Több pénz a fogyatékkal élők autóvásárlására

Bővülhet az autóvásárlási támogatásban részesülők köre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezete szerint már a közeljövőben a jelenleginél többen kaphatnak autóvásárlási támogatást.

Miként az a kormány weboldalán olvasható, az Emberi Erőforrások Minisztériuma már idén szeptember 1-jei hatálybalépéssel módosítaná a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendeletet, mivel azonban egyelőre nem tárgyalták meg, a módosító indítvány nem tekinthető a kormány álláspontjának. A változtatások értelmében a súlyosan mozgáskorlátozottakon túl az egyéb - például értelmi, látási, hallási - fogyatékkal élők is kaphatnának autóvásárlási támogatást.
Noha többen kaphatnának támogatást, annak összege nem változna, új autóra 900 ezer, használtra 600 ezer, míg meglévő járgány átalakítására 90 ezer forint lenne továbbra is igényelhető. Nem csak a támogatásban részesülők, az azzal vásárolható autók köre is bővülne, ugyanis használt autóból jelenleg legfeljebb 4 évesre lehet igényelni, ezt a tervezet 5 évesre emelné. A legfeljebb 5 éves autót vásárló támogatottak az elképzelések szerint pontosan a hazai autó-átlagéletkorig használnák négykerekűiket, ugyanis a támogatás továbbra is 7 évente járna.

Nem csupán a támogatottak köre, az igénylés szabályai is jelentősen módosulnának a rendeletmódosítás szerint. Míg jelenleg a lakóhely szerinti gyámhivatalnál lehet a támogatást igényelni, ezt a tervezet alapján már szeptember 1-től a megyei, illetve fővárosi kormányhivatal szociális és gyámhivatalához delegálnák. A módosítás alapján a támogatás nem csupán az arra jogosultak körének bővülésével juthatna el többekhez, ugyanis az eddig évente egyszer, május 15-ig igényelhető pénzösszegre a jövőben két alkalommal, március 31-ig, illetve szeptember 30-ig lehetne támogatási kérelmet beadni. Támogatás természetesen nem jut minden pályázónak, az éves keretszám meghatározása változatlanul az illetékes miniszter hatásköre, első körben az éves támogatás összegének legfeljebb 50 százaléka lesz kiosztható. A támogatásról lemaradók a jövőben is várólistára kerülnek, s az esetlegesen kiesők helyére lépve juthatnak támogatáshoz.
Hirdetés
A kormány weboldalán olvasható módosító tervezet véleményezési határideje augusztus 9., tárgyalása utána következhet, a tervek szerint már szeptember 1-jétől életbe lépne, utóbbihoz azonban még a tárgyaláson túl szavazásra bocsátás, illetve döntés is szükséges.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?