyben??? Mikor tankolni is alig tudom a kis Skodámat??? Nem beszélve arról, hogy ott verik át az autóst az ilyen műhelyek ahol csak tudják! inkább elviszem a szerelőmhöz aki nem ver át, és töredékéért megcsinálja nekem amit kérek! Nem beszélve arról, hogy Ő még garit is vállal azért amit kicserél, illetve csinál!!! Nem egy ismerősöm próbálta már az ilyen-olyan szervizeket, ki volt plakátolva egy *fix* összeg például olajcserére és mikor ment az autóért hát ez miatt került többe, meg hogy az ő autója más színű mint a többi 🙂 stb… Én olyan szerelőhöz hordom a Skodámat aki maga is “szerelmes” a márkába és úgy szokta visszaadni nekem az autót hogy kiporszívózza meg lemossa, kitakarítja stb… Úgy bánik vele mintha tényleg a sajátja lenne.. Hát köszönöm Én ebből nem kérek 🙂

Vélemény, hozzászólás?